Nincs az a munka, ami többet ér az egészségemnél!

Leülök az asztalomhoz, egy gőzölgő kávéval a kezemben, és hallgatom a fentről átszűrődő figyeleméhes gyerekvisítást. Újra eszembe jutnak azok a bizonyos napok. Előző életem halovány emléke megint előjött...

Reggel hat óra van. Megszólal a dallam, ami minden egyes hétköznap kiveri az álmot a szememből. Bár egy ideje éberen alszom. Tudat alatt már lefekvéskor a korai ébresztőre készülök, így reggel csak felpattanok az ágyból, és kezdem is a reggeli rutint. 

Pontosan kell megérkezni a munkahelyre, hiszen 8 órakor már regisztrálnom kell magam a rendszerbe. Szigorúan veszik: ha az ember akár egy másodpercet is késik, dolgoznia kell plusz egy órát. Katonás rend van, de a többiek szerint csak így lehet mindenkit kordában tartani. Megértettem, és elfogadtam az itteni szabályokat, de egy ideje már csak szív nélkül, robotszerűen működöm.

Forrás: Shuttertsock

Minden egyes nap olyan, mintha egy véget nem érő filmben lennék: mindannyian egy nagy hangárban dolgozunk, mindenki egy légtérben van. A különböző osztályokat szemmagasságú panelekkel különítik el, a munkaterületeket pedig az asztalok elrendezésével hangsúlyozzák. Itt még a fülhallgató is munkaeszköz, hiszen csak így tudjuk elválasztani magunkat a többiek morajától.

Egyre erősödő feszültség van ma bennem, még inkább igyekszem, hogy el ne késsek. Hiszen három késés után - bennfentes információk szerint - azonnali hatállyal elbocsátanak. Velem pedig már kétszer is megtörtént... Szóval igyekszem, ahogy tőlem telik, bár egyáltalán nem esik jól ilyen feszített ritmusban létezni. Időben beértem. Ettől picit enyhül a szorítás.

Kezdődik egy újabb nap. Úgy iszom a kávét, mintha az valamilyen módon felturbózná a lelkesedésemet - de egy ideje már csak a konyha és a mosdó közti ingázás jelent pár percnyi felfrissülést. Az utóbbi időben már nem szeretek emberek közé menni, ide meg különösen nem. De hát muszáj dolgozni...

Ebédidő előtt felerősödnek a zajok, én is kiveszem a fülhallgatót, hogy kiszakadjak egy kicsit a monitor és az asztal által bezárt térből. Lassan, ólomlábakon, ugyanakkor megváltásként érkezik a 12 óra. Pontosan egy óra ebédidőnk van, melyet a házban lévő kantinban tudunk eltölteni - de még ez sem elengedő ahhoz, hogy elengedjem a mostanra már állandósult szorongást. Már visszafelé tartunk a munkaállomásaink felé, mikor azt érzem, hogy valami nem stimmel: a pulzusom olyan gyors, mint amikor sprintet futok a reggeli busz után.

Forrás: Shutterstock

Elkérem a vérnyomásmérőt. Nagyon magas értékeim vannak. Nem tudok megnyugodni. Úgy hallom, mintha dobolnának a fülemben. Egyre világosodik a kép a szemeim előtt, zihálva veszem a levegőt. A karjaim zsibbadni kezdenek, érzem, hogy mázsás súlyok húzzák őket lefelé. Már nem tudom leplezni, hogy rosszul vagyok, szólok, hogy valami baj van. "Nem omolhatok össze, ezért ki fognak rúgni" - ez volt az utolsó tudatos gondolatom. Azonnal mentőt hívnak.

Innentől gyorsan peregnek az események: valaki eltámogatott a hangár bejáratánál lévő kanapéhoz, hogy lefeküdjek. A könnyeim patakokban folynak az ijedtségtől és a halálfélelemtől. Kívülről szemlélem a jelenetet. A cég tulajdonosa érkezik meg épp, azonnal letérdel mellém, és megfogja a kezemet. Lassabb légzésre biztat, én pedig követem az utasításait. Látszik, hogy tudja, mit csinál. Végre megérkeznek a mentők. Kicsit jobban érzem magam. Talán a férfi magabiztossága nyugtat meg. Nem halok meg, nem kell kórházba vinni. Az EKG jelek lassan lecsillapodnak, a légzésem normalizálódik. Pánikroham volt.

Valaki felhívta a páromat, így már ő is itt van. Engem pedig hazaengednek. Kettő óra van. Félelmetes, hogy a délutáni napfény mennyire meleg és nyugtató. Hazafelé sétálunk, boldog vagyok. A pánikroham emléke már teljesen eltűnt. Hamarosan pedig ott ültem abban a bizonyos szobában a HR vezetővel és a közvetlen felettesemmel. És azt mondták, hogy nekem másutt jobb lesz majd. És igazuk is lett.

Imádom ezt a kis srácot, aki a fejünk fölött rohangál sikongatva. Ott a fülhallgató, ha ki akarom zárni. Szeretlek, home office.

Hingyi Boglárka

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?