szerelem párkeresés mítosz jófiú barátzóna Barok Eszter
Barátzóna: a jelenség, amikor két - egymással már valamilyen bizalmi szintet elért kapcsolatban álló - ember közül az egyik romantikus és/vagy szexuális együttlétre vágyik, a másik viszont nem.

Az így "hoppon maradt" srácok aztán panaszkodnak, hogy barátzónába kerültek. A csajozást tanító önjelölt guruk pedig azt mondják, ez az, amit mindenképpen kerülni kell, mint a pestist. A valóságban persze baromság a barátzóna.

Miért is?

"Légy határozott, igazi férfi példakép, ne lelkizz vele, mint egy csaj, és persze mielőbb teperd le, hogy lássa, mi lakozik benned!" - szól a pick up artistok (csajozási szaktanácsadók) unásig ismételt "bölcs" tanácsa. A közhiedelem szerint a barátzónába került pasi amolyan kasztrált kiskakas, ivartalanított kandúr, nem is számít igazán férfinak, szinte már barátnő.

Forrás: Shuttertsock

Ha nagyon durván akarunk fogalmazni: egy lúzer, aki férfiként semmiképp - sem szexre, sem utódnemzésre - nem kell. Ennek oka pedig az elmélet képviselői szerint egyszerű: túl sokáig, túl "lájtosan" kerülgette a nőstényt, ezért amolyan haverféle lett belőle ahelyett, hogy potenciális partnerként tekintene rá a nő.

Barátság extrákkal - az exekkelhttp://www.she.hu/herself/20170406-baratsag-exszerelem-szex-megbantottsag-csalodas-mas-szemszog-erzelmek.html

Nos, ez a koncepció nemcsak több sebből vérzik, de rettenetesen káros is. Ideje, hogy leszámoljunk vele, hiszen:

1. A nő nem megszerzésre váró zsákmány, hanem egy szabad akarattal rendelkező lény, akinek jogában áll nemet mondani.

Tapasztalataim szerint az a pasi, aki folyton azon nyavalyog, hogy ő milyen jófiú, és szentül hiszi, hogy épp udvarias, megfontolt közeledése miatt került "barátzónába", valójában ritkán jó fej. Inkább zsákmányállatként tekint a nőre, akit meg kell szerezni. Még cikibb, ha mellé még saját kudarcát anyagi helyzetével hozza összefüggésbe: meggyőződése, hogy ha BMW-t vezetne, buknának rá a csajok. A valóságban persze léteznek aranyásók, akik kimondottan a vastag bukszára mennek, de a nők többsége nem ez alapján választ társat.

2. Ha két ember vonzódik egymáshoz, abból - és csak abból - lesz valami...

...ha viszont a vonzalom egyoldalú, nincs miről beszélni. Ahhoz, hogy valakihez vonzódjunk, nem trükkös flörttechnikákra és jól átgondolt udvarlási stratégiára van szükség, hanem a legegyszerűbb dologra a világon: kémiára. Ha az egyik fél ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy a másikkal legyen, de ösztöne nem lel viszonzásra, az egyetlen tiszta megoldás tiszteletben tartani ezt. Mondjuk ahelyett, hogy az illető a "barátzóna" miatt nyavalyogna. Igen, előfordul, hogy a vonzalom nem lel viszonzásra, ilyen az élet, tessék elfogadni.

Forrás: Shutterstock

3. A barátság érték. Ha tényleg erről van szó, becsüld meg!

Amikor két ember bizalmas viszonyban, jó barátságban van egymással, az független attól, mi van a lábaik között: számíthatnak egymásra, egymás mellett állnak, titkaik biztonságban vannak a másiknál. Ez olyan érték, ami ritkaságszámba megy nemtől függetlenül, ezért érdemes megbecsülni azt. Ha nyávogsz, hogy "csak barátként" gondol rád az, akit fel akarsz szedni, igazából magát a barátság fogalmát gyalázod porig. Ezek után azon se csodálkozz, ha barátaid sem maradnak...

4. A "legyünk jóbarátok" meg hol működik, hol nem. Az idő eldönti.

Amikor az ismerkedési fázisban két kvázi idegen között elhangzik a "legyük inkább barátok" és az "én amolyan bátyként tekintek rád" mondat, az esetek 90 százalékában a vonzalom hiányára próbál rámutatni a nő udvariasan. Ezzel nincs teendő, legyél inkább hálás, hogy nem mondta ki kerek perec, hogy borsódzik tőled a háta...

Vagy épp veled minden oké, csak történetesen teljesen más karakter a zsánere. Mert ilyen is van. Ismerek azonban olyan eseteket is, amikor hamar kiderült, hogy hiányzik a kémia, a randi viszont olyan jól sikerült, hogy valóban felmerül, hogy barátság lesz a dologból. Ritka, de megesik ez is. Az idő eldönti, lesz-e tényleges haverság a dologból, vagy csak egy udvarias szófordulatról volt szó csupán.

Akárhogy is, nem az a gáz, ha barátként tekintenek az emberre, hanem az, ha nyavalyog az ún. "barátzóna" miatt, ami a valóságban - ebben a formában - nem is létezik.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.