Hogyan szabaduljunk meg a vakondtól - házi módszerekkel

"Az, hogy milyen lesz a szakmai karriered, vagy, hogy lesz-e egyáltalán, egyedül rajtad múlik" - mondta a tanárom, miközben szakképzett kertésszé avatott egy bizonyítvány átadásával.

Én meg naiv módon hittem neki, mert az ember végülis a maga szerencséjét kovácsolja nap mint nap. De amikor pályakezdőként megkaptam a lehetőséget, hogy kisvárosom parkjainak arculatát megtervezzem, rájöttem, hogy a tanárom kihagyott valamit a számításaiból...

A bajok a város főterén álló templom kis parkjában kezdődtek. Ott állt egy szimbolikus kis dombon egy kopjafa, melyet hófehér gyöngykavics vett körbe. Vagyis a kavics már nem volt hófehér, de mivel a költségvetés nem engedte meg, hogy az egészet lecseréljük, felszedtük, és kimostuk. Mintha új lett volna, olyan szép lett. Másnap reggelig. Ekkor ugyanis megérkezett a parkba minden kertész főellensége, a vakond. Tíz pofátlanul nagy bástyát túrt oda nekem - ezzel jelezve igényét a területre.

Mivel a vakond védett állat, így csak az elriasztásban lehet gondolkodni, annak ellenére, hogy az ember legszívesebben mozsárágyúval lőné szét a kis formás tornyait. Szóval gigászi küzdelem vette kezdetét.

Miután túl voltam az első sokkon és a második idegrohamon, petróleumba mártott rongyokkal kedveskedtem őfeketeségének. A vakondtúrásokba helyeztük, és leromboltuk a várait. A petróleum trükkje, hogy az erős szaga elterjed a vakond járataiban, és nem tudja tőle kiszimatolni a zsákmányát, ezért továbbáll. Mondanom sem kell, nem így történt. Másnap reggel új, az előzőeknél is nagyobb vakondtúrások incselkedtek a felkelő Nap fényével.

WebForrás: Bencze Orsolya

Nem ért váratlanul, hiszen előző este a szakkönyveket bújtam, például Szun-ce A háború művészetét, és megnéztem a Harcosok klubját is. Megtanultam, hogy minden hadviselés a megtévesztésen alapszik.

Ezért kivittünk az emlékműhöz néhány sörösüveget, mintha csak valami vidám piknikre készülődnénk. Ám váratlanul majdnem az üveg szájának pereméig beástuk őket a földbe. Háh! Erre biztos nem számított vakond uraság! De! Egyáltalán nem érdekelte, hogy a szél az üveg szájához érve olyan hangot bocsájt ki, amit neki kutya kötelessége lenne utálni. A kis éji zenét újabb remekbe szabott túrásokkal köszönte meg.

Akkor még nem tudtam, amit ma már tudok. Nevezetesen, hogy az emberekhez hasonlóan ezek az állatok is mind egyéniségek, és ami hatékony az egyik ellen, az hatástalan a másikra. Már-már úgy tűnt, hogy ez a vakond ellenáll a házi módszereknek, és súlyos pénzekért kell majd vakondriasztót beszerezni. Melyekkel kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy vajon hatékonyak lesznek-e a szupervakond ellen... Vagy miután megvettem az elektromos vakondriasztót, még be kell ruháznom vakondhálóba is?

Vagy telepítsek nagy sárfüvet (euphorbia lathyris), ami azon kívül, hogy nem köztéri parkba való növény, olyan agresszíven szaporodik, hogy aztán amiatt fájhat a fejem... Úgy éreztem, a csatatérré változott főtéri parkban ez az állat fogja a bimbózó karrieremet romba túrni.

A megoldás egy kéretlen jó tanács formájában érkezett, egy épp arra járó idegentől.
Azt javasolta, hogy tegyünk a járatba kávézaccot. Kétkedve fogadtam, pedig az élet egyik nagy igazsága, hogy "Nincs megoldhatatlan probléma, csak túl kevés kávé."

A kávézacc bevetése utáni napon nyoma sem volt a bestiának, én pedig ezzel a tapasztalattal felvértezve építgettem tovább az életem. Sodort ezután a jósorsom erre-arra, kipróbálhattam magam a szakmám más területein is, de egy dolog biztos: Bárhol, bármivel is foglalkozol, megtapasztalhatod, hogy minden karriernek megvan a maga vakondja.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Bencze Orsolya

    Ezt olvastad már?