Szerette ezt az esti csendet. Nem bízta a véletlenre: a kütyüket időben kikapcsolta, csak a sólámpát hagyta égve. Megfürdette a gyereket, és maga mellé vette a kanapéra. Választott egyet a puha, meleg takarói közül, majd beleburkolta a maga fáradt és a kisfiú illatos testét.
"Mesélj a papáról!" - kérte édes-dallamos hangján a kisfia, miközben a cumisüvegét szorongatta. Minden este mesélni kellett neki a nagyszülőkről. Az apjáról és az anyjáról, akikért a gyerek rajongott, noha csak másfél havonta látta őket. És hiába laktak távol egymástól, a mindennapos mesélések miatt úgy érezte, mintha felköltöztek volna a nagyvárosba, be, egészen a szülők nappalijának békés csendjébe.
"Jani papa nagyon messze lakik, egy kis faluban, Éva mamával. Sokat dolgoznak. Minden reggel korán kelnek. Isznak egy kávét, és a papa elindul, hogy még a hőség előtt kiérjen a földre. Előtte megeteti a juhokat. Igen, a kis gidát is" - meséli az anya, aki ugyanígy kijárt vele dolgozni a nyári szünetekben, éppen ezért minden sejtje emlékszik a hajnali borzongásra és a bőrét sebesre perzselő napsütésre.
"Délben hazamegy Éva mamához, és megebédelnek. Jani papa aztán pihen egyet a kanapén a kutyájával, Mazsival, aki mindig a lábainál fekszik. Aztán délután folytatja a munkát" - legalábbis a kisfiúnak ezt mesélte, de valójában sosem pihentek napközben. És soha nem ettek együtt, csak néhány néma vacsorára emlékszik kicsi korából.
"Este a papa hazamegy, megeteti az állatokat, a Mazsit a műhelybe zárja, és bemegy Éva mamához. Vacsoráznak, beszélgetnek, megfürdenek, és elalszanak. Aludj most már te is, babácskám, jó?"
A kisfia néhány percig még elmerengve cumizott, majd álomba szenderült.
"Mesék. Bár örökké hinnél bennük" - súgta bele a félhomályba, a gyerek arcélét simítva a tekintetével. Keserű ízt érzett a szájában. Visszagondolt a legutóbbi karácsonyi látogatásra, amikor a hosszú úttól elcsigázva a konyhában ültek, a fia az ölébe fészkelte magát, és játszott a kisautóival. Jani papa és Éva mama pedig ingerülten, fel-felcsattanva ordibáltak a fejük felett. Két hosszú órán át.
A kisfiú talán még sosem volt ennyi ideig nyugton, az anyja furcsállta is egy kicsit: "Fel kéne állni, és elmenni innen. A gyerek miatt" - futott át az agyán. Aztán mégis maradt. Akarta hinni, hogy majd észbe kapnak, és majd képmutatóan, de legalább a gyerek kedvéért normálisak lesznek. Hiába. A pár napos látogatás után nyúzottan tértek haza.
Vajon meddig tart a gyermeki ártatlanság? Meddig hisz majd ez a kis szuszogó élőlény a Mikulás jóságában, a család melegében és a feltétel nélküli szeretetben? És az anyja vajon miért nem tud már hinni? Pontosan hol, és melyik napon vesztette el a reményt? Válaszok helyett csak a csend zúgott a fülében. Aztán követte kisfiát az enyhet adó álmok országába.
Szerinted szabad egy családban titkolózni a gyerekek előtt?
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
