A "Vonzás Törvénye" csak Jedi-lovagoknál működik!

Bevallom nőiesen: engem idegesít az amerikaiak hurrá optimizmusa. A széles szájjal mosolygó, a vidámság látszatára ügyelő, felszínesen csevegő tengerentúli mentalitás távol áll tőlem.

Ennél már csak az bosszant jobban, amikor az emberek összekeverik a pozitív hozzáállást a hurrá optimizmussal vagy a "bevonzás" törvényszerűségével, és ez utóbbiról ráadásul még olykor-olykor egy-egy monológot is végig kell hallgatnom. Mint például: ha erősen rágondolok, hogy vékony vagyok, lefogyok, vagy ha erősen koncentrálok egy vágyamra, kívánságomra, az előbb-utóbb beteljesül. Azaz az álommunka kopogtat majd az ajtómon, a kacsalábon forgó palotába meg csak be kell majd költöznöm. Hát hogyne! :)

Forrás: Shutterstock

Komolyan gondolod, hogy az álmaid valóra válnak, ha egy szalmaszálat sem teszel értük keresztbe? Pedig sokan vannak, akik ily módon várják a sült galambot. Ezért kérdem én: hol a határ a pozitív hozzáállás és az önáltatás között? A válasz egyszerű.

Ha már pontosan megálmodtad, mi az, amit szeretnél, és hogyan tudnál tenni érte, akkor ott vagy a határon. Innentől már csak egy lépés választ el tőle, hogy átlépd azt. Nem elég azonban erősen koncentrálni, fel is kell emelni a lábad. Enélkül, csupán telekinézissel, eygedül a Jedi-lovagok képesek megmozgatni bármit is. De te nem vagy Jedi, így tenned is kell a céljaidért! Máskülönben nem fog ám az öledbe hullani egyetlen Maserati sem!

Bevonzott tehetetlenség

Talán abból fakad a "bevonzáshívők" hozzáállása, hogy valójában nem hiszik el, hogy maguk is befolyásolhatják a sorsukat. Pedig minden embernek önálló akarata van, még ha egyesek akaratgyengébbnek, mások pedig "akaratosabbnak" is lettek teremtve.

Forrás: Shutterstock

Az mondjuk igaz, hogy fordítva tud működni a dolog: ha sokáig mantrázod, hogy "úgysem sikerül, úgysem lesz jobb", akkor bizonyosan bevonzod a sikertelenséget. De nem a vonzás törvénye miatt, hanem mert semmit sem teszel azért, hogy bármi is jobb legyen az életedben.

Ha meg sem próbálod, biztos, hogy semmi sem fog történni. Ezért, talán ha "bevonzáshívő" leszel, még az is jobb, mintha pesszimista maradnál. Mert akkor legalább már gondolsz arra, ábrándozol arról, hogy valamit szeretnél. Aztán így hátha bevonzod majd a pozitív és tettrekész életszemléletet is! :)

SHE

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?