halál hiányzik kibeszélő búcsú magazin nagymama unoka Filep Dávid
Én még most is emlékszem mindenre. Amikor először elkísértél az iskolába, és amikor az orvoshoz vittél, mert tudtad, hogy nem akarok menni iskolába. Arra, hogy te mindig tudtad, éppen mi történik, még a legapróbb, legjelentéktelenebb dolgokat is.

Soha nem értettem: hogy van mindenre időd? Hogy miért keltél olyan korán? Hogy miért kellett mindig megállás nélkül főzni vagy boltba járni? És hogy mire az az állandó aggodalmaskodás? Emlékszel, hányszor összekaptunk ilyen apróságokon? Csak mert én fel sem tudtam fogni, hogy te nem akarsz mást, csak azt, hogy nekünk jó legyen. Még ha sokszor nem is értettük meg egymást, a te célod mindig ez volt.

Arra emlékszel, amikor az első tetoválásomat csináltattam? Hogy megborzongtál? Megvitattuk, majd legyintettem, és a generációs különbségekre hivatkozva beletörődtél. Vagy arra, hogy megijedtél, miután leborotváltam a fejem? Számtalanszor elmondtad, hogy legalább télen növesszem meg a hajam, nehogy megfázzak. Hogy féltettél még akkor is.

Forrás: Shutterstock

És azokra a rossz dolgokra, amiket csináltam? Amikről senkinek nem beszéltünk? Amiket csak neked mondtam el, és te még annak ellenére is segítettél, hogy tudtad, hogy őrültség az egész? Emlékszel, hogy valahányszor hibát hibára halmoztam, te mindig ott voltál, hogy átsegíts? Én igen.

Te sosem féltél felemelni a hangod, azt hiszem, ezt biztosan tőled tanultam. Nem szeretted a bonyolult dolgokat, vagy ha valami túl volt magyarázva, és te sem túloztál el semmit. Csak úgy egyszerűen, de hangosan, ahogy azt kellett. Emlékszem, nem szerettél olvasni. Mégis megvetted a könyvemet. Nem kellett ajándékba, azt akartad, hogy eggyel több vásárlóm legyen. És el akartad olvasni az előszót, amit neked írtam. És ugyanígy megtettél mindent, csak azért, hogy minket boldognak láss. Azt hiszem, neked tényleg csak ez volt az egyetlen célod. És ez így volt szép.

Még nem tudok tőled elbúcsúzni, Mamácska!http://www.she.hu/herself/20170609-idoskor-demencia-nagymama-bucsuzas-emlekek-fajdalom.html

Aztán eljött az idő, és nekünk kellett megpróbálni viszonozni ezt. Nem tudom, hogy sikerült-e. Csak arra emlékszem, hogy akkor már halk voltál. Hogy még akkor is minket féltettél. Amikor ott feküdtél a fehér ágyon, és úgy szervezkedtél, mint egy parancsnok, aki egy egész hadsereget irányít. Rendíthetetlenül.

Aztán eljött az idő, és meg kellett vívnod a saját harcodat. Küzdöttél, amíg csak lehetett. Az utolsó napokban számtalanszor megköszönted, hogy ott vagyunk melletted. Nekünk viszont egy örökkévalóság is kevés lett volna, hogy mindent megköszönjünk. És most már véget ért a harc. Remélem, te már jó helyen vagy. De ne búcsúzzunk, jó? Hiszen nem lehet, hogy mi soha többé nem fogunk találkozni! Szóval, legyen ez inkább csak egy igazolt távollét. Szeretlek, Mama.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.