Mit tanítasz a gyerekednek, hogyan védje meg magát?

Minden szülőt foglalkoztat a gondolat, hogy vajon hogyan oldja meg, ha szeme fényét bántják a bölcsiben/oviban/iskolában. Egyesek karmaikat kieresztett anyatigrisként védik csemetéiket, és azonnal rohannak az intézményvezetőhöz, elégtételt követelve. Mások arra tanítják a gyermeküket, hogy védje meg magát: üssön még nagyobbat, mint amilyet kapott. És vannak, akik próbálnak nem beleavatkozni az események folyásába - csak ha muszáj.

A minap feltehetően egy utóbbi típusba sorolható anyukával találkoztam a baba-mama klubban. Nem sűrűn járunk ilyen helyekre, de amikor igen, tuti, hogy valami elgondolkodtató dolog történik, amin utána napokig rágódhatok. Így történt ez ebben az esetben is.

Minden gyerek szépen játszott, volt, aki a labdatengerben kacarászott vidáman, volt, aki a rongybabák szemeit vizsgálgatta meglepő tüzetességgel, és voltak, akik a méltán népszerű mini csúszdát szerették volna használni. Így volt ezzel az a jó húsban levő, pirospozsgás kisfiú is, aki - bár szerintem még másfél éves sem volt - a csúszda lecsúszós felén próbált arra felmászni. Meg az a négyéves forma, angyali arcú, szőke, bongyor hajú kislány is, aki rendeltetésszerűen szerette volna használni a csúszdát - de nem tudta, mert ugye a kisfiú útban volt.

Forrás:Shutterstock

És ekkor jött a hidegzuhany: a kis angyalnak tűnő lányka először elkezdett csak vicsorogni a kisfiúra, majd lökdösni kezdte, de nem ám finoman, hanem nagy erővel taszajtott egyet-egyet a csöpp kis testen. Mit sem törődve azzal, hogy a kisfiú hanyatt le is eshet a csúszdáról (vagy talán pont ez volt a célja?). "Csenge! Csengeee! Hagyd abba, ne bántsd a kisfiút!" - szerencsére a kislány anyukája hamar észrevette, mi történik, és közbelépett. Erre Csenge nagy hisztizések közepette méltóztatta békén hagyni a fiúcskát, akinek az anyukája csak az események végére ért oda.

Nos, az én gyerekemet egyelőre nem érte hasonló atrocitás. Olyan fordult csak elő eddig, hogy vele egykorú gyerekekkel ugyanazzal szerettek volna játszani. Ilyenkor egy ideig ide-oda húzogatják a játékot, de nem bántják egymást. Viszont az agyamba fészkelte magát a gondolat: mi lesz, ha majd őt is bántják? Akár szavakkal, akár tettekkel. Azonnal száguldjak az igazgatóhoz, hogy a kislányomat bántották? Menjek a bántalmazó gyerek szüleihez? Vagy tanítsam arra a gyerekemet, hogy vágjon vissza? Inkább ő taposson el másokat, mint őt tapossák el mások? Vagy kövessem a laissez-faire elvét, és hagyjam az eseményeket folyni a maguk medrében, semmit nem téve?

Végül ezeket mind elvetettem, és arra jutottam, hogy első körben a bizalmat kell kiépítenem. Hogy méhem egyetlen gyümölcse egyáltalán elmondja otthon, hogy valaki bántotta. Mert ha nem tudok róla, akkor segíteni sem tudok neki.

Aztán pedig szerintem itt is meg kell találni a középutat. Azt fogom mondani neki, hogy ha bántják, szóljon előbb kétszer, egyértelműen és erélyesen, hogy a másik hagyja abba. Ha pedig ez nem használ, vágjon vissza. Akár szóval, akár tettel. Jobb erre előre felkészülni, mert előbb-utóbb minden gyereknek szembe kell nézni különböző konfliktusokkal, és addigra jó lenne, ha mindketten tudnánk, hogy hogyan kezeljük a szituációt.

Szőke Eszter

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?