Némán álltam a nagymamám koporsója mellett...

A tiszteletteljes köszönéseket halk suttogás követi: "Tudod, ő a Laci gyereke..." De valahogy ma ez sem érdekli, csak túl akar lenni az egészen. Legyen már vége! - gondolja. És amint ezt kimondja magában, megkezdődik a szertartás. A távoli síremlékekre meredve hallgatja a tiszteletes szavait, és küzd a könnyeivel.

A tiszteletes szavai nem kötik le, csakis a saját gondolataira: nagyanyjával való kapcsolatára, emlékeire koncentrál. Tudja, hogy valami jóra kell emlékeznie. Úgy kell őt elengednie, úgy kell elengedniük egymást! Keresgél a régi időkben, de a nagyanyja főzőtudományát hűen tükröző ecetes gyümölcslevesnél is, csak keserűbb emlékeket tud felidézni.

"42 évig élt boldog házasságban" - ez a kijelentés hirtelen kizökkenti a gondolataiból. Boldog házasság? - csattan fel magában. Hisz ez hazugság! Boldog házasságnak nevezhetjük azt, amiben a szerencsétlen asszony kétszer is megpróbált öngyilkos lenni? Vagy, hogy amíg élt a férje, folyamatosan terrorizálta testileg és lelkileg? Azért verte meg, mert sárga virág nyílt az udvaron. Vagy éppen azért, mert reggel nem az volt az első dolga, hogy összeszedje az érett körtét a cefrés hordóba. Most ezekről hirtelen mindenki megfeledkezett?

Vagy máris, a halál utáni első napon életbe lép a "halottról vagy jót, vagy semmit" elv? - forrongott magában Liza. Nem ő szervezte a temetést, így nincs joga a kritikához - gondolja szégyenkezve és igyekszik csitítani a lelkét, de nem tud szabadulni a nagyanyja boldognak titulált életétől. Hisz kit akarunk becsapni? - de csak üvölt tovább magában.

Az az asszony szenvedett egész életében. Ha épp nem a férje, akkor a gyerekei miatt imádkozott esténként. Hiszen a négyből három gyereke is öngyilkos lett, mindegyikük alkoholista volt. Végignézte,ahogy a fiai tönkreteszik a házasságukat. Ahogy megnyomorítanak lelkileg egy családot, az ő szeretett unokáit. Végignézte, ahogy a fiai az apjuk nyomdokába lépnek.

És akkor hirtelen, pár könnycsepp gördült le az arcán. De csak ő tudta, hogy ez nem a nagyanyjának szól, hanem az egymás után feltörő fájdalmas emlékeknek. Annak a képnek, amikor az apja a fotel mellé ült, mert olyan részeg volt - a nagyanyja pedig csak mosolyogva legyintett és egy rövid mondattal lezárta a családi vitát: "Csak nagyon fáradt". Persze aztán a nagyon fáradt fia, 10 perc elteltével, elkezdte ütlegelni a feleségét. És ő, az akkor 10 éves lány, - hasonlóan a mostani temetéshez - az első sorból nézte az apja és anyja "birkózását".

Ezek és a "mi lett volna ha" kezdetű kérdések százai zakatoltak Liza fejében, miközben a 6 hónapos kisfiú mocorogni kezdett a pocakjában. Ő pedig válaszok és könnyek nélkül, észrevétlenül megsimogatta a csöppséget, és elindult, hogy elkísérje nagyanyját az utolsó útjára.

Liza történetét B.Barbi jegyezte le.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock