Erre én néztem úgy, mintha három szeme lenne, és mindjárt meg is koronáztam a beszélgetést azzal, hogy: "Ez de köcsög duma..."
Hozzáteszem, nem vagyok Eric Cartman női változata, nem kötőszavam a bmeg, meg a kvaanyd, meg a gci. Már csak azért sem, mert nem így neveltek. De a lényeg, hogy a mai napig tisztán emlékszem életem első "szar"-jára. Na, mármint nem arra, ami a pelenkában kötött ki. Nyolcadikosok voltunk, és az aktuális legjobb barátnőm már folyékonyan káromkodott. Nála voltunk, beszélgettünk, és a szobafogságára azt mondta: "Olyan szar." A "szar" mágikusan visszhangozni kezdett a fejemben, a szám önkéntelenül is kinyílt, és megismételtem: "Igen, ez tényleg szar."
De további három évig titkolnom kellett anyám előtt az új szót, amit tanultam - a többivel együtt. Mert bár ő maga úgy káromkodott, hogy élő adásban csak a sípolást lehetett volna hallani, de rühellte, ha a gyerekei káromkodnak. Mindenesetre olyan ocsmányul beszélt, hogy egy életre elvette a kedvemet attól, hogy a nyomdokaiba lépjek.
De azt hiszem, ezzel nem csak én vagyok így, hogy mondhatni indokolt esetben káromkodok. Mert bizony annak is megvan a helye és ideje. Olyankor helyénvaló, de akár vicces is lehet. Meg aztán ebbe az irányba halad a világ, hogy egyre elfogadottabb lesz. Gondoljunk csak a rap szövegekre, vagy arra, hogy az irodalomba is egyre jobban beépül, mert életszerűvé, poénossá teheti a helyzetet.
Gondolok arra, amikor fröcsög valakiből a káromkodás, és már belevonja Istent, mindenféle testnedveket és betegségeket, de még a hollókat is. Na, ők néha tényleg nagyon nevetségesek tudnak lenni. Rosszabb esetben még el is borzaszt a tömény vulgáris beszéd - akkor is, ha nem is nekem mondja. Már az is le tud szívni, ha csak a jelenlétemben hangzik el. Egyszóval: legyen egy határ, ha már nem most másztunk le a fáról...
Ám bevallom, tényleg fennakadtam azon, hogy az expasim - aki amúgy mindenen felhúzta magát, és akkor dőlt belőle a verbális mocsok - beszólt, hogy egy nőnek nem illik így beszélnie. Semmilyen körülmények között. Pedig nem igazán azon múlik, hogy elfogadható-e a káromkodás, hogy mi van az ember lába között, hanem hogy milyen helyzetben és mi hagyja el a száját.
Erre mit ad ég, mikor a következő párom előtt először csúszott ki egy szitokszó a számon, ő csak simán kiröhögött, és közölte, hogy olyan cuki vagyok, mint egy gonosz (de aranyos) kis manó. Na, erre varrjak gombot. Persze tudom, hogy minden pasi más, de ez éles váltásnak tűnt. Viszont a baráti társasága is ilyen "engedékeny", és ott sem akarnak szappant leerőszakolni a torkomon. Csak néztek nagyon, mikor a párom agyonpiszkált valami marhasággal, és mérgemben azt találtam mondani: "Baba bmeg, hagyj már békén!" Ezen mindenki besírt a röhögéstől, és szállóige lett belőle.
Talán ennyi verbális feszültség-levezetéstől még senki sem lesz kevésbé "nő" vagy mocskos szájú - sem mocskos lelkű. Mértékkel mindent szabad, vagy nem?
Balogh Orsi
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.