Ha építkezni akarsz, ne úgy csináld, mint mi!

Mint mindenkinek, aki építkezésre adja a fejét, nekünk is élénken élt a fantáziánkban az álomház képe. Tudtuk, hogy kemény menet lesz, de ilyen befejezésre azért nem számítottunk. Miután évekig laktunk egy budapesti panelban, és vágyakozva sétálgattunk babakocsistól a közeli kertvárosi övezetben, végre eljött életünk nagy pillanata: belevágtunk egy vidéki építkezésbe.

A hátraarcot végül akkor tettük meg, amikor a tervek elkészítése utáni kis egyeztetésen picivel vastagabban fogott a kivitelezők ceruzája. Néhány milla hozzácsapódott még az alapösszeghez. Ennyit a "hitel nélkül" részről. Csak éppen nem tudtunk volna messzire futni, mert addigra eladtuk a lakást. Ez volt a történet egyetlen pozitív része, mert attól legalább sikerült korrekt áron megszabadulnunk. Viszont korrektül nem volt lakásunk.

Ott álltunk két gyerekkel, fedél nélkül, az építési vállalkozó kirúgva. Ekkor jött az isteni sugallat: költözzünk a szüleimhez. A generációs különbségek kiéleződésének gondolata kevésbé volt ijesztő, mint az a tény, hogy a leendő lakhelyünktől 140 kilométer választ majd el minket. Hurrá, távépítkezés! Viszont hamar pótoltuk a tervezőt és az építési vállalkozót. Előbbit egy kedves ismerős, utóbbit egy kedves rokon személyében. A kedves jelző aztán hamar elmaradt...

A tervező lánynak ez volt az első munkája. Nála fantáziátlanabbat keresve sem tudtunk volna találni. De sebaj! Gyuszi rokonunk "feljavította". Mivel a térlátásom nulla, alapból nem voltak nagyok az igényeink, és már ekkor tele volt a hócipőnk az egésszel (pedig még el sem kezdődött az építkezés), lényegében szabad kezet adtunk neki.

Innentől kezdve, amit el lehetett baltázni, azt sikerült is. Mint egy rossz filmben. Sziklaszilárd bizalmunk akkor kezdett meginogni, amikor egy nap épp a helyszínen voltunk, és a "bejelentett" segédmunkások egymást fellökve ugráltak át a kerítésen, és rohantak az erdőn keresztül öt kilométert, a bérelt házig. Merthogy kiszálltak hozzánk az építési ellenőrök.

A segédmunkások amúgy válogatott szakemberek voltak. Sőt, ezermesterek. Mindenhez IS értettek. Ennek többek között az lett az eredménye, hogy a Minotaurusz is simán eltévedne a villanyvezetékek labirintusában. Alapvetően minden villanyt máshonnan lehet felkapcsolni, mint azt várnád. Ennél csak a ház szigetelése lett érdekesebb.

Fel sem tudnám sorolni, mi minden maradt el, és mi minden néz ki máshogy, mint ahogy elképzeltük. A rokon pedig hetekre úgy eltűnt, hogy a végén meguntuk, és a legtöbb hiányt mi magunk pótoltuk. Például az eresz csak a tető pereméig tartott. Ami kiadósabb zuhéban azt az érzetet keltette, mintha vízesés mellett laknánk.

Ma már szinte nosztalgiázva gondolok vissza arra a sok marhaságra, amiket elkövettünk, és amikbe belementünk. És fontolgatom, hogy indítok egy tanfolyamot Hogyan varázsolj az álomházból rémálomházat? címmel. Hátha elméletben is menne.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shuttertsock

Nyitókép: Shutterstock