Régen a szomszédság egy közösség volt. Ma már csak idegenek.

A sziréna ugyanis a tűzoltók megérkeztét jelezte. A lakásban már nagyon intenzív volt az égett szag. Iszonyatosan fájt a fejem, gondolkodni sem tudtam. Felkapcsoltam a villanyt, hogy nálam van-e füst, de sajnos nem tudtam eldönteni, hogy a füsttől vagy a migrénes fejfájás miatt látok-e homályosan. Az biztos, hogy nálam nincs tűz.

Felvettem a ruhámat, biztos, ami biztos, hátha el kell hagyni a házat. Hirtelen belém hasított: mit vinnék magammal, ha tényleg tűz lenne valahol? Nekem viszonylag egyszerű dolgom van, már annyiszor kezdtem újra az életemet egy szál táskával, hogy könnyen el tudom dönteni, mi az, ami nélkülözhetetlen. De vajon a szomszédaim milyen értékei lennének a tűz martalékai? Alig tudok róluk valamit.

Egy egész ház teteje, és életek tűntek el egy szempillantás alatt. Esélyük sem volt a túlélésre. Egyáltalán, mit lehet tenni, ha épp az idős, egyedül élő - magányos - szomszéd egyszerűen elfelejti, hogy odatette főni a vacsorát, és a televíziózás közben elnyomja az álom?

Azt látom, hogy sokan bezárkóztak. Súlyos, acélpántos zárakat raknak az ajtókra, ezzel zárkózva el egymástól. Valójában én is be vagyok zárkózva, még a szomszédokat sem ismerem, a ház többi lakójáról nem is beszélve. Régebben sok mindent tudtunk egymásról, a szomszédok szinte családtagok voltak, a szülők összejártak, minket, gyerekeket pedig a közös udvarról fel sem lehetett rángatni, annyira magával ragadott a játék heve.

Ha valakinek volt a csapatból kutyája, örömmel kísértük el a közeli parkba, mert arra az időre nekünk is volt kutyánk. Megosztottunk mindent egymással: ételt, italt, kutyát, macskát, örömöt, bánatot. Most meg arra fordítom a legtöbb figyelmet, hogy minél jobban kizárjam a külvilágot. Munka közben és az utcán is bedugom a fülemet, zenét hallgatok, és én is gondosan zárom az acélpántot esténként. Valójában mit akarok kizárni? Az életet. Ami körülöttem zajlik. És múlik is.

És most éjszaka állok a nyitott ablakban, és figyelem, ahogy a tűzoltók egy kosárban vizslatják a szomszédos házban a 8. emeleti lakást. Füst nincs, csak égett szag. És zárt ablakok. És emberek, életek a zárt ablakok mögött. Nem történik semmi. A tűzoltók végül elmentek, nem tudták kideríteni, kitől ered a lassan már az egész utcát elárasztó égett szag.

Végül csak lemegyek az utcára - valaki a házból mellém szegődik. Szerinte az ő szomszédja az. Ott nagyon erősen lehet érezni. Senki nem tud semmit. Hát végül is, nincs tűz, mehetünk vissza aludni. De legalább a Sanyit a 8. emeletről megismertem. És megtudtam, hogy a patika éjszaka is nyitva van. Legalább a fejfájásomra van megoldás.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock