Máig kísért, amikor huszonöt évesen beiratkoztam felnőtt társastáncra. Ott szembesültem a ténnyel, hogy a "felnőtt" gyakorlatilag 14 év felettit jelentett. Izzadós kezű, pehelybajszú, remegő lábú tini srácokkal pörgettem a keringőt és a csacsacsát. Borzalmas volt...
A felnőtt balettől is ez tartott vissza: féltem, hogy megint én leszek a legöregebb. Különben sem akartam rózsaszín tütüt - már gyerekkoromban sem. Inkább rendőr, állatviselkedés kutató és paleontológus szerettem volna lenni. De a kilencvenes években egy kicsit utolért a balett láz: az Anna című sorozat után - az osztálytársaimmal együtt - egy múló pillanatra én is Anna akartam lenni. És persze rojtosra olvastam a Táncból kitűnő, matekból elégtelen című lányregényt.
Majdnem három évtizeddel később, úgy egy hónapja arra ébredtem, hogy na, márpedig én balettozni fogok! Légies akarok lenni és nőies. Szeged amúgy is a balett városa. Elkezdtem keresgélni, és megakadt a szemem egy Tiszavirág nevű tánciskolán. Ez jól hangzik, a tiszavirágok kecsesen libbennek (és reméljük, hogy az én táncos karrierem nem lesz tiszavirág életű).
Amikor elmentem az első alkalommal, még hezitáltam kicsit. Hiszen nincs bennem semmi kecsesség. Katona voltam, krav-magáztam, meg spartanoztam, és különben is, már harminchat éves vagyok. De az iskola vezetője, Enikő megnyugtatott, hogy ő táncolni sem akart, csak a kislánya miatt alapított tánciskolát. És negyven évesen vágott neki a balett tanulásnak. Itt lehetsz harminc pluszos vagy XXL-es, senkit sem érdekel.
Kortárs vagy klasszikus balett?
Egyelőre nem tudok választani, így kipróbálom mindkét stílust. A kortárs balett órán egy félkész koreográfia betanulásába csöppenek. Tök hülyén érzem magam, mert mindenki tudja a lépéseket, csak én nem. Összehangoltan, kecsesen mozognak, én kicsit lemaradok a többiektől, mert minduntalan az oktató felé pislogok, hátha elcsípem a mozdulatot.
Fél óra után azon kapom magam, hogy egész jól megy. Amikor ötödszörre indul újra az aláfestő zene, én is forgok, libbenek, suhanok a többiekkel. Óra végére nagyjából már meg is van az egész koreográfia. Döbbenten veszem észre, hogy a kezdeti esetlenség ellenére csak megtanultam egy komplett, pár perces mozdulatsort - még ha nem is megy egyből tökéletesen.
Biztosan nem hallom jól, hogy fondü meg frappé - vigyorgok magamban a klasszikus balett mozdulatok nevein. Nincsenek rózsaszín tütük, de a lányok (és asszonyok) dresszben, harisnyában, szoknyácskában és balettcipőben állnak a híres, tükrös korlátsor előtt.
Követem a tanár mozdulatait, a darabos mozgásom egyre lágyul, és a tükörbe nézve egy teljesen más Esztert pillantok meg: egyenes gerinc, nyújtott nyak, ó, hát én is tudok fél lábon, lábujjhegyen állni, fejem fölé tartott karokkal, mint egy igazi balerina!
Szerintem nincs olyan nő, akire a balett ne lenne jó hatással. Megnyúlik a gerinc, jobb lesz a tartás, kecsesebb a test. Kőkemény izommunka rejlik a lágy mozdulatok mögött, ráadásul az agyat is megdolgoztatja a mozgás koordinálása. Az ember kizárja a külvilágot, mintha csak meditálna. Aztán néha azon kapod magad főzés közben, a tükör előtt elhaladva vagy sorban álláskor, hogy akaratlanul is ismétled a tanult táncmozdulatokat - és közben egy pillanatra rózsaszín tütüs prímabalerinának érzed magad.
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
