Sohasem késő, hogy új álmot válts valóra

Egy kisgyerekből bármi lehet. Nemcsak a távoli jövő tartogat nagy lehetőségeket, hanem azonnal lehet belőled királylány, hajóskapitány, űrutazó. Vagy egy űrutazó hajóskapitány, aki királylány is. Nincs lehetetlen. A világod még nem egy zárt rendszer, ami faltól falig ér, hanem a szárnyaló fantázia határtalan kalandparkja.

Aztán ahogy nagyobbacska leszel, elkezdesz reálisabb álmokat dédelgetni arról, hogy orvos, tanár, nyomozó vagy boltos lesz belőled. De a reálisabb nem jelenti azt, hogy életszerű. És ez nem is baj.

A közelmúltban végeztek egy kutatást arról, hogy a Z generáció hogyan képzeli el a jövőjét. Több ezer iskoláskorú gyereket kérdeztek meg, és a válaszadó gyerekek háromnegyede az online tartalomgyártást, a "youtuberkedést" tartja felnőtt élete álomfoglalkozásának.

12 éves voltam, amikor apám adott nekem egy tenyérnyi földet a kert sarkában. Zsebkendőnyi terület volt, az egyik felében volt pár tő bab és törökszegfű, a másikban földieper. Imádtam bíbelődni vele, még egy füzetet is vezettem arról, melyik növénykém hogyan fejlődik, hány cm-t nőtt egy nap. Eleinte tudós akartam lenni, aki majd keresztezi a babot a törökszegfűvel, és egy olyan növényt ad a világnak, aminek finomsága és szépsége felülmúlhatatlan. Aztán szép lassan belesimultam a valóságba, és mire pályaválasztásra került a sor, már nem akartam más lenni, csak kertész. Az iskola amellett, hogy megtanította a szakma alapjait, sok évre elvette a kedvem attól, hogy tényleg kertészként találjam meg önmagam...

Ott álltam a felnőttség küszöbén, és amilyen magabiztos tud lenni egy gyerek, ha megkérdezik tőle: "Mi leszel, ha nagy leszel?", olyan bizonytalanná válik az ember, amikor már tényleg számít ez a kérdés. Mert úgy képzeled, hogy a döntésed végleges lesz, egész életedre szóló. És ez ijesztő. Mintha egy ember életútja olyan lenne, mint az Amerikát keresztben átszelő 66-os út. Nyílegyenes, egyhangú és szürke.

Kétségbeejtő kilátások. Így aztán amellett, hogy sok mindenben kipróbáltam magam, úgy határoztam, az lesz a legjobb, ha író leszek. Olyan, aki csak szépirodalmat vagy még annál is szebbet ír. Akinek a kötetei díszes bőrkötésben sorakoznak majd minden kultúrsznob polcán, Dickens és Shakespeare mellett. Minimum.

Ám, ha nem te vagy az az egy az ezerből, az álmaid szép lassan hozzád szelídülnek. Az elképzeléseid és a realitás kézen fogva kísér, már ismered a határaidat. Az életed derekára megtanulod, hogy a "Mi leszel, ha nagy leszel?" kérdésre nem egy konkrét választ kell adnod.

Végülis kertész lettem és blogger. Talán úgy tűnik, ez a két dolog távol áll egymástól, pedig az alapja mindkettőnek ugyanaz: az alkotás motivál. Ugyanolyan elégedetté tesz egy virágágyást megkomponálni, mint egy új blogbejegyzésben játszani a szavakkal.

Nyitókép: Shutterstock