Az első csók előtt...

Szívem a torkomban dobog. Most fog megtörténni! Vagy mégsem? De igen, most tutira megcsókolsz!

Felém mozdulsz, izgalmamban önkéntelenül hátrálok, nekiütközöm a lépcsőház falának - a következő pillanatban legszívesebben leharapnám a fejem. Miért kellett hátrálnom?! Elbizonytalanodtál miatta, látom. A szemed olyan rejtélyesen csillog ilyenkor... Rád villantok egy mosolyt, amitől vonásaidon szétszalad a megkönnyebbülés. Ismét közeledsz. Érzem meleg leheleted, ahogy az ajkamat éri. Elönt a kábulat, nem kapok levegőt, behunyom a szemem. Mindjárt megérinti szád a számat, először, igazán, nem csak képzeletben... Megsimítod a nyakam. Már majdnem hozzám ér az ajkad, már majdnem... 

Forrás: Shutterstock

És akkor kattan a lift. Mindketten összerándulunk.

Elneveted magad, tisztes távolságra húzódsz, de az arcod ideges, izgatott. A felvonóból Julcsi néni lép ki, a negyedikről. Nagy szatyrot húz magával, kíváncsian méri fel a helyzetet, amint mellénk ér. "Szép napot" - bólint felénk, a szavai kedvesek, de tekintete egy szenzációéhes ragadózóé. "Csúszik még az út, kedveském? Ez a Pista mindig lusta időben kiszórni a sót! Meg ne fázzon abban a lenge kis ruhában, aranyom, még a kabátja is nyitva, beteg lesz!"

Hebegek valamit, aminek semmi értelme. Bezzeg te! Lenyűgöz a talpraesettséged. Biztosítod Julcsi nénit az utak biztonságáról, előzékenyen kinyitod neki a lépcsőház ajtaját, még előzékenyebben csukod be mögötte.

Visszalépsz hozzám, de a pillanat elszállt. Tanácstalanok vagyunk. "Akkor én talán..." - kezded tétován. Szavadba vágok, cikinek érezve, hogy a hangom elfullad közben: "Nem jössz fel?" Némán bólintasz. Megindulunk a lift felé. Belépünk, megnyomom a nyolcast, az automata ajtó becsukódik. Így kéne veled maradni örökre.

Harmadik. Negyedik. Rezgésekkel teli csend feszül köztünk. Reszket a kezem, míg a kulcsért kotorászok. Az ötödik emeletnél hördülök csak fel: "A fenébe!!" Mi az? - nézel rám kérdőn. "A nagynéném! Reggel szólt, hogy feljön. Otthagytam neki a kulcsot a lábtörlő alatt, hogy be tudjon menni, ne kelljen várnia, míg hazaérek. Ne haragudj, azt hiszem, ma mégsem...." Kiismerhetetlen arccal bólintasz.

Hetedik. Sírni tudnék. Nem lesz csók, és más sem. Én kiszállok, te hazamész, jó ez így? Mi van, ha csak és kizárólag ez volt az a nap, amikor a csókunknak meg kellett volna történnie?

Forrás: Shutterstock

Nyolcadik. Kattan a lift, megállunk. Rád pillantok, köszönésre nyílik a szám. Felém lépsz, gyengéd erővel a falhoz szorítva a testemet. Sietve megnyomod a "földszint" gombot, a lift lefelé indul velünk, fogy a levegő, homályosul a tér, mintha rakétasebességgel mennénk. Megsimítod a hajam. Száddal a számra borulsz. Perzselőbb és csodásabb az egész, mint képzeltem. Mohón kapunk újra és újra egymásba, időnként nevetve, a szemem mégis logikátlanul könnybe lábad közben. A lift leér, újra megnyomod a nyolcast, és csókolsz tovább. Megszűnik a valóság, érzékelhetetlenné válik minden külső inger. Néha valamiféle homályos ködön keresztül, mintha kattanást hallanék. Ingázunk a földszint és a nyolcadik között.

A sors kegyes. Nem jön senki, aki felháborodottan ránk verné az ajtót. A lift zavartalanul visz minket fel-le, csókjaidtól megrészegülten.

Forrás: Szabó Gábor
Még több cikk Gretától!
Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?