A csendes középszerűség és a szerelem

Ő még a régi kor embere volt. Megszokta, és nem ment a változás. Egy férfi, ha csak egy fokkal is szebb az ördögnél, már jó. A nő azért tényleg nézzen ki valahogy. Legalábbis nála mindenképpen jobban.

Persze, a belső értékek számítanak, és sosem ítélünk elsőre, csak a látszat alapján. Szerette azt hinni, hogy ő más, mint a többi. Figyel az Emberi Értékekre. Így, nagybetűvel. A nagy odafigyelés következménye az lett, hogy ötven éves korára sem maga, sem más nem érdekelte. Belefásult az életbe, a hétköznapokba, a feleségével együtt. Szürkültek. Praktikalizálódtak. Direkt egy számmal nagyobb pulóvert, nadrágot vettek. Ha kicsit híznak, nem gond, és a nadrág sem fog feszülni. 

Forrás: Shutterstock

Enni ugyanis nagyon szerettek. A hétvégék másról sem szóltak, csak a bőséges reggelikről, meg a háromfogásos ebédekről, könnyű uzsonnával és nehéz vacsorával. Ezt már hét közben tervezgették. Szombaton szalonnás tojásrántotta és a nagy kedvenc, fokhagymás cigánypecsenye. A kötelező vasárnapi reggeli a bundáskenyér, majd ebédre húsleves, rántott hús, uborkasaláta. Igen, sütemény is kell, francia krémes. Kis könnyű édesség a nehéz húsok mellé. Addig sem kellett legalább egymáshoz szólni.

Fél nyolckor menetrendszerűen bekapcsolták a tévét a kedvenc sorozat miatt, közben vacsoráztak. A szereplők életét nézték, miközben a sajátjukról lemaradtak. Úgy éltek, mint a nyugdíjasok - bár nem voltak azok. Dolgoztak, gyereket neveltek, ettek, télen síeltek, nyáron nyaraltak. Mindig együtt, teljes nyugalomban és unalomban. Évekre előre tudták, hogy mi történik majd velük. Megtervezték.

Csakhogy ebbe a kiszámítható, kézben tartott életbe egyszer csak váratlanul és megjósolhatatlanul betört a szerelem. Először meglepődött rajta, fel sem ismerte. Valami bujkál benne, gondolta, talán valami betegség? Azt hitte, ebben az életkorban ilyesmi már nem történik.

Ezt a kivételes érzést korábban pont úgy engedte el, mint a randevúkat, az éttermi vacsorákat, az összebújós együttalvást, az abbahagyhatatlan szerelmeskedést. A csendes középszerűség kiegyensúlyozott, kiszámítható, előrelátható életét élte. Számtalan érv szólt emellett, azon kívül, hogy kényelmes is volt. A gyerekek szempontjából ez nyújtotta a legnagyobb biztonságot, meg aztán ezt is nevelték belé. Semmi ugrálás, semmi meggondolatlanság.

De most mégis fejest ugrott az érzelembe. Meglátta őt, és már semmit sem látott előre, semmit sem tudott. Legfőképpen azt nem tudta, mit is akar a nőtől, aki egyszerre idegesítette és frusztrálta, ám vonzotta is. Legszívesebben elzavarta volna, ordítva, magából kivetkőzve, mert érezte, hogy kizökkenti őt.

Forrás: Shutterstock

De nem tette. Először megszokta, aztán megszerette. Figyelt rá. Tudta, hogy milyen színű éppen a körömlakkja, hol szeplős a háta, hány anyajegy van a karján. Szerette, élvezte nézni. Az érzékszervei felébredtek, gyönyörködött benne. Újra vágyakozott! Úgy, mint egykor, régen. Magát is kitüntette a figyelmével. Sportolni kezdett, hetente kétszer, és már nem is evett annyit, bundáskenyér helyett müzlit, cigánypecsenye helyett salátát. Ruhatárat cserélt, pár számmal kisebbre, sportosra. Színesre, nem papásra. Lépést akart tartani, nem lemaradni. Magát észrevetetni a nőkkel, főleg azzal az egy nővel. Ezért volt minden. Többen felfigyeltek rá, mert szembetűnő volt a változás. Egész kis rajongótábora lett a kolleginákból. De nem ezt akarta. Vagyis ezt, de azt a nőt is. A nő azonban a régi maradt, nem változott. Észre sem vette.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?