Ma már mindenkit lekurváznak. Ha kell, ha nem.

Jelentem, engem már neveztek kurvának. Most biztosan válogatott erkölcstelenségek sora jelenik meg lelki szemeitek előtt, amivel ezt kiérdemeltem. Pedig szó sincs ilyesmiről.

Egyszer egy férfi mondta, amiért visszautasítottam megtisztelő ajánlatát, hogy legyek a kedvese. Felesége és gyerekei is voltak, mégsem értette, miért mondok nemet. És jött a klasszikus "Mit vágsz fel, te kis kurva?" mondat, mielőtt mérgesen elszáguldott.

A másik alkalommal egy nő szájából hangzott el. Bambán üldögéltem egy étteremben, egyik barátnőmre várva, mikor a szomszéd asztalnál ülő csaj egyszer csak lekiabálta a barátja fejét. "Mit bámulod azt a kurvát?" Kizárásos alapon jöttem csak rá, hogy rólam van szó, mivel rajtam és a fiú pincéreken kívül más nem volt jelen.

Elgondolkodtam rajta, miért van, hogy sokan simán és szemrebbenés nélkül lekurváznak egy hétköznapi nőt. Talán felzaklat, amit most írok, de jó eséllyel rád is mondták már... Ha nem a szemedbe, hát a hátad mögött.

Forrás: Shutterstock

De mivel lehet kiérdemelni ezt a nem túl barátságos jelzőt?

1. Ha nem kurválkodsz.

Bármilyen szánalmas és elkeserítő, van néhány férfi, aki nem tudja feldolgozni a visszautasítást. Nincs biztosabb módja, hogy "K"-nak minősítsenek, mint ha nem fekszel le az ilyen típusú fickókkal. Vicces és paradox, hogy ilyenkor nem azt mondják rád, hogy "Micsoda szemét, szűzies picsa!" Hanem az ellenkezőjét.

2. Ha sok fiúd volt.

Van, aki sűrűn cserélgeti a partnereit, mielőtt rálel az igazira. Vagy egyszerűen csak "túl sok" sráccal mutatkozik. Egyik héten barna, a másik héten szőke férfi kísért haza? Vigyázz, láthatatlan szemek figyelnek! Az ítélet pedig könnyen kimondatik. Akkor is, ha senki nem lát be az ágyadba. Elég, ha hol ezzel, hol azzal flangálsz az utcán. Lesz, aki már emiatt annak tart.

3. Ha tetszel más férjének/fiújának/vőlegényének.

Nem, nem arról a szituról beszélek, mikor falatnyi bikiniben jársz rúdtáncot egy foglalt férfi orra előtt, kihívóan a szádat harapdálva. Hanem mikor szimplán csak létezel. Nem bátorítod a szóban forgó hímneműt, nem érdekel - sőt talán még te magad is felháborodsz a közeledésén. Elszenvedője vagy a helyzetnek, akárcsak a bunkó fickó párja. Egy intelligens nő ilyenkor a hozzá tartozó féllel tisztázza, mi történik. De nem mindenki tesz így. Van, aki feléd zúdítja a szeretett férfi elleni haragját. Az ilyen nők szemében menthetetlenül kurva leszel.

Forrás: Shutterstock

4. Ha megcsaltad a férjed.

Egy ismerősömmel történt. Megingott a házassága, félrelépett, de végül sikerült közösen túljutniuk a kapcsolatuk válságán. Boldogan élnek, és a férjnek eszében sincs kurvának tartani a feleségét. Megteszik ezt azonban helyette mások. Ha engem kérdezel, csalni nem szép dolog. De egy életre megbélyegezni valakit egy rossz döntés miatt sem épp dicséretes. Nem láthatsz bele mások életébe, nem ismerheted az indítékait, így ítélkezni sincs jogod.

5. Ha egyéjszakás kalandba keveredtél.

Lehet vitatkozni arról, hogy az egyéjszakás szexuális kapcsolat helyes-e vagy sem. Akadnak, akiknek volt benne részük, és olyanok is, akik sosem mennének bele. A két tábort azonban nem a "kurvázásnak" kéne elválasztania egymástól. Hisz ritkán ismerjük egy történet minden részletét. Egy barátnőm például úgy keveredett egyéjszakás kalandba, hogy - akkor már évek óta - szerelmes volt az illetőbe. Ezt persze csak kevesen tudtuk, így a tágabb környezet elítélte.

Van egy olyan mondás, miszerint kurvából lesz a legjobb feleség. Nos, ahány nőre rásütik különböző indokokkal a fenti mesterséget, annak alapján tele a világ boldog férjekkel. Mégsem lenne rossz, ha kicsit gondolkodnánk, mielőtt kimondjuk a "K" betűs szót. Biztos megérdemli az a valaki, hogy így nevezzék? Vagy csak az indulataink vakítottak el?

 

Fotó: Szabó Gábor / Origo - Origo
Még több cikk Gretatól!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Greta May stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy ne olvass tőle még többet. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?