meztelenség Baranyai Kata szexuális élet Intimitás
A meztelenség nem egyenlő a szexualitással, még akkor sem, ha a média úton-útfélen ezt sugallja. Pont úgy, ahogy az intimitásnak sem feltétele a testi szerelem. Lehet egy ajtó hozzá, amennyiben párkapcsolatról beszélünk.

De jó esetben az életedben jelenlévő sok-sok kapcsolatban jelen van. Más-más módon természetesen. Viszont ahhoz, hogy intim kapcsolatba kerülhess másokkal, első sorban önmagaddal kell bensőséges viszonyt kialakítanod.

Egyébiránt nem árt tudni, hogy maga az intimitás szó a ''legbenső'' jelentéssel bír. Ha gyakorlati szempontból nézzük, akkor nem sok köze van a meztelenséghez.

Forrás: Shutterstock

Főleg a mai korban, amikor már egyáltalán nem meglepő egy fehérnemű reklám vagy egy szinte pucér női vagy férfi test látványa. Bőven túl vagyunk már azokon az időkön, amikor megbotránkoztatta volna a közerkölcsöt egy kivillanó boka látványa. Ma már falatnyi bikinire vagy egy szál fürdőgatyára vetkőzni a világ legtermészetesebb dolga lett.

Ellenben a totális meztelenség sok családban még mindig tabunak számít. Szülők ezrei vergődnek kétségek között a meztelenkedést illetően. Fogalmuk sincs, hogy merjenek-e öltözni, vetkőzni, netalán zuhanyozni az öntudatra ébredő csemete jelenlétében.

Bennem élénken él a kép, ahogy az édesanyám minden reggel szertartásszerűen lezuhanyozott, betestápolózta magát, és egy percre sem szégyellte a hibátlannak korántsem mondható testét. Amin jelen volt a 4 gyerek világra hozatalának és a nem éppen könnyű életének minden lenyomata. Mégis, ha becsukom a szemem, akkor nem ezt látom. Nem a hegeket és a fájdalmakat. Hanem egy nőt, aki megmutatta nekem, hogy ilyen a teste, és szereti, mert ez az övé.

Mindez nekem párhuzamban áll az intimitással.

Forrás: Shutterstock

Az én világnézetemben nem tud elválni a kettő. Az intimitás egy belülről fakadó meztelenség, amit csak bizonyos embereknek fedünk fel. Badarság lenne csak a szexualitáshoz társítani. De nyilván katartikus élmény megélni, hogy nemcsak a tested, de a lelked is kitárod a szeretett személynek.

A meztelenség - az önmagaddal való szembenézés, a saját meztelen tested szeretete - elengedhetetlen a valódi intimitás megéléséhez. Fontos tudni, hogy az intimitásban való elmélyedés fejleszthető, ezt segítik elő ezek a praktikák is:

Meztelenül alvás

Akkor is, ha szingli vagy, és akkor is, ha nem. Szakértők szerint a meztelenül alvás pihentetőbb - ezt azzal magyarázzák, hogy a testhő alacsonyabb így, és ezáltal jobb az alvás minősége. Már ezért is megfontolandó! De azt is hozzáteszik, hogy a ruha nélkül szunyókálók elégedettebbek, magabiztosabbak és elfogadóbbak a testüket illetően.

Meztelenül a tükör előtt

A másik ilyen ''új keletű'' lehetőség, hogy ledobálod a ruháidat, és megállsz a tükör előtt. És ezt elismétled minden nap. Hidd el, nem bonyolult. Semmi mást nem kell tenned, mint szembenézni a pucér testeddel és szépen lassan önmagaddal.

A meztelen testem és a fürdőszobai tükörhttp://www.she.hu/herself/20170406-meztelen-igazsag-kulcsin-belbecs-tokeletlenseg-bizonytalansag-sztereotipiak-onmarcangolas.htmlA 8 éves kisfiú és a pucér nénikhttp://www.she.hu/herself/20170523-meztelenseg-gyerek-szegyenlosseg-intimitas-peldamutatas-szulok.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.