szakítás etikus Herczeg Zsuzsa szabályok
Sokat papolnak arról, mennyire fontos, hogy ha már nem akarsz együtt lenni valakivel, kihűltek az érzelmek, esetleg másfelé kacsintgatsz, ne felejts el szólni a megunt személynek.

Azt azonban már kevesen hangoztatják, hogy esetleg a szakító felet is megviselheti egy ilyen esemény. Hiszen épp úgy fájhat neki a szakítás, és nem utolsósorban neki kell kezelnie a sokszor igencsak heves reakciókat is. Ezért bátorság kell ahhoz, hogy kimondja azt, amit a párja esetleg struccpolitikával szeretne elkerülni: azaz, hogy nem működik már a kapcsolat.

A szakítás sosem rutinművelet

Nem minden nap kerülsz ilyen helyzetbe. Bár ha egy notórius randizós vagy, akkor lehet, hogy már volt lehetőséged a végletekig tökéletesíteni ezt a műveletet. De még akkor is rendkívül nehéz dolog a másikkal közölni a rossz hírt, ha van benne tapasztalatod. Mert a rossz hír vivőjét régen is lenyakazták. Igaz ugyan, hogy most a legrosszabb esetben megúszhatod egy botrányos jelenettel, esetleg egy bosszúhadjárattal, na de ez is kinek hiányzik? Nem is beszélve arról, hogy mennyire fájó dolog egy másik embert megbántani.

Forrás: Shutterstock

Ne alázd meg a másikat!

Kemény dolog a szakítás. Mindkét felet megviseli. Ezért sokszor nem is tudod, hogyan is kellene úgy békében elválni, hogy ne bántsd meg a másikat. Sajnos van egy rossz hírem: bárhogy is teszed azt, mindenképpen fájdalmas lesz. De állítólag vannak olyan illemszabályok, amelyektől mégis kicsit kevésbé érzi magát megalázottnak a kirakott fél.

Ne improvizálj!

Készülj fel, mert az improvizáció nem válik be ilyenkor. Ugyanúgy, ahogy egy állásinterjúnál, fel kell készülnöd a kérdésekre. Előre tervezd meg, mit mondasz majd - már csak azért is, mivel az érzelmek kavarogni fognak benned, és megnehezítik a gondolkodást. Sokkal nehezebben jönnek elő a megfelelő szavak. És igen, lehet, hogy lesz jelenet: sírás, meg könyörgés és minden, ami kellemetlen, de szedd össze magad! Próbálj felnőni a feladathoz!

Forrás:Shutterstock

Állj elé!

Sokak számára már az is nagy dolog lehet, ha a másik elé mernek állni:

  • Pedig ez mindenképpen jobb annál, mintha örökre köddé válnál, magad mögött megválaszolatlan kérdéseket hagyva. Ugye a "Leugrok egy doboz cigiért" szöveg már eléggé elcsépelt.
  • Az sem túl etikus, ha ritkítva a találkozásokat, soha ki nem mondva csak érzékeltetnéd, hogy nem kívánatos már a másik társasága.
  • Ennél még az is humánusabb, ha telefonon szakítasz, vagy legalább dobsz egy sms-t, hogy vége. Ugyanis mindenkinek joga van tudni, hogy véget ért a kapcsolata, és arra is, hogy mi ennek az oka.

Mert ez megkönnyíti a lezárást: nem kell napokig, hetekig kétségek között vergődni, bizonytalankodni, hogy most mégis mi történt. Ez a legkevesebb, amit megtehetsz valakiért, aki hosszabb-rövidebb ideig az életed szerves részét képezte.

A bűvös hármas, mely meghatározza, hogyan szakítasz

Szerény élettapasztalatom szerint az alapján szakítunk, hogy mennyire vagyunk birtokában a bűvös főzetnek, mely összetevőinek mennyiségét te határozod meg. Melyek ezek? Felnőttség/érettség, empátia és erkölcs. És bár tökéletes szakítás nem létezik, ha már kifőzted a módját, tegyél bele minél többet a felsorolt hozzávalókból! Így talán ehetőbb lesz ez az alapvetően keserű leves.

Néma szakítás - amikor már nem kellenek szavakhttp://www.she.hu/herself/20170803-szerelem-erzesek-fajdalom-szakitas.htmlSzakítási etikett - nagyon bunkóknakhttp://www.she.hu/herself/20170425-ferfi-no-szakitas-bizonytalansag-magyarazkodas-hazudozas.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.