Pörgetem a hírfolyamot, és azt látom, hogy ez az ismerősöm is megházasodott, a másiknak meg épp megszületett első gyereke. Ezt a lányt is eljegyezték. Őt meg elvették. "Nem mondom, őt én is elvettem volna" - gondolom magamban. De mindegy. Ez is elúszott.
Aztán ismét megfogadom, hogy nem nyitom meg a közösségi oldalt, mert mindig arra emlékeztet, hogy a felnőtt létbe vezető dimenzióugrást a harmincas éveimben sem tudtam végrehajtani. A sors érdemeket figyelmen kívül hagyva, szeszélyétől vezérelten és vakon osztogatja kegyeit. Nem hiába ábrázolták a szerencse istennőjét bekötött szemmel.
Hányszor és hányszor fordult meg ez a gondolat a fejemben, és közben mindig azt éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Hogy kívülálló vagyok, üvegfal mögé kényszerített, sőt, a világról leszakadt teremtmény. Miközben csak későn érő vagyok. Persze hosszú időbe telt ezt belátni. De amikor sikerült, felszabadultság-érzetet és egy folyamatosan kibomló, új tudatosságot eredményezett önmagammal kapcsolatban.
A "későn érő" kifejezés a magyar nyelvben címkéző és negatív. Ehhez mindenkinek a megkésettség és a lemaradás jelentéstartalma kapcsolódik, az "érettség" rész valahogy háttérbe szorul. Pedig az a lényege.
A köztudatban az él, hogy aki nem huszonéves korában valósítja meg önmagát - lesz milliomos, házasodik, nemz utódokat (tetszés szerint folytatható a sor) -, az elkésett, és élete végéig a magány jeges börtönében csücsül majd. De minimum egyedül marad egy békásmegyeri egyszobás panelben, és könnyfakasztó nyomorban.
Angolul az embert, akinél az életszakaszok kissé elcsúsztak, és később találja meg helyét a világban, late bloomernek, vagyis kései virágzásúnak nevezik. Mennyivel felszabadítóbb ez az elnevezés! Benne van az, hogy bár később borul virágba, de mégis teljes pompájában tündököl majd.
Amikor önmagam helyzetére igyekeztem válaszokat találni, megtudtam, hogy több faktor együttese okozza a későn érést. A genetikusok magyarázata szerint a génjeink életutunk során a környezeti (társadalmi, családi, iskolai) hatásoknak megfelelően folyamatosan, de nem egyszerre aktiválódnak. Tehát a génjeink olyanok, mint egy zenekar, ami egy szimfóniát készül eljátszani: egyes zenészek még hangolnak, miközben néhányan már javában készen állnak a hangszerükkel.
Bizonyos események együttállásakor minden szükséges gén aktiválódik, ami komoly változásokat eredményez a személyiségben. Pszichológusok szerint ehhez társul az, hogy vannak, akik az életfeladatukat is később találják meg, de az önismeretük fejlődésével esélyes, hogy nagyon jók lesznek benne.
Más late bloomereken is megfigyeltem, hogy érésük sokkal alaposabb, a később jött sikereik pedig jóval megalapozottabbak és minőségibbek, mint a korán sikert aratóké. Például egy későn, a harmincas évek közepén jött házasság jobb eséllyel tart élethosszig, mint egy húszas években, szerelmi fellángolás közepette köttetett frigy. Hiszen addigra már alaposan megismerik önmagukat, és ha nem görcsölnek rá az idő szorítására, akkor egymás megismerésére is hagynak időt.
Van még valami, ami közös a később kibontakozó emberekben: a lemaradás tévképzete nyomán átlag felettivé növő elszántság és akarat.
Horváth Péter
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.