Kicsit furcsa cikk a she.hu ELSŐ szülinapjára

Előre szólok, hogy nagyon messziről fogom indítani a gondolatsort. Csak hát eléggé sarokba szorítottam önmagam, hiszen én vagyok az, aki kerek egy éve tűzzel-vassal próbálom rávenni szerkesztőségünk tagjait arra, hogy érdekesen, őszintén és hitelesen írjanak.

És az a maradék tekintélyem is odalenne, ha aztán pont én írnék egy olyan cikket eme jeles évforduló alkalmából, ami tele van "sehova sem tartó ömlengéssel". Szóval, akkor kezdjük egy kis evolúcióval és konyhapszichológiával!

Az ember közösségi lény. És ma már akkora közösségekben élünk - százezres, milliós városokban -, mint azelőtt soha. Mégis magányosabbak vagyunk, mint valaha. De gyorsan abba is hagyom ezt a vonalat, mert én magam hoztam azt a szabályt, hogy aki indokolatlanul többes számban ír, az fizet egy fröccsöt a szerkesztőjének.

Szóval, inkább beszélek magamról. Van családom, akikkel közel állunk egymáshoz. Vannak barátaim, olyan igaziak is, meg pár haver. Sőt, vannak kollégáim is - a jobbik féléből. De még így is tapasztalom azt, amit úgy hívnak: a "modern életmód izolációja". Vajon mi hiányzik az én életemből, ami nagyanyáink életében még megvolt? Miért érzem, hogy azt sem tudom, megfelelő irányba halad-e az életem?

Forrás: Shutterstock

Az van, hogy hacsak nem vagyunk zen buddhista szerzetesek, akkor másokhoz képest tudjuk csak önmagunkat elhelyezni a világban. Mások visszajelzéseiből tudunk tájékozódni, viszonyítási pontot kapni. És ez nem összetévesztendő az összeméréssel és az összehasonlítgatással! Mindössze annyiról van szó - az okosok szerint -, hogy az önismeret a boldogság kulcsa. Ehhez pedig fel kell tennünk magunknak kérdéseket, amiket majd megválaszolunk.

Ha azt látom magam körül, hogy mindenki házasodik meg családot alapít, én pedig még a közelében sem vagyok, előbb-utóbb felteszem magamnak a kérdést, hogy miért? És ezáltal például rájöhetek arra, hogy én nem vagyok az a családcentrikus típus. Szóval, akkor nem is gyűjtögetem tovább a fizumat arra, hogy egyszer kertes házba költözhessek, hanem elkezdek utazgatni.

Vagy, ha sokat hallok a szülés utáni depresszióról, és esetleg rajtam is elhatalmasodik, nem az lesz az első gondolatom, hogy egy emberi hulladék vagyok. Hanem szépen lassan el tudom fogadni, hogy ez sokakkal megesik, de majd el fog múlni, és nem szabad messzemenő következtetéseket levonni belőle.

Nem akarom dicsérni a régi időket, mert szerintem sokkal jobb világban élünk, mint nagyanyáink. Ám a hatalmas fejlődés elsodort egy csomó jó dolgot is, amit még nem TELJESEN sikerült modern eszközökkel pótolnunk. Ezek például a közösségben jelen lévő másodlagos kapcsolatok és a másodlagos kommunikáció. Vagyis, hogy ne csak a hozzám legközelebb álló szeretteimtől, éjszakába nyúló beszélgetések keretein belül kapjak visszajelzéseket, hanem belelássak a körülöttem élők életébe.

Forrás: Shutterstock

Hiszen ma a szomszédodat napi 2 percre látod a liftben, a kollégáid magánéletében pedig nem illik turkálni. A szórakozóhelyeken is több száz idegennel bulizol együtt, akiket soha többé nem látsz, és gondolom, a Tescóban sem ismered a pénztárost. Ehhez képest nagyanyáink ugyanoda jártak templomba és piacra, mint a szomszédaik, ugyanazokon a földeken dolgoztak egymás mellett, ugyanazokon a mulatságokon és búcsúkon szórakoztak. Ez sok szempontból őrjítő tud lenni, de cserébe teljesebb képet kaptak egymásról. Látták, hogy mások házasságában is vannak hullámvölgyek, hogy néha az agyukra mennek a gyerekeik, hogy néha teljesen szét vannak esve. És aztán látták azt is, ahogy jó és rossz megoldásokat találnak ezekre a problémákra. Néha egymásra mosolyogtak, mondtak pár biztató szót, vagy homlokráncolással jelezték, ha valaki egymás után nagyon rossz döntéseket hozott.

Azért írtam, hogy nem TELJESEN tudjuk még ezt pótolni, mert már van közösségi média. Ami egy nagy-nagy piactér, ahol végre összefuthatunk egymással. A gond csak az, hogy felvágásra, csillogó látszatvillogásra is fel lehet használni, amitől csak még elveszettebb lesz az egyszeri útkereső.

Ezért egy éve Sallay Wandával nagyon szerettük volna, hogy a SHE.HU egy olyan "hely" legyen az online térben, ami igazán emberséges. Ahol sok kicsi történetből, véleményből, szempontból, információból összeállhat egy kép arról, hogy milyen az, amit úgy hívunk: "való élet". Ahol nem megmondani akarjuk a tutit, hanem párbeszédet akarunk kezdeményezni. Ahol lehet vitatkozni, meg másképp látni, és együtt gondolkodni.

Azt csak remélni mertük, hogy sikerül egy olyan atmoszférát teremtenünk, ahol az olvasók ugyanolyan nyitottsággal és őszinteséggel fordulnak hozzánk és egymáshoz, ahogy a szerzőink hozzájuk. Úgy néz ki, sikerült. Már egy éve. Napról napra. Cikkről cikkre.

Boldog születésnapot, she.hu közösség!

she.hu szerkesztőség egy része :)Forrás: she.hu

Nyitókép: she.hu

    Ezt olvastad már?