40 éves kamaszfiúk

Egyre több nőt hallok panaszkodni a 30-40 éves korosztályban lévő egyedülálló pasikról. Akiknek se kutyájuk, se macskájuk, komolyabb kapcsolatuk évek óta nincs - ha volt valaha egyáltalán -, és ami lényeges: azt hiszik magukról, hogy még mindig 20 évesek.

Ők azok, akik lazák, viccesek, a munkamániájuk mellett maximum a bulik, a haverok és a bulicirkáló nők kötik le a figyelmüket. Akiknek másnap reggel taxit hívnak, és soha többé nem keresik őket. Legtöbbjüknek látszólag fantasztikus élete van, úgy tűnhet, hogy egyedül is jól érzik magukat a bőrükben, már-már elkezdhetnénk irigyelni őket... 

.Forrás: Getty Images/gilaxia

Egy pszichológus ismerősömmel beszélgettem erről, és megerősített abban, hogy ez egy valóban létező probléma. A valósághoz hozzátartozik az is, hogy az ilyen férfiak jelentős részének valamilyen "defektje" van. A defektet értsd jól - már, ha ezt lehet -, hiszen sokszor nem csak egy leküzdhetetlen akadályról van szó. Megfelelési kényszerük van, önbecsülési problémájuk, rossz a kapcsolatuk a családjukkal, esetleg kapcsolatfüggők, netán pont az ellenkezője, és rettegnek a kötöttségektől. A kapcsolati gondokat olykor arra lehet visszavezetni, hogy eltaposta őket egy nő a múltban, amit képtelenek feldolgozni. De persze az egójuk miatt félnek bevallani, hogy valami nem stimmel, baj van és segítség kell. Pedig szakértő bevonásával képesek lennének ezeket megoldani. Aztán eljön az a pont, amikor már őket is elkezdi frusztrálni a gondoltat, hogy öregemberként fognak a gyerekük iskolás fellépésén ücsörögni...

Amikor aztán megkérdezik őket, hogy miért nincs állandó kapcsolatuk, és mikor akarnak végre megkomolyodni, a bevált dumájuk legtöbbször az, hogy majd megkomolyodnak akkor, ha lesz kiért.

Forrás: Getty Images//Mihailo Milovanovic

Ismerős?

Azt viszont elfelejtik elmesélni, hogy már eddig is lehetett volna egy, kettő, húsz, ha más lenne a hozzáállásuk. Hiszen, ha valaki valóban normális, komoly felnőtt kapcsolatot akar, akkor az lenne az első lépés, hogy ő maga is ilyen legyen. Ha 15 éves kortól számoljuk a bulizást, szórakozást, csajozást, akkor az eltelt 10-15-20 évnek igazán elégnek kellene lennie arra, hogy kitombolják magukat, nem? Ha viszont ebből az életszakaszból képtelenek kilépni, akkor csak úgy magától nem fog az ölükbe pottyanni a boldogság.

Mivel én nemrég kerültem 30 fölé, ezért sok ilyen pasiba botlom, és meg kell, hogy mondjam, a szertelen életük igenis vonzó a csajoknak. A csajoknak! Akiknek még mindig van vagy 10 évük kiélni magukat, mielőtt a biológiai órájuk ketyegni kezd. Mindenkinek van olyan életszakasza, amikor szeretheti ezeket a legtöbb esetben bűbájos, ámde lelki sérült férfiakat - mi, nők azonban már hadd ne tegyünk ugyanígy! Számunkra kifejezetten idegesítőek és zavaróak. Legyen akármilyen jó pasi valaki, király egzisztenciával és (majdnem) mindennel, ami kell, az ilyen férfiakat hosszabb távon nem szeretjük!

A kiszámíthatatlanság rövid távon szexi, de idővel inkább kiábrándító.

Mondjuk, túl sok gondunk nincs is velük, hiszen jellemzően, ha az ilyen fickók valami particicus után felnőtt nőbe botlanak, egyszerűen nem tudnak vele mit kezdeni. Rendszerint úgyis elcseszik, elszerencsétlenkedik az egész "kapcsolatot". És persze indítják a kört elölről... Jönnek a kiscsajok újra, és újra, és újra, hiszen náluk nem vallanak kudarcot, és tovább őrizhetik a magabiztosság férfias látszatát. Ez végtelenül kényelmes, hiszen nem kell egy kapcsolat felépítésén munkálkodni, ami nem is menne nekik, hiszen ők saját magukon sem tudnak, és nem is akarnak dolgozni.

Tóth Zsuzsa

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?