Sajnálom, hogy nehéz velem...

Talán azért, mert a szüleim válása után még jobban akartam hinni benne, talán azért, mert túl sok Disney mesén nőttem fel, de az én álmaiban mindig egy királylányos happy end szerepelt.

Egy boldog vég, ahol majd a herceg megszelídül, belém szeret. Ahol együtt szállunk majd szembe az élet nehézségeivel, és soha nem lesz olyan vihar, aminek legyőzésére együtt ne lennénk képesek. Együtt. Abban a kiállhatatlanul mézes-mázas, rózsaszín párában, amit semmilyen vihar nem tehet tönkre.

Csak ezekkel az álmokkal az a baj, hogy magasról lehet igazán nagyot zuhanni. Ahonnan persze minden valamirevaló királylány fel tud állni, megigazítja a koronáját, és visszabaktat a domb tetejére. Hogy aztán újra leessen. Vagy inkább lelökjék. Újra, meg újra, meg újra. És tudod, hogy mi ezzel a baj? Az, hogy könnyen előfordulhat, hogy az évek alatt összegyűjtött karcolásokat végül már senki sem fogja tudni begyógyítani.

Forrás: Stefano Tinti

Bárcsak megértenéd...

Bárcsak megértenéd, hogy én ugyanúgy akartam... Téged, minket, a rózsaszín ködöt. Csak még nem gyógyultak be azok a fránya sebek... Bárcsak el tudnám neked mondani, hogy mennyire sajnálom! Sajnálom, hogy már egy megmászhatatlannak tűnő, óriási falba kellett ütköznöd. Pedig én szeretnélek szeretni. Azért, aki vagy. Téged, önmagadért. Azonban, ha teljesen őszinte akarnék most lenni, bevallanám neked, hogy már iszonyatosan félek. Félek tőled. Félek, hogy megbántasz, hogy te is egy újabb sebet ejtesz majd az amúgy is megtépázott lelkemen. Hiszen nincs rá garancia, hogy te sem csak egy ígéretekkel zsonglőrködő puncimágus vagy.

Pedig szeretnék veled ajtót egymás orra előtt becsapva veszekedni, de csak azért, hogy tudjam, megőrülünk egymásért. Szeretném, hogy némán hozzád bújhassak, miután beláttam, hogy egy hülye liba voltam. És te átölelnél. Szeretném, ha miután seggfej voltál, és én a konyhában állva a könnyeimet törölgetném, te hátulról átölelve bocsánatot kérnél. Nekem ennyi elég lenne. Ezt szeretném.

Meg szenvedélyt. Igen, ezt szeretném! Hogy egy fáradt nap után hazaérve a falnak nyomj, és mélyen a szemembe nézz. Érezni akarom, hogy minden porcikád engem kíván, én pedig téged. Amikor nem érdekel sem a holnap, sem a tegnap. Csak te meg én. Nincs taktika. Csak a pillanat.

Forrás: iStockphoto/© Rido/Ridofranz

Szeretném, ha lennének dolgok, amikről egyből én jutnék eszedbe. Úgy, ahogy te nekem. Legyen az egy szám, egy kép, egy film. Szeretném, ha lennének közös dolgaink. Ami csak a miénk.

Hidd el, én szeretnék hinni neked! De már nem megy. És erről nem te tehetsz. Hanem mindazok, akik a szívem köré ezt a téglafalat építették. Tervezni akarok veled, álmokat szőni. Nem pedig attól rettegni, vajon mikor durran ki az egész, mint egy szappanbuborék. Szilárd alapokat szeretnék. Olyat, ami nem szavakra és ígéretekre épül, hanem cselekedetekre. De ehhez te is kellesz. Én is kellek.

És tudod mit?! Igen, szívesen töltenék három órát a 70 fokos konyhában nyáron, csak azért, hogy te utána jóízűen felfalhass mindent. Még egy focimeccset is végigülnék, ha te attól boldog lennél.De félek. Igen. Félek az újtól. Attól, hogy egy nap te is elhagysz majd. Félek a szép szavaktól, attól, hogy nincs mögöttük tartalom. Félek, hogy többet látok beléd, mint aki valójában vagy. Félek, mert az élet hiába sebzett már meg olyan sokszor, még mindig naiv vagyok, főleg, ha megsz... megkedvellek.

Bizony, félek attól, hogy beléd gabalyodom, te pedig eltűnsz, mint szürke szamár a ködben. Hogy majd neked is feldob a Tinder vagy a hétvégi kocsmatúra egy jobbat, és neked majd ő kell. Félek tőle, hogy neked is csak opció leszek. Hogy minden kedvességed csak egy jól megkomponált színdarab, aminek a végén úgyis kialszanak a fények.

Azt szeretném, ha valóban az az ember lennél, akit a négy fal között megismertem. Mert akkor nagyon foglak szeretni! De kérlek, szánj rá időt, hogy bebizonyítsd: nincs mitől félnem!

Nyitókép: iStockphoto

Ezek is érdekelhetnek