Férfivélemény: nem leszel szexi rosszfiú, ha csapodár tahó vagy

Sok férfi sértett vadként hangoztatja, hogy neki azért nincs sikere a nőknél, mert "normális" pasi. És az ilyenek nem kellenek senkinek. "Mert a nők a rosszfiúkra buknak, akik megcsalják, átverik, kihasználják őket."

És váltig állítják, hogy a nők szerint a normális pasik kiszámíthatóak, unalmasak, nem jelentenek kihívást, csak pótléknak jók, akit aztán el lehet hajítani. És ezt rengetegen el is hiszik. Még a nők között is vannak olyanok, akik beismerően bólogatnak, hogy bizony ez így van, nekik valamiért a rossz kell.

Pedig igazából csak arról van szó, hogy kurva nagy fogalomzavar van az emberek fejében. Persze vannak olyan lelki sérült nők, akik rossz mintákat követve (amit akár otthonról hoztak) rendszeresen olyan kapcsolatokba mennek bele, amiben valamilyen módon ártanak nekik. De azért ne jelentsük már ki, hogy az összes nőnek mentális problémái vannak - ráadásul mindnek ugyanaz!

Forrás: Getty Images/Julia Savchenko

Az a baj, hogy a legtöbb ember csak végletekben képes gondolkodni és cselekedni. Az, hogy valaki normális, nem azt jelenti, hogy tutyimutyi, hogy döntésképtelen, vagy nem képes kiállni magáért, és alárendeli magát a másiknak.

Máshol kell keresni a probléma forrását: legtöbbször azok a pasik, akik határozottak, magabiztosak, önállóak, és összességében férfias jelenségek, azok megtehetik, hogy válogassanak a csajok között. És sajnos, amiből túlkínálat van, arra nem könnyű értékként tekinteni. (De nem is lehetetlen.) Tehát nem azért rohadékok, mert ez kell a nőknek, hanem mert megengedhetik maguknak. És most minek erőltessék meg magukat?

Hiszen, ha valakinek ez nem tetszik, akkor találnak a helyére mást.

A nők meg a sok rossz tapasztalat miatt elhiszik, hogy ez így csomagban jár: "Akik igazi, lehengerlő pasik, azok szemetek is sajna." És így mind a két nem megbarátkozik ezzel a gondolattal. Ami egyébként rossz a nőknek, és azoknak a pasiknak is, akik tényleg rendesek akarnak lenni.

Forrás: Getty Images/themacx

De lenne egy harmadik út is! Mert nem csak úgy lehet valaki izgalmas, hogy folyton folyvást megcsalja, megalázza, kihasználja az aktuális barátnőjét. Nem attól leszel igazi férfi, hogy cselédként vagy ágyasként tekintesz a párodra!

Hanem attól, hogy van agyad. Mert az intelligencia szexi.

Az, hogy van stílusod, humorod, karakteres személyiséged, és mindehhez még az érzelmi intelligenciád sincs a béka segge alatt, hidd el, leveszi a nőket a lábáról! És ehhez nem kell egy csipetnyi szemétség sem. Persze az is imponálhat a nőknek, ha pimasz vagy, és néha kicsit szemtelen. Mert az, hogy mersz "játszani", azt bizonyítja, hogy van önbizalmad. De nem kell taplónak lenni! És ha már nem kiskamasz vagy, és nem tizenéves picsákat akarsz lenyűgözni, akkor nem azzal menőzöl, hogy sufnituningolt Hondával gyorsulsz az éjszaka közepén. Mert egy normális nő ezért már Vin Dieselt is kiröhögi.

Ha valóban normális pasi vagy, akkor van egy normális értékrended is. Amihez tartod magad. És emiatt képes vagy konfrontálódni is. Nem attól leszel rendes, ha sosem mered kinyitni a szádat. Tudd megvédeni magad másoktól, és nem csak fizikális értelemben! Nem attól leszel kemény pasi, hogy a kocsmában verekszel, hanem ha képes vagy megoldani a problémákat. Hogy amikor szarban vagytok, mert elöntöttek a számlák, vagy váratlanul terhes lett a barátnőd, akkor férfiként helytállsz, és nem elmenekülsz.

Hogy nem félsz újra megbízni valakiben. Nem félsz újra feltárni magad, kockáztatva, hogy ismét megsérülsz. Mert bizony előfordulhat. De egy igazi férfitól elvárható lenne, hogy legyen annyi bátorsága és ereje, hogy ezt elviselje. Addig, amíg ezért el nem nyeri a méltó jutalmát.

De amíg csak sértődötten vagdalkozol, és másokra mutogatsz, nem vagy hajlandó felismerni a hiányosságaidat és javítani magadon, addig ne gyere azzal, hogy te normális pasi vagy! Mert én csak egy durcás kisfiút látok.

Fotó: Szabó Gábor
Még több cikk Petitől!

Ha idáig eljutottál, már biztos rajongsz Peti stílusáért, és nem bírod visszafogni magad, hogy még többet olvass tőle. Megértjük, és segítünk is neked. Az írói oldalán rengeteg írása vár rád.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?