Itt az ideje nem félni!

Az elmúlt időszakban nem kicsit zajlottak az események körülöttünk. Nem velünk történtek dolgok, hanem olyanokkal, akiket szeretünk. Párkapcsolati téren.

Az ember ilyenkor akarva, akaratlanul számot vet. Azonban minél jobban próbáltunk rájönni az okokra, összeilleszteni a darabokat, hogy egy látszólag tökéletes kapcsolat min mehetett félre, nem találtunk értelmes magyarázatot. Csak arra jöttünk rá biztosan, hogy semmi sem jelent semmit, illetve minden mindent - és annak az ellenkezőjét is. 

Forrás: iStockphoto/Zinkevych

Aki szerint már ez alapján eldőlt, hogy őrültek vagyunk, annak igazat kell adnom. De mellékesen megjegyzem, hogy őrültnek lenni jó, és szívesen látok minden más őrültet is magam körül a jövőben is. A magyarázat kifejtése azonban ennél kicsit komolyabb hangvételt kíván.

Rengeteg pár él félelemben: rettegnek attól, hogy elveszítik a másikat. Szoronganak, esélyt latolgatnak, gyanakodnak, biztosítékokat keresnek - valamire, amit nem lehet sehogy sem biztosítani. Mert annyi pár összeillik, de mégsem mennek semmire. És annyi párnak kéne a papírforma szerint csődöt mondania, mégis működnek.

Forrás: Getty Images/Yuri Arcurs

A héten tökéletesnek tűnő párok mentek szét. Nem csak másoknak tűntek tökéletesnek, ők is boldognak érezték magukat. Habár nem voltak hibátlanok - de ez így volt rendben. És ha a szakítás, megcsalás, kihűlés velük is megtörténik, akkor itt a logika vége. Ahogy a legjobb nőt is unja valaki - érvel sokszor bátyám -, akkor ez alapján minden tönkremehet egyetlen perc alatt. Akkor is, ha semmi jel nem utalt rá. És az is működhet évekig, aminek senki egy hetet nem adott volna. Ha jó a szex, akkor is megcsalnak, ha rossz a szex, akkor is elvesznek feleségül. És ez végtelenül megnyugtató.

Mert akkor mitől is kell félni?

Hát, semmitől. Sőt, félelemben és aggódásban élni a legfeleslegesebb. Élvezni kell mindent, amíg van. És felállni, ha megsebeznek. De azt remélni, hogy a csatatéren éveket húzhatsz le sebek nélkül, naiv dolog. Ezért nem kell félni sem.

Ebben az egészben semmi logika, és csupa bizonytalanság - és ez az egyetlen biztos. Ennek tudatában élni és randizni pedig felemelő. Persze ezt is, mint minden jó tanulságot, amit egy hűtőmágnesen vagy a naptáradban olvasol, el fogod felejteni. De valaki majd megjegyzi és talán emlékeztetni fog rá. Ha nem, itt leszünk mi... ;)

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?