Könyörgöm, ne utáld már magad!

Vannak olyan időszakaim, amikor legszívesebben lehúznám magamat a klotyón. És még rá is csuknám a fedelet, nehogy véletlenül kibújhassak belőle.

Ilyenkor minden reggel gyomorideggel ébredek, esténként pedig úgy alszom el, hogy kész, vége, ennyi volt. Egy dupla nulla vagyok, akinek lószart sem ér az élete. Szerintem az a sok baromság, ami a médiából árad felénk, a zéró önbizalom melegágya. Szavak nélkül is azt sugallja, hogy nem vagyunk elég szépek, elég fiatalok, elég sikeresek. Közben meg mindenhonnan ömlik ránk a fene nagy hurráoptimizmus, hogy legyünk vidámak és nyitottak, ne rágódjunk a múlton, nyissuk ki a szívünket, nevessünk többet, stb. 

Forrás: iStockphoto/Poike

De mit csináljak akkor, amikor éppen annyira utálok mindent, hogy sehogy sem sikerül pozitívan szemlélni ezt a kibaszott világot? Hogyan éljem túl azokat a reggeleket, amikor nincs erőm kimászni az ágyból, és hiába süt hét ágra a Nap, a lehúzott redőny jelenti számomra a menedéket?

A terapeutám szerint tök okés, ha néhanapján hatalmába kerít a "nem szeretem magam" érzés, ettől nem leszek rosszabb vagy kevesebb másoknál.

Tippeket is adott arra, hogyan lehetne átlendülni ezeken a szorongásos napokon:

Létezik egy szuper gyógyszer - ráadásul ingyen!

A naplóírásban hihetetlen terápiás erő rejlik, és sokkal többről szól, mint szavakat, mondatokat papírra vetni. Nekem tényleg sokat segít, ha "kibeszélhetem" magamból az élményeimet, legyenek azok bármilyen fájdalmasak is. Tudvalévő, hogy az írás az egyik legjobb önkifejezési eszköz, és sokkal könnyebb szembenézni az érzésekkel, ha tudom, hogy én vagyok az egyetlen, aki ezeket a sorokat majd olvasni fogja.

Forrás: iStockphoto/monkeybusinessimages

Mindegy hová, csak ki a négy fal közül!

Amikor mélyponton vagyok, akkor a szokásosnál is nagyobb szükségem van a természetre, mert megnyugtat, lelassít és helyreállítja a belső egyensúlyomat. A táj szépsége egyszerűen megunhatatlan, és akár egy erdei ösvényen, akár egy tó partján sétálgatok, máris boldogabbnak érzem magam. Legutóbb a Mátrában jártam, ahonnan úgy jöttem haza, mint akit kicseréltek: a depressziós önemésztésből életigenlő vidámság lett.

Minőségi idő - a valódi világban

"Ne a Facebookon lógjál, hanem a cseresznyefán" - javasolta nemrégiben a mentorom. Megfogadtam a tanácsát, és azóta minden héten tartok egy "digidetox" napot. Ilyenkor lekapcsolódok a netről, a fiók mélyére süllyesztem a telefonomat, kihúzom a tévé zsinórját a konnektorból, és élvezem a kütyümentes életet.

  • Kávézgatok egy teraszon.
  • Felfedezőútra indulok Budapest utcáin.
  • Kiülök egy térre, nézelődöm, elmélkedek.
Forrás: iStockphoto/Poike

Eleinte kényelmetlenül éreztem magam, amiért egyedül gubbasztottam egy padon. Majd rájöttem, hogy mennyire tudok örülni a hétköznapi kis dolgoknak, ha végre elengedem a görcsöket - mi a francért nem tud ez az érzés állandósulni bennem?

Elvárások helyett elfogadás

Sokszor megesik velem, hogy túl sokat várok el egy adott szituációtól vagy saját magamtól. Iszonyú nehezen dolgozom fel, ha valami nem úgy sikerül, ahogy elterveztem, és hatalmas kudarcként élem meg. Aztán a bénító önostorozás következik, és annyira, de annyira szenvedek ilyenkor, hogy elmondani sem tudom! A mentorom szerint akkor hagyom majd abba a szorongást, amikor elengedem a tökéletességhez való görcsös ragaszkodást. Az önelfogadás arról is szól, hogy elhiszem magamról, hogy értékes vagyok, minden hibámmal együtt. Úgy érzem, ráléptem a helyes útra, de messze még a vége...

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?