Ősanyák vs. Szaranyák - nincs kegyelem!!!

Anya lettem. Amikor ez bekövetkezett, valahogy úgy éreztem, mintha felvettek volna egy elit klubba. Csak arról senki nem szólt előre, hogy az anyák klubja nem szeretetfesztivál, hanem a ketrecharc, a mortal kombat és egy gladiátor aréna egymásba oltva.

Ahol az anyukák egy jelentős része úgy érzi, hogy a tény, hogy ŐK is képesek voltak világra hozni egy gyermeket, az feljogosítja őket arra, hogy az inkvizítoroknál is vadabb küldetéstudattal irtsanak minden nőt, aki az övéktől eltérő módon éli meg az anyaságot.

Forrás: iStockphoto/Halfpoint

Szent Szülés

Van például a naturál csoport (én így hívom), akik szerint az anyaság szent nevére méltatlan bárki, aki nem jóga pózban szül, fejen állva, miközben magzata félig kibújt fejét simogatva szeretetmantrákat gügyög. Hát én ebből rögtön ki is estem. Minden tiszteletem azé, akinek ez megy. Én rettegtem a szüléstől, ha az orvosom hajlandó lett volna rá, én igenis akartam volna programozott császárt. Féltettem magam, a gyerekem, a jövőbeni szexuális életem. Mivel nemet mondott, így kiegyeztünk az epidurálban, de végül addig bénáztam, hogy mégiscsak megműtött.

Vannak, akik elég bátrak kijelenteni, hogy egy császármetszéssel született baba és az édesanya kevésbé kötődnek egymáshoz, mint azok, akik természetesen születtek. De a nagy baj az, hogy vannak anyukák, akik ezt a - szerintem - mérhetetlen ostobaságot el is hiszik. Lelkiismeret-furdalással küzdenek, szoronganak, ostorozzák magukat, hogy elbuktak anyaként vagy nőként.

A nagyokosok azt mondják, a baba traumatizálódik, nem alkalmazkodik jól a külvilághoz, sérülékenyebb. Meglehet. Mondjuk az én fiam evett, aludt, amikor ébren volt, mosolygott ránk. Lehet, hogy elfelejtettek neki szólni erről a trauma dologról. Bezzeg a barátnőm lánya, aki természetes módon született, 2 évig megállás nélkül ordított. Őt is rosszul informálhatták.

Szent Szoptatás

Vannak anyukák, akik még a 3-4-5 éves gyermeküket is szoptatják esténként. Lelkük rajta. Nekem, ha lehetőségem lett volna, azt hiszem, akkor is leállok a szoptatással a gyermekem egy éves kora körül. De valójában úgy 2 és fél hónapos lehetett, amikor egy extrém stresszhelyzet ért engem, és bár este még a szomszéd lányát is megetethettem volna, annyi tejem volt, reggelre már a sajátomnak sem volt elég. Aznap este pedig rohantunk tápszerért. Hiába ittam a kakukkfüves pitypangvirágos békapikkelylevet, ettem a nagyim tejfakasztó levesét, voltam masszázson, ráolvasáson - ezen semmi nem segített. A gyerek utálta a tápszert, engem meg kicsinált a stressz, hogy szerencsétlen éhen fog a veszni a XXI. században Európa közepén.

Forrás: Getty Images/Saso Novoselic/Cunfek

Aztán egy délutáni sétán összefutottunk egy ismerőssel, aki hosszan ecsetelte, hogy márpedig, ha a gyerek nem cicizik kétéves koráig, akkor érzelmi sérült lesz, de nyilván az anyja is az, hiszen egy igazi nő táplálja az utódját. Bár ő nem tudta, mibe keverte magát, én abban az állapotomban elképzeltem, hogy Dwayne "The Rock" Johnson testfelépítésével és pankrációs tudásával rendelkezem, megforgatom a fejem felett és kihajítom a park kerítésén - ő meg látványosan nyekken a túloldalon.

Ugyanezen szupermamik gyermekei már fél évesen szobatiszták, és 9 hónaposan szonetteket szavalnak. Jaaa... a tiéd nem? Hát a császármetszés és a szoptatás hiánya lehet a baj...

SHE

A Szaranyák hitvallása

Számomra a szülés nem maga a cél volt, aminek a megélésében kiteljesedhetek, hanem egy elkerülhetetlen lépcső ahhoz, hogy gyermekem legyen. Vessenek a mókusok elé, de ha az egészet átaludhattam volna, fájdalomtól, kínlódástól mentesen, én megtettem volna. De nem gondolom, hogy aki az én álláspontomtól eltérően gondolkodik, az szaranya lenne. Jó lenne, ha más sem vélekedne így. Anyának lenni eszelősen jó dolog, de baromi nehéz. Ítélkezni könnyű. De értelmetlen és romboló.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?