Szia kislányom, én vagyok az apukád! - Peti a szülőszobában

A munkahelyemen ültem, amikor megkaptam a hírt, hogy elindult a baba, a feleségem szülni fog. Persze fel voltunk készülve erre a lehetőségre, de meg kellett várnom, amíg megérkezik a váltásom.

Mit ne mondjak, középiskolában a legunalmasabb órák alatt nem nézegettem annyiszor az időt, mint ebben az egy órában. Eddig, ha bármikor kérdezték, hogy izgulok-e már, akkor lazán mondtam, hogy még nem tartok ott - na, most jobban járt a lábam, mint egy sztepptáncosnak. Amikor azt hallod, hogy a feleségedet betolják szülni, akkor az összes para elönti az agyad. Azt mondják: zuhanó repülőn nincsen ateista. Szerintem a gyermeke születésére váró apák között sincs. 

Forrás: iStockphoto/Graham Oliver

Azt nem sikerült fixen eldöntenünk, hogy apás szülés legyen-e. Mindkettőről hallottunk jót is és rosszat is. Az élet döntött helyettünk: akkorra értem a kórházba, amikor a lányom már megszületett. Azt hiszem, ez volt a könnyebb út. Nehezebb lehet végignézni azt, hogy akit szeretsz szenved, és te nem tehetsz semmit, hogy megkönnyítsd a helyzetét. Nagyon gyors szülés volt. Sietős volt neki, állítólag négyet nyomott a feleségem és már kint is volt.

Amikor az apa kezébe adják a gyerekét, akkor szerintem mindenki várja azt az élményt, amit mindenhonnan hall, hogy "Majd amikor meglátod az arcát, az olyan pillanat lesz, hogy..."
Tehát én is készültem rá, hogy megnyílnak az ég csatornái, isteni fény önti majd el a szobát, és glóriával a feje körül megjelenik az én kicsi angyal lányom. Vártam, hogy tarkón csapjon az apaság kirobbanó boldogsága.

Forrás: iStockphoto/aluxum

Ehelyett az ajtó melletti sötét beugróban nyomták a kezembe a nyakig bebugyolált csöppséget. Le tudtam ülni nézegetni kicsit, ahogy a kis tehetetlen kobakja bucskázik jobbra-balra a nagy mancsaim között. Lehet, hogy én vagyok fordítva bekötve, de nekem az élet nagyra tartott élményei sosem jöttek át igazán. Nem volt remegő láb és pillangók az első csóknál, és a szüzességem elvesztése sem véste magát arany betűkkel a lelkembe. Valahogy az élet mindig egyszerűen szakadt rám, a maga nyers valóságában. Most is ez történt.

Biztos vannak olyanok, akik zokogva rogynak térdre, karjaik között először látott gyermekükkel, de velem nem így volt. Hiszen 9 hónapja vártam rá, nem ért meglepetés. Pont, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ő az enyém. És az, hogy szeretem. Onnantól kezdve, ahogy először a kezembe kaptam, minden nap egyre jobban, ahogy ő növekszik, mintha az imádatom is nőne vele.

Forrás: iStockphoto/stock_colors

És ebben pont ez a nagyon érdekes. Hiszen, amikor öntudatra ébredünk, a szüleink már ott vannak, és szeretjük őket, habár nem tudjuk, hogy mikortól és miért, de tőlük már kaptunk sok mindent, ami egyszerűen belénk ivódott. A szerelmünkbe egyszer csak beleszeretünk, mert okot ad rá a jelleme, a szépsége, a bája, a humora. És még a barátainkat is megkedveljünk a sajátos tulajdonságaik miatt.

SHE

De egy újszülött csecsemő az ég világon semmilyen okot nem adott még arra, hogy szeressük, csak azt, hogy létezik. És pont ezért szeretjük, mert ő létezik és a miénk. Azt hiszem, ezt jelenti szülőnek lenni.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?