Ne engem büntess a csalódásaid miatt!

Biztosan velem van a baj. De én ugyanolyan naiv lelkesedéssel ugrom bele az ismerkedésbe, mint tizenévesen.

Ugyanúgy a kezébe teszem a kis szívemet a tizedik embernek is, mintha még az életemben nem csalódtam volna soha senkiben. Mert ő egy új ember, és tiszta lapot érdemel. Nem tehet semmiről. Persze, vannak hülye dolgaim, mert a csalódások azért nyomot hagynak, de ettől függetlenül baromi igazságtalan és tisztességtelen dolognak tartom ráterhelni egy vadidegenre az elmúlt évek felhalmozott csalódásait. 

Forrás: iStockphoto/nd3000

Ha valakinek megadtam az esélyt, aki nem is érdemelte meg, akkor miért ne adnám meg az esélyt olyannak, aki esetleg megérdemli? Ha előre bizalmatlankodnék úgy, hogy a másik okot sem adott rá, akkor csak a kapcsolatot mérgezném, ami még szinte el sem kezdődött.

A bizalom alanyi jogon jár. Addig, amíg vissza nem élnek vele.

Nyilván nem azt mondom, hogy hívd fel az első randi után "meginni egy kávét", de ha úgy állsz hozzá, hogy "Ismerem a férfiakat, mind ugyanolyanok.", akkor már az elején leírsz valakit, aki nem is ártott neked. Sőt, leírsz x milliárd embert, egy az egyben. Akkor minek neked társ? Ilyen hozzáállással jobban járnál, ha az orosz sztyeppén beköltöznél egy bunkerbe a föld alá.

Forrás: iStockphoto/Mediaphotos

Ha valaki azzal nyit, hogy az ő bizalmát ki kell érdemelni, mint valami kegyet, akkor az jut eszembe, hogy szeretném visszaküldeni az illetőt az édesanyja szerető kebleihez. Dühös leszek. Megsértődöm. Hiszen itt vagyok én, a teljes bizalmammal, meg szeretném ismerni a másikat, teljesen nyitott vagyok. És még én bizonyítsak, hogy érdemes vagyok az ő nagyméltóságú bizalmára? Köszönöm, nem.

Érthetetlen, hogy ha az ember csalódik valakiben, és nem képes azt az egy problémát kezelni, vagy elkülöníteni. Ráhúz egy sablont az összes pasira, mintha ismerné az egész férfi nemet, mert a Józsi megpofozta, előtte meg a Jancsi elhagyta.

Valóban egyszerűbb a felhozatalt okolni a csalódásainkért és a kudarcainkért, mert bizony egy kapcsolat csúfos végkimeneteléért kb. 50%-ban mi vagyunk a felelősek. Magunkba kell nézni: nem szerettük magunkat eléggé. Hagytuk, hogy a másik elbánjon velünk. Nem húztuk meg a határt. Ha mindegyik kapcsolatunk egy kaptafára készül, és hasonlóan végződik, akkor nagyon sürgősen önvizsgálatot kell tartani, és meg kell keresni a probléma forrását. Vonjuk le a konzekvenciát, haragudjunk magunkra, haragudjunk a másikra!

Zárjuk le, engedjük el, vagy temessük el! De semmiképpen se büntessünk egy olyat a múltunkért, aki nem tehet semmiről!

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?