Meglepő stresszkezelési technikák Petitől - csak haladóknak!!!

Szerintem én nagyon jó vagyok stresszkezelésben. Csak az emberek nem jók abban, hogy kezeljék azt, ahogy én stresszkezelek. De hát ez meg már ugye nem az én bajom!?

Elsajátítottam ezt az egész elengedés filozófiája dolgot, és egy kicsit személyre szabtam. Úgy néz ki, hogy amint jön valami stresszhelyzet, én elengedek egy bazdmeget. Máris jobb! Remekül működik, lehet le is kellene védetnem.

Egyébként a szakemberek is elismerik, hogy nem jó elfojtani a feszültséget. Ha elnyomod magadban a sok ideget, akkor az egyre jobban fog feszíteni, majd egyszer csak felrobbansz. Na, ezt akarom én elkerülni. Felrobbanni nem jó.

Forrás: iStockphoto/maselkoo99

Van is egy jó önnyugtató technikám: amikor hirtelen rám zúdul a stressz - ami leggyakrabban egy hülye ember képében ölt alakot -, akkor egy pillanatra megállok azzal, amit csinálok, és szép lassan veszek egy mély levegőt. Ez azért fontos, mert ha tele a tüdőd, akkor tovább tudsz ordítani. Tök ciki, ha balhé közben elcsuklik a hangod, úgyhogy fontos a megfelelő felkészülés. Ez mindig beválik.

De mindenképpen tudnod kell, hogy melyik szinten vagy az ordítási piramisban. Például otthon nem ordíthatod le a feleségedet, mert akkor este nem lesz szex. A munkahelyeden meg a főnöködet nem, mert akkor nem lesz melód, ami miatt berág az asszony, és nem lesz szex. Valójában az esetek nagy részében te csak az a rabszolga vagy, aki a piramishoz hordja a követ.

Vannak, akik ezért inkább elmennek autókázni, mert az megnyugtatja őket. Hát engem már a második kereszteződésnél fölidegesít valami ökör, aki kihajt elém, aztán 30-cal csorog. Ha nem olyan sietős, akkor miért nem várja meg, amíg elmegyek? Egyébként is kétfajta sofőr létezik az utakon. Az egyik a "Mi a francért nem nyomod neki?" a másik pedig a „Hova a picsába sietsz?" Úgyhogy elég nehéz nyugodtnak maradni, amikor ennyi őrült vesz részt a közlekedésben. Ráadásul vezetni sem könnyű, ha egyszerre próbálsz kormányozni, dudálni és bemutatni valakinek.

Forrás: iStockphoto/seb_ra

Ami még talán az embereknél is jobban fel tud húzni, az a technika. Én az egyszerű dolgokat szeretem, és megszoktam, hogy a tárgyak működnek. Ha megfogom a kést, az nem kezd el homokórázni vagy wifit keresni a kezemben, mielőtt vághatnék egy nyamvadt szelet kenyeret. És ez így jó. De mivel még a munkámat sem tudnám végezni laptop és mobil nélkül, elkerülhetetlen, hogy néha keresztbe tegyenek nekem ezek az elektronikus szörnyetegek.

Pedig nem szeretnék bonyolult dolgokat véghezvinni velük, nem akarom meghackelni a NASA-t, csak annyit szeretnék, hogy ha rákattintok egy doksira, akkor azt nyissa meg. Azonnal. Ne gondolkodjon, ne kérjen türelmet, ne omoljon össze, csak nyissa meg azt a szart!

Képzeld, milyen lenne, ha a pap is minden szertartást azzal kezdene, hogy vár, amíg bebootol a Biblia. Asszem, neki is születnének olyan gondolatai, ami miatt buzgón gyónhatna mise után...

És mivel én még szent ember sem vagyok, nálam ez nem csupán gondolatban jelenik meg. Ha nagyon felkúr a gép, akkor földhöz vágom, megtaposom, megrugdosom valamelyik régi, rossz kütyümet. Direkt annak a vacaknak az orra előtt, ami kiakasztott. Végig kell néznie. Ezzel nemcsak levezetem a feszültséget, hanem példát is statuálok. Hiszen a tárgyaknak is van lelkük, úgyhogy remélem, ettől jól összeszarják magukat! És működik is: mire visszamegyek a géphez, már be is töltötte, amire vártam. Tudják, hogy ki a főnök.

Forrás: Getty Images/Zoran Mircetic

De egyébként az esetek nagy részében én tök nyugodt vagyok, hiszen kit érdekel, hogy lángol körülöttem a világ, amíg tudok a tűzben szalonnát sütögetni!? Ilyen az igazi életigenlő hozzáállás! Csak olykor megszólalásig hasonlítok egy olyan emberre, aki épp agyvérzést akar kapni. De hát ugyan már, ki foglalkozik a látszattal?

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?