Több száz nővel feküdt le, mégis egyedül alszik

A 21. század a "nem randizunk, csak együtt lógunk", a "nem járunk, csak szexelünk" és az "együtt vagyunk, de nem költözünk össze" kapcsolati formák átláthatatlan kuszaságáról szól. Így nem csoda, hogy olyanok is elvesznek a párkeresés útvesztőjében, akik minden ujjukra tíz nőt kaphatnának.

Egyik jó barátom hasonló cipőben jár, és számomra érthetetlen módon a szinglik táborát erősíti már hosszú évek óta. 33 esztendős, informatikában utazik, több online portált üzemeltet, és igazi nagyágyú a szakmájában, de a magánélete már kevésbé mondható sikeresnek. Kíváncsi voltam: mi lehet ennek hátterében. Ő pedig készségesen válaszolt a kérdéseimre.

Mesélj egy kicsit a fiatal éveidről!

Tinédzserként súlyos önbizalomhiánnyal küzdöttem, de már akkor is sokszor előjött a hatalmas egóm, amivel átevickéltem a belső bizonytalanságokon. A nőkkel kapcsolatos első benyomásaim eléggé vegyesek voltak. A középiskolában nagyon bejöttem a csajoknak, de akkor ezt valahogy észre sem vettem. És amikor én próbáltam összejönni valakivel, sokszor elbénáztam a dolgot - akár volt kölcsönös érdeklődés, akár nem.

Akkoriban mit gondoltál a szexről?

17 éves koromban történt az első szexuális élményem, amit "kezdőként" egyfajta misztikumként kezeltem, akárcsak a többi fiatal srác. A húszas éveim elejére kifejezetten rutinossá váltam, akkor éltem át a legintenzívebb, legforróbb kalandokat.

Forrás: iStockphotoRapideye

Vidéken jártam egyetemre, és az akkori barátnőm mellett váltam igazán férfivá. Rengeteget szexeltünk, szinte bárhol, bármikor képesek voltunk egymásnak esni: a panellakás erkélyén, a lépcsőházban, az egyetemi vécében, órák előtt, után, helyett. 25 évesen szerelmes lettem egy lányba, de nem bírtam a véremmel, és többször megcsaltam. Nem válogattam, csak az volt a lényeg, hogy más testét érezhessem.

Miért vonzódnak hozzád ennyire a nők?

Az arcom egyszerre kisfiús és markáns, a hangom mély, 185 cm magas vagyok, és határozott a fellépésem. Mindemellett nagy empátiával rendelkezem, és képes vagyok ráhangolódni a másik érzéseire, gondolataira. Szerintem ezek a tulajdonságok vezettek ahhoz, hogy az elmúlt években bárkit megkaphattam, legyen szó befolyásos üzletasszonyról, fiatal diáklányról, otthon lévő anyukáról vagy a szomszédnőről.

Idővel azt is megtanultam: senki után nem szabad futni, mert minél inkább negligálod az illetőt, annál érdekesebbé válsz a szemében. Ilyen egyszerűen működnek a nők. Rendes, kedves, megértő pasira vágynak, de képtelenek ellenállni a hozzám hasonló gazfickók csábításának.

Ha valakire rákattanok, akkor el kell jutnom vele az ágyig, akár van barátnőm, akár nincs. Mindent akarok egyszerre, és ezzel nem vagyok egyedül: egyszerre vágyunk stabil kapcsolatra és izgalomban bővelkedő afférokra, de sokan nem mernek félrelépni, mert túlságosan félnek a lebukástól és a következményektől.

Működhet érzelmek nélkül?

Tapasztalatból tudom, hogy a közös hullámhossz hiánya megöli a szexet. Ez igaz alkalmi partnerekre, prostikra, minden szexuális élményre. Természetesen, ha mind emocionálisan, mind intellektuálisan kapcsolódom valakihez, akkor az egész sokkal intimebb, bensőségesebb, és még jobban vágyom az illető érintésére. Nyilván egy ilyenfajta együttlét teljesen más élményt nyújt, de nekem nincs szükségem érzelmekre ahhoz, hogy lefeküdjek egy nővel, sőt, nagyon izgat, ha a találka egyetlen célja a kufircolás.

Forrás: iStockphoto/Cgrey

Előny vagy hátrány, hogy sok szeretőd volt?

A partnerváltogatás mindig kockázattal jár. Bárkitől el lehet kapni valamilyen nemi betegséget, és védekezés mellett is "becsúszhat" egy terhesség. Emlékszem, amikor öt egymást követő napon három nővel feküdtem le, teljesen kiszipolyozva, agyongyötörtnek éreztem magam, pedig imádtam mindegyikükkel a szexet. Az alkalmi viszonyok nagy eséllyel okoznak kiégést, ezért nem árt néha egy kis "punciszünet". Most biztosan nem értitek, hogy minek csinálom, ha nem bírom erővel, de én mindig azt teszem, amit a zsigereim diktálnak, még akkor is, ha beledöglök. És senki nem tehet arról, hogy milyen ösztönökkel születik erre a világra, ugye? A tombolós éveknek pedig van előnye is: ha majd megnősülök, akkor hűséges leszek a feleségemhez, és nem fogom úgy érezni, hogy kimaradtam valamiből. Persze simán lehet, hogy néhány évnyi monogámia után újra felszínre tör a régi énem.

Forrás: iStockphoto/vadimguzhva

Milyennek látod a mai nőket?

A nők ugyanúgy, ha nem jobban imádják a szexet, mint a férfiak, emiatt pedig könnyen kaphatóak. Sokan közülük szeretnének megállapodni, családot alapítani, de úgy viselkednek, ami pont az ellenkező irányba tereli őket. Egyszerűen nem értem: hogyan követhetnek el olyan baklövéseket már az első randin, mint az exek emlegetése, a szexuális élményekről való sztorizgatás, a telefonnyomkodás vagy a berúgás. Ez iszonyúan illúzióromboló minden férfi számára!

A nők a végtelenségig tudják osztani az észt, de a saját hibáikat és gyengeségeiket nem veszik észre - ettől a szemellenzős látásmódtól mindig falra mászom. Néha azt is tapasztalom, hogy nekik ugyanúgy problémát okoz megtanulni a másikhoz való viszonyulást, és az elfogadással, a toleranciával, illetve a saját szerepeikkel is gondjaik vannak. Jó lenne végre megérteniük a nőknek, hogy a korábbi sérelmeiket, frusztrációikat nem szabad a másik nyakába zúdítani. Az excsajomban pedig azt utáltam a legjobban, hogy úgy beszélt velem, mint egy kutyával.

Van most párkapcsolatod?

Kereső fázisban vagyok, jobbra-balra húzogatok a Tinderen, és az utcán is nyitott szemmel járok. Egyszerre több nőt futtatok párhuzamosan, de nem mindegyikkel jutok el komolyabb dolgokig. Bevallom: nagyon hiányzik már, hogy szeressek és megölelhessek valakit. Tudom, hogy magasak az elvárásaim, de nem vagyok hajlandó megalkuvásra és kompromisszumok kötésére, mert úgy gondolom, hosszútávon zsákutca. Imádom a nőket, imádom a testüket és a lelküket, de szerelemre vágyom, nem instant élvezetekre.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezek is érdekelhetnek