Most akkor randizunk, vagy csak barátkozunk? ;)

Gyűlölöm, és egyben imádom is az első randi izgalmát. Azt a hatalmas feszültséget! Őrjítő, hogy nem tudhatom, mi fog kisülni belőle - és én utálom a bizonytalanságot.

Vajon tényleg tetszem neki? Nem mutatok túl sokat? Vagy túl keveset? Hogy öltözzek? Ha túl szexi leszek, félek: csak egy éjszakára fogok kelleni. De ha meg nem vagyok elég csinos, lehet, hogy nem is fogok tetszeni. Egyáltalán, számít bármit is, mit veszek fel? Úgyis csak a fenekemet nézi...

De közben ott van az a később már megismételhetetlen bizsergés.

Forrás: /iStockphoto/Gpoint Studio/Anna Bizon

Mintha áramütés érne, mikor véletlen összekoccan a vállunk az utcán, vagy egymáshoz ér a térdünk az asztal alatt - és egyikünk sem húzódik el. Ó, hogy tudok ilyenkor drukkolni: csak nehogy elvegye a lábát! Olyan édes érzés...

Vagy amikor először ragadja meg a kezem, mikor le akarok lépni a járdáról, és aztán "elfelejti" elengedni - én pedig, bár teljesen ki van csavarodva a karom, azt kívánom: sose engedje el! Csak ebben a szakaszban tud egy ilyen ártatlan érintés villámcsapásként hatni. Liftezik tőle a gyomrom.

Nem merünk egymásra nézni. Talán azt sem tudom igazán, milyen pontosan az arca, hisz' szégyellősen elkapom a tekintetem, amikor rám néz. Inkább csak sétálunk egymás mellett - úgy könnyebb. Úgy csak a szavakkal kell megbirkózni, és persze a teste édes közelségével - ennél több ingertől úgy érzem, felrobbannék. Minden idegszálam feszült.

Forrás: iStockphoto/oneinchpunch

Amikor egyszer-egyszer hozzám ér, hirtelen minden fonalat elveszítek, és csak percekkel később jövök rá: fogalmam sincs, miről beszélt. Külön kellemetlen, mikor épp kiönti a szívét, de én csak annyit vagyok képes ebből befogadni, hogy "De aranyos!"... Később pedig marha ciki visszakérdezni: "Mit is mondtál pontosan, hogyan halt meg a kutyád?" Pedig nem tehetek róla: annyira vonzó számomra, hogy arra, amit mond, már nem tudok odafigyelni.

Este chaten folytatjuk. Biztonságosabb terep, hiszen itt már jól át lehet gondolni, mit írjak le, és ha közben elábrándoztam, vissza is tudom olvasni, mi hangzott el korábban. Viszont bizonyos szempontból mégsem olyan biztonságos. Mert egyrészt marha könnyű félreérteni, amit írnak (vagy épp félreérthetőt írni), és a rendelkezésre álló idő még bizonytalanabbá tesz.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/m-imagephotography

Most akkor ezt leírhatom, vagy nem? Beírom, kitörlöm, újra nekilátok, aztán várok, várok, várok, hogy mit válaszol - és közben izgulok: vajon hibát követtem el?

Úgy döntöttem: ezúttal nem fogok óvatoskodni. Még nem randizunk, csak barátkozunk. Vagy legalábbis semmi sincs definiálva. Bár sosem mondta, hogy tetszem neki, ha objektívan nézem az eseményeket, elég egyértelmű, hogy így van - és ez azért többnyire meg tud nyugtatni. De azért izgulok, hisz egy kapcsolat elején ez a dolgom.

Veszek egy mély levegőt és hosszas mérlegelés után leírom:

Jó volt újra látni, és imádtam a búcsúölelést...

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?