Fruzsi nyomorúságos pokoljárása Baciországban

Nyilvánvalóan mindenki volt már beteg, de amikor engem kap el valami rohadt kis baci, akkor általában magam vagyok a világfájdalom, és naponta eljátszom a hattyú halálát. Nálam így néz ki egy kiadós lerobbanás:

1.

Az élettől is elmegy a kedvem. Nem csoda, hiszen annyi erő van bennem, mint egy kibelezett földigilisztában. Amőboid formában tespedek az ágy közepén, és csak akkor váltok pózt, ha már teljesen elszorítottam valamely végtagom vérkeringését. A plafont bámulva számolom a perceket, hogy mikor vehetem már be a következő gyógyszeremet, amitől a gyors felépülést várom.

Forrás: Getty Images/South_agency

2.

Az orrdugulás egy külön sztori. Azzal kezdődik minden betegségem, és általában az múlik el utoljára... A kettő között pedig úgy szörcsögök minden lélegzetvételnél, mint Darth Vader fénykorában. Undorító egy dolog! Egyébként is olyan kicsik az orrlyukaim, hogy csoda, hogy elég oxigént be tudok szívni rajtuk.

Forrás: Getty Images/Tom Merton

Nem is akarok abba belemenni, hogy mennyi lelki trauma ért, mikor az oviban minden társam ököllel túrt az orrában, nekem meg még a kisujjam se fért bele.

3.

Megváltásként várom az éjszakát, hogy kialudjam a kínokat, - de oxigén nélkül nem megy... Ha a számon keresztül veszek levegőt, akkor a ki-be áramló huzat miatt hamar kiszáradnak a manduláim, és olyan érzésem támad, mintha egy óriási, krétás szivacsot nyomtak volna le a torkomon. Ez probléma.

Forrás: iStockphoto/Eric Hood/Ehstock

Ha ezt elkerülendő folyamatosan iszom, akkor mikor jut időm aludni? Mert ugye ami bemegy, annak ki is kell jönnie, vagyis olyan rendszerességgel ingázom a mosdó és az ágyam között, mint a 4-6-os csúcsidőben.

4.

Az is tény, hogy amikor igazán rottyon vagyok, simán eladható lennék valamilyen világvégés zombi filmbe. Sápadt vagyok, mint a fal, némi zöldes árnyalattal. Szemeim alatt életveszélyes táskák, a hajam 3 napja csomóban áll, a kinyúlt pizsama helyenként lóg rajtam, a mozgásom pedig olyan kecses, mint egy oldalba lőtt gazellának.

Forrás: Getty Images/South_agency

5.

Minden étel maga a borzalom. Hát persze, hiszen semminek sem érzem az ízét. Ugyanolyan érzés enni egy tojásrántottát, mint egy paradicsomlevest. Az agyam emlékszik a különbségre, de pillanatnyilag ízlelés szempontjából mindkettő teljesen egyforma. Ilyenkor még a romlott kakaós tejről is képes lennék elhinni, hogy egy bazi nagy túró rudi.

Forrás: iStockphoto/Izabela Habur

 6.

Amíg igazán rosszul vagyok, annyi érdeklődést mutatok a világ iránt, mint egy kiszárított gyík. Mondhatni kissé kelletlen vagyok.

De amikor már kezdek jobban lenni, és visszanyerem az életkedvemet, a tudatom újból kitágul, s visszacsöppenek a való életbe. Beszélgetek a környezetemben élő többi emberrel, és ismét tettre késznek érzem magam.

Ám amikor nekiállok mondjuk főzni egy pár virslit, hirtelen eluralkodik rajtam a világ összes fáradtsága. Érzem, hogy a lábaim megremegnek, és minta már annyi mindent csináltam volna, hogy azonnal le kell pihennem. Ezt hívom én öregasszony-szindrómának. Egyik pillanatról a másikra nyugger lesz belőlem. Mentségemre szóljon: az én gyengeségem oka az a néhány tonna gyógyszer, amitől úgy világítok a sötétben, mint egy 100 wattos izzó.

Forrás: iStockphoto/Ipggutenbergukltd

Szóval, aki teheti, az ne legyen beteg! Aki pedig már benne van, annak béke poraira addig, amíg ezen a 6 fázison át nem rágta magát.

Nyitókép: iStockphoto

Fotó: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
    Ezt olvastad már?