Búcsú attól a nőtől, aki melletted voltam

Már nem vagy itt velem, és fogalmam sincs arról: mi lesz most és hogyan tovább?

Emlékszem a napra, amikor elmentél. Még az időjárás is szar volt, mintha csak a lelkem kivetülését láttam volna az égbolton visszatükröződni... Van ez így - azt mondják, minden összefügg mindennel. Az eső is a könnyeimmel egy időben kezdett el ömleni, én pedig ültem a fekete díványon és ugyanolyan valószínűséggel vártam, hogy eltűnjön az emléked, minthogy a kanapém egyszer piros lesz. Utálom a pirosat.

Mikor múlik már el? Miért nem vagy itt? Mi lesz most velem? Nélküled úgy érzem: senki vagyok.

A szakítás keserű drámája nem az, hogy többé nincs meg a megszokott rutin, nincs összebújás, nincs együtt elfogyasztott reggeli kávé. A tragédia fordulópontja az az elviselhetetlen gondolat, hogy bár már nem játszol szerepet az életemben, mégis örökre a része maradsz.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Ihar Ulashchyk

Nemcsak az együtt megélt pillanatok képei futnak végig a fejemben naphosszat - mint valami folyamatos lejátszási lista -, hanem az is megkérdőjeleződik bennem, hogy kivé válok nélküled.

Egy kapcsolatban egymást csiszoljuk, szépítjük, építjük és romboljuk. Adunk és elveszünk: tulajdonságokat, gondolatokat és legfőképpen érzelmeket. Egymássá válunk, mint amikor sétálunk a napsütéses utcán, és te mögém állsz, az árnyékom pedig eltűnik a tiédben. Egyek leszünk, nemcsak testileg, hanem lelkileg és szellemileg is. Ez a személyiségeink szexuális rituáléja. - Még hogy a világ nem a szex körül forog...

Aztán amikor ez a csoda már megtörtént, egyszer csak jön egy kurva nagy bumm, valami ősrobbanás, pszichiátrián kezelendő bekattanás, és akkor azt mondod: bocs, ez már nem megy.

Én meg állok ott, és nézek rád, hogy az én szívem márpedig szerelmes ódákat zeng feléd, és nemcsak az ébrenlétem, hanem az álmaim is rólad szólnak - te pedig közlöd, hogy csá.

Forrás: iStockphoto/AntonioGuillem

Akkor kiszakad a szívem a helyéről, de tudom: el kell fogadnom a döntésed. De az a baj, hogy már az ereimben is te folytál, úgyhogy most úgy érzem, hogy elvérzek. És hiába akarom kitörölni a neved a memóriámból, egyszerűen nem megy. Naphosszat teszem fel a kérdést magamnak, a barátnőimnek, de még a google-nek is:

Mi lesz velem nélküled? 

Ha költő lennék, akkor csodálatos metaforákkal teletűzdelt verseket írnék, de mivel nem vagyok, ezért maradnak a nyers szavak: úgy érzem magam, mint egy ki nem fizetett prosti, akit egyedül hagytak a szállodai szobában, és még a ruháit is ellopták. Csupaszság - ez a legmegfelelőbb szó arra, ami bennem van. És hiába járom végig a plázákat a legszebb öltözékek után kutatva, nem találok vissza önmagamhoz sem Gucciban, sem Chanelben. Hiszen eltűnt rólam a legfontosabb kiegészítő: te.

Kiléptél az életemből és ezzel elvettél tőlem valami olyat, ami már hozzám tartozott: a gondolatodat. Azzal, hogy elmentél, megtiltottad az agyamnak, hogy rád gondoljak, mindeközben képtelen vagyok nem ezt tenni. Úgy hiszem: nem vagyok más, mint egy koldus, aki az elméjét lefoglaló élményeket kéreget. Elmegyek fodrászhoz, időt töltök a nekem fontosakkal, megtanulok kötni meg festeni, filmeket nézek és próbálok nem rólad beszélni.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Tatyana Tomsickova

Mit kell most tennem? Semmit nem tudok, csak várni. Heteket, hónapokat, éveket, hogy elmúljon az üresség, ami bennem van. Abban reménykedni, hogy visszajössz hiábavaló. Így csak abban tudok hinni, hogy egyszer ez is elmúlik...

Mert lesz majd olyan, egyszer, sokára, amikor dél körül észreveszem, hogy reggel nem te voltál az első gondolatom. Feltűnik, hogy ami hiányzik, az már nem te vagy, hanem az elmém azon fiókja, amiből minden ébredéskor a te képedet vettem elő. 

Tudom, hogy eljön ez az idő! A helyedet átveszi más, mint az enyémet is a te életedben. Mert ez a dolgok rendje. De nekünk akkor is megmarad a történetünk, és mindig eszembe fogsz jutni a lakásban szétszórt fél pár zoknikról, mert az már te vagy nekem.

A szakítás búcsú - nemcsak tőled, hanem attól is, aki melletted voltam.

Magamtól, aki általad lettem. Elköszönés, ami bezár egy ajtót egy túlszeretett vendég után, akinek a boros pohara még félig tele áll az asztalon - amit nem mosogatsz el egészen addig, amíg el nem lepik a legyek.

Nyitókép: iStockphoto

Ezek is érdekelhetnek