Zarándoklaton, túrán, vonat hálófülkéjében, kollégiumban az ember nyolc-tíz - esetleg még annál is több - vadidegennel kényszerül megosztani átmeneti hajlékát. Evidens, hogy ilyenkor az értelmesebbje alkalmazkodik: még érkezéskor, időben előkészíti a szükséges holmikat, leveszi a hangot a telefonjáról, és csak aludni tér be a közös helyiségbe. Azonban szinte mindig van egy deviáns fazon, akinek éjjeli fél egykor jut eszébe az "A" zacskó tartalmát átpakolni a "B" zacskóba, hogy mindenki felébredjen a negyedórás csörgés-zörgésre. Vagy a pihenőidő alatt hívja fel az anyja/párja, hogy üvöltve átbeszéljék a nap eseményeit.
Ha ő nem alszik, akkor más miért pihenne, nem igaz?
Ha megörülsz, hogy csak egy ember áll előtted a pénztárnál, így tutira eléred a buszt, akkor biztos, hogy belefutsz egy problémás vevőbe. Aki legalább húsz percen át küzd a pénztárossal: kérdezősködik, panaszkodik, nem tud dönteni, keresgéli a kuponjait, PayPass helyett lejárt kétforintosokkal akar fizetni, visszaszalad a zöldséges pulthoz lemérni az almát, satöbbi. Ha rajtam múlna, azoknak, akik öt percnél hosszabb időt töltenek a pénztárnál, külön sort csinálnék. Ott szórakoztathatnák egymást a többi ember terhelése nélkül.
Bárkivel előfordulhat, hogy akár önhibáján kívül késik, hiszen emberek vagyunk. De ilyenkor igyekszünk egy zsúfolt terembe csendben belépni, és diszkréten elhelyezkedünk, hogy aztán mielőbb be tudjunk kapcsolódni a közös munkába. De van az a típus, aki kopog, köszön, elnézést kér, szabadkozik, a helyét keresve csoszog egy kört. Majd értetlenkedik, hogy épp hol tart a csapat. Így aztán miatta elölről kell kezdeni az egész akciótervet.
Azt hinnénk, evidens, hogy megtiszteljük az előadót, a színészt, a munkatársat, a velünk alvó szerencsétlent azzal, hogy lenémítjuk a készüléket - de sajnos ez nem mindig van így. Az igazán extrém arcok az első rosszkor jött csörrenést csak lazán kinyomják, és másfél órán belül újra megismétlődik a kellemetlen incidens. Kellemetlen? Nekünk. Ő ugyanis a legkevésbé sem zavartatja magát, elvégre baromira fontos ember.
Noha 120 kilométeren át csak egyszer áll meg a vonat/busz, a klíma miatt pedig lehetetlen ablakot nyitni, az ilyen embert cseppet sem izgatja, hogy a markáns illatú étellel kinyírja az utastársait. Esetleg teli pofával összemaszatol, összeken maga körül mindent. Plusz pont azoknak, akik az első tíz percben jóllakatják ilyen cuccokkal a kölyküket, aki aztán három-négy felvonásban összerókázza a padlót és az üléseket.
Ez egy viszonylag gyakori jelenség, amelynek pszichológiai magyarázata egyszerű: elolvasni egy cikket időigényes, és még csak elismerés sem jár érte, míg nem olvasni könnyű, a kommentért viszont jár a pozitív reakció. Hiszen a hasonló világnézetűek nyilván tetszésüket fejezik majd ki, ami jóleső érzést ad. Gyakran az írások alatti reakciók a címre és a bevezetőre vonatkoznak, amiből világosan kiderül, hogy a delikvens rá sem kattintott az anyagra. De azért baromira okosan és lélegzetelállítóan agresszívan hirdeti az igazát, hiszen meggyőződése, hogy nála a bölcsek köve.
Az utóbbit egyébként direkt hagytuk a végére: jelezd a kommentek között, ha eljutottál eddig az olvasásban! :)
Barok Eszter
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.