Az extrovertált és introvertált ellentét margójára

Ez is csak arra jó, hogy árkot ássunk két olyan csoport közé, akik amúgy tökéletes szimbiózisban tudnának élni - ami a többségnek megy is. Nem azt mondom, hogy baromság az egész. Sőt! Elsőszámú rajongója vagyok a Jung-féle személyiségtípusok (ami - többek között - az extrovertált és introvertált tulajdonságok köré épül). Az viszont nevetséges, ahogy kezd két táborra szakadni a társadalom a párbeszéd és megértés lehetőségének teljes ellehetetlenítésével.

Őt bizony nem érdekli, hogy zavar téged (esetleg az egész irodát) azzal, hogy telepofázza a légteret, és szóhoz sem lehet jutni, ha rákezd az egyszemélyes stand-up comedy estjére. Ő EXTROVERTÁLT, ezt neked kutya kötelességed elfogadni!

Ha pedig introvertáltról esik szó, akkor nincs jogod kellemetlenül érezni magad, mert mindennemű szociális érintkezési kísérletedtől elzárkózik. Dehogy fog ő igyekezni, hogy kapaszkodót nyújtson neked abban, hogy közös nevezőre jusson a verbális vagy nonverbális kommunikációtok. Hiszen ő INTROVERÁLT, és ezt neked kutya kötelességed elfogadni!

És az elfogadással nincs is gond. Azt viszont nem nyelem le egyik személyiségtípus képviselőjétől sem, hogy 100%-ig nekem kelljen igazodnom hozzá. Mert az, hogy belső vagy külső ingerek nyújtanak neki feltöltődést, nem azt jelenti, hogy képtelen a viselkedését kontrollálni és eleget tenni a társas együttélés minimális elvárásainak.

Tök egyszerű:

• Hiába esne jól elsütni a 1100. poént is, ne tedd! A böfögést is vissza tudod tartani, akkor ez is menni fog.
• Hiába esne jól a csapatépítő bulin végig a sarokban ülve mélázni a többieken, muszáj lesz pár udvariassági kört futnod. 20 percenként azért tegyél fel egy kérdést mondjuk! A busz után sem szeretsz futni, de néha muszáj.

Ja, és egyébként van egy rossz hírem is: baromi nagy kamu ezt az intro/extro személyiség dolgot ilyen fekete-fehérre leegyszerűsíteni. Mert vannak érzelmileg extrovertáltak, akikkel simán elbeszélgethetsz arról, hogy milyen a viszonya az anyjával, viszont nem tudnának megtartani egy prezentációt 4 kollégájuk előtt - akkor sem, ha országos cimborák. Vagyis ez nem igaz, mert képesek lennének rá, csak utálnák. Ugyanis aki szó szerint képtelen legalább néha, akár kelletlenül is helytállni egy élethelyzetben, az egy betegség jele (pl. agorafóbia vagy pánikbetegség).

No és persze van a csendes művészlélek is, aki ha épp nem a virágba boruló természeten mereng, kiváló vitapartner tud lenni, amikor pszichológiai vagy szociológiai kérdés merül fel. A nagyhangú alfahím, aki megkukul, ha az érzéseiről kérdezed, meg már szinte közhely. Persze most én is lebutítottam a dolgot, sokáig lehetne még ezt boncolgatni.

Nyitókép: Shutterstock