Nyilván mindenkinek jólesik, ha kikérik a véleményét. Legyen szó munkáról, sportról, hobbiról vagy érzelmekről, ha a tanácsodat kérik, akkor úgy érezheted, hogy valamiben jobb vagy a többieknél. És ez így normális is, hiszen mindenki életében van valami, amiben tehetségesebb vagy okosabb másoknál. De ezt a helyzetet is meg kell tanulni felnőttként kezelni.
Például abba már kevesen gondolnak bele, hogy a tanácsosztás felelősséggel jár. Akkor is kötelességed jól végiggondolni, amit mondasz, ha ténylegesen király vagy az adott témában. Mert amit kiejtesz a szádon, azt mások készpénznek vehetik. Éppen ezért csak olyan dolgot mondj, amit később is teljes meggyőződéssel fel mersz vállalni!
Nyilván mindenki tudna említeni a környezetéből legalább egy (vagy inkább több) olyan embert, akinek mindenről konkrét véleménye van. Sőt, nemcsak véleményt formál, hanem úgy hirdeti a gondolatait, mintha azok lennének a Mennyország felé vezető út lépcsőfokai.
Pedig azt hiszem, az azért elég egyértelmű, hogy olyan ember nincs, aki mindenben kiemelkedő lenne. Vagyis ez azt jelenti, hogy az illető olyan dolgokról is bátran beszél, amikhez nem is ért annyira.
Növénygondozásról úgy, hogy otthon csak kaktuszt tart? Főzésről, miközben minden nap futár hozza a kajáját? Esetleg szerelmi ügyekről úgy, hogy sosem volt még egy normális kapcsolata?
Neki nem tűnik fel, hogy mindez mennyire hiteltelen?
Azt gondolom, hogy az ilyen emberek nem látják a felelősségüket a kimondott szavaikkal kapcsolatban. Annyira sekélyesek és önzőek, hogy csak sikerélményt akarnak, lubickolni abban, hogy felsőbbrendűnek érezhetik magukat. Fontosnak és bölcsnek érzik magukat attól, ha hangosan véleményt formálhatnak, megmondó emberek lehetnek. És így lassan azt is elhiszik magukról, hogy tényleg mindenhez értenek. Az pedig őket már nem érdekli, hogy a tanácsaik mit építenek fel vagy rombolnak össze egy másik ember életében. És ez itt kérem a kurva nagy baj!
Egy 2011-es tanulmány kimutatta, hogy már gyermekkorban is többre értékeli magát az az ember, aki látványosan okosabb - jelen esetben jobban teljesít az iskolában -, mint a társai. 86 amerikai és 86 brit gyermeket kérdeztek meg a 11-12 éves korosztályból, és mindkét csoport esetében kiderült, hogy a gyerekek döntő többsége jobban értékeli saját magát, ha látványos eredményekkel tudja alátámasztani képességeit. A kutatók szerint ez pedig szorosan egybefügg a felnőttkori szereplési vággyal, a megfelelési kényszerrel, illetve az önigazolás folyamatos keresésével is.
(Forrás: US National Library of Medicine, National Institutes of Health)
Pedig nem ciki azt mondani, hogy bocsi, nekem erről fogalmam sincs. Az igazán hiteles emberek, akik nem küzdenek súlyos önértékelési zavarral, szemrebbenés nélkül bevallják, ha valamihez nem értenek. Sőt, ha te jobb vagy a témában, még a véleményedet is kikérik.
Ez a normális. Így tanulhatunk egymástól.
Éppen ezért nem árt megkérdőjelezni azt a fene nagy tudást, ha valaki látszólag mindenhez ért. Hiszen könnyen előfordulhat, hogy valójában tele van félelmekkel és bizonytalansággal, amit így kompenzál. Persze nem tudatosan, de ettől még jobb, ha elkerülöd a tanácsait.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.