Lehet, velem van a baj, és túl vizuális vagyok, de időnként elképzelem a férget, ami ordít a fában. Vagy a lepattintott pasit, aki szakítás után kap egy piros bevásárlókosarat. Nem beszélve az emberről, aki áll egy bokorral szemben, és hangosan szidja.
Nap, mint nap használjuk ezeket a szólásokat, és bele sem gondolunk, hogy van-e ezeknek bármi értelme?
Tök durva, de bizony van!
Szidja, mint a bokrot
A mai ember már boldogan veszi magát körbe mindenféle aranyos kis növénnyel, pedig az őseink szerint ezek az élőlények egyáltalán nem voltak cukik. A régi kor embereit nem érdekelte, hogy növények nélkül nem lenne oxigén sem, mert ők úgy vélték: a cserjékben különféle szellemek, gonosz démonok lakoznak.
Például egy régi népszokás során a beteg emberek testét nedves ronggyal törölték át, majd a ruhát egy bokorra terítették. Így szolgáltattak áldozatot a dzsumbujban megbúvó démonoknak, majd ráparancsoltak a növényre, hogy űzze ki a hideglelést az emberből. De mivel egy csipkebogyó bokor ritkán tesz ilyen szívességet, ezért ezeket a cserjéket rendszerint kivágták.
Kosarat kap
Nem meglepő, hogy ennek a szólásnak az eredete is párkapcsolati jellegű. A lovagok korában egy szerelmes férfi úgy tudta kimutatni az érzelmeit egy nő iránt, ha a kapu helyett az ablakon keresztül mászott be hozzá. A lányok pedig kötelekre rögzített kosarakat engedtek le, így segítették választottjuk nyaktörő mutatványát. Viszont, ha valakit nem akartak látni, akkor lyukas kosarat engedtek le. Ez azért elég egyértelmű.
Bár ezt a randimódszert azért nem próbálnám ki egy mai 10 emeletes panel legfelső lakásából, akkor sem, ha az illető életem szerelme. Mert ha nem tudom felhúzni a pasit, akkor meghal. Ha pedig sikerül, akkor már az első randin megtudná, hogy nézek ki undorítóra izzadva - és valószínűleg magam alá csinálva. Remek.
Ordít, mint a fába szorult féreg
Szerintem mindannyian ugyanarra gondolunk, pedig ez egy téves következtetés. Korábban nem a rothadó gyümölcsben leledző kártevőket nevezték féregnek, hanem azokat az állatokat, amelyek az erdők élővilágában okoztak károkat.
Ilyen például az aranysakál vagy a farkas, amiket akkoriban toportyánféregnek hívtak. Nekik állítottak fel csapdákat, és a rabul esett állatok pedig valóban ordítottak fájdalmukban.
Megtanít kesztyűbe dudálni
Ez így elsőre viccesnek hangzik, pedig Mária Terézia idejében ez egy vallatási módszer volt. Az igazságszolgáltatók behelyezték a vádlott kezét a vaskesztyűbe, és addig szorították az ujjait, amíg be nem vallotta minden bűnét. Később ezt az eljárást kesztyűbe fütyülésnek is nevezték.
Petőfi például még az eredeti nevén emlegette, a Mondom, ne ingereljetek című versében, de később több másik költő is említést tett erről a műveiben.
Ágrólszakadt ember
Ez olyan, mint manapság a priusz: túljutottál a büntetési időszakon, de mégis mindenki tudja, hogy nem vagy ártatlan. Régen ugyanis azokat az embereket nevezték ágrólszakadtnak, akik túlélték az akasztással járó halálbüntetést.
Mert ha a végrehajtó elszúrta az akasztást, vagy a feladatra kijelölt fa ága túl gyengének bizonyult, akkor a bűnös valóban leszakadt az ágról, de ezt követően futni hagyták. Akkoriban még ez volt a szabály. Ám a nép sosem feledte az így életben maradt embereket, őket nevezték így gúnyosan.
Úgy áll, mint katiban a gyerek
Tulajdonképpen ebben az esetben helytelen a katit nagybetűvel írni, ugyanis itt nem egy személynevet jelöl. Régen ez egy négylábú sámliszerű tárgy volt, melynek a közepére egy hatalmas lyukat vágtak. Ebbe állították bele a még biztonságosan járni nem tudó kisbabákat, hogy ne érje őket semmilyen baleset.
Olyasmi, mint a mai bébikomp, csak akkor még katinak hívták. Vagyis semmi köze nincs a terhességhez, valamint a férfiak ágaskodó szervéhez sem, bármennyire is logikusnak tűnne a következtetés.
Virágkisokos
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
