Josephine, Napóleon asszonya

Az ültetvényes lánya nyilván álmodni sem mert volna olyan élettörténetet magának, mint amelyet megélt. Ha a francia Martinique szigetén éli le az életét, biztosan sosem lett volna Marie Josephe Rose Tascher de la Pagerie-ből jelentős műgyűjtő - császárné meg pláne nem. A kies szigeten, ahol született és gyermekkorát töltötte, a gyarmati életéből hiányzott az udvari etikett ismerete és az irodalom, a képzőművészet, a kultúra.

Amikor Josephe Rose tizenhat évesen apjával elindult Martinique-ból Franciaország felé, még nem is sejtette, hogy mi vár rá, és hogy hova házasítják be. Talán még romantikus álmai is voltak a boldog házasságról, azonban ezek a rózsaszín gondolatok nagyon gyorsan eloszlottak. Leendő férjből - aki igazi nárcisztikus, önző, elkényeztetett, gátlástalan aranyifjú volt - hiányzott minden tisztelet leendő hitvese iránt: már a bresti kikötőben két hetet várakoztatta menyasszonyát az apjával együtt. Ő volt Alexandre de Beauharnais vikomt.

A házassága tíz éve élete magánnyal, megaláztatásokkal terhelt legnehezebb időszaka volt. Azonban a legtanulságosabb lecke számára az lehetett, amikor kicsapongó férje - annak érdekében, hogy megszabaduljon tőle - egy kolostorban helyezte el. És ez volt az ő nagy szerencséje, hiszen ez az elegáns, előkelő hely a felső körökhöz tartozó, elhagyott, elvált nők menedéke volt. Olyan asszonyoké, akikhez egyébként Josephe-Rose sosem kapott volna meghívást. Ám az ő társaságuknak köszönhetően a szolid, gátlásos, porig alázott, "vidéki" kislányból öntudatos nővé vált.

Két évig élhetett békében a szigeten, amikor kitört a lázadás. Marie-Josephe-Rose Párizsba menekült, ahol már nem vicomtnénak vagy madame-nak szólították, hanem polgártársnőnek. De aztán ugyanilyen gyorsan megváltoztak a körülmények: a konvent totális terrort indított. Marie-Josephe-Rose volt férjével együtt börtönbe került, és öt héten keresztül minden nap reszketve hallgatta az aznapi kivégzendők listáját. Három nappal Robespierre bukása előtt a volt férj is sorra került, kivégezték.

Robespierre kivégzése után azonban az asszony elhagyhatta a börtönt. 31 éves volt, nem volt pénze, és megélt számtalan rémséget. Istenigazából egyetlen dologgal volt felszerelkezve: bájos volt, életvidám, öntudatos, és remek kapcsolatokkal rendelkezett. No meg felfedezte a férfiakra kifejtett hatását, amit megtanult kamatoztatni és kihasználni.

Nem tartott soká, hogy kora társadalmának színes jelenségévé váljon: egyike lett azon keveseknek, akik a divatot, a stílust diktálták. Nem csoda, elvégre nem sokan rendelkeztek ilyen képességgel a forradalom utáni időkben, hiszen a korábbi jobb társaság tagjai közül akit nem végeztek ki, az száműzetésbe menekült.

Jó összeköttetéseinek és nem utolsó sorban neves szeretőinek köszönhetően szépen berendezett, elegáns házat vihetett. Itt mutatta be aktuális szeretője az akkor még ismeretlen, jelentéktelen külsejű, alacsony korzikai tisztnek, Bonaparte Napóleonnak. A férfi teljesen belehabarodott a szolid és mégis öntudatos, vonzó nőbe, akit hamarosan feleségül is vett, és egyedülálló hatalommal és szabadsággal ruházott fel.

Vajon ő is szerette a férfit, akihez feleségül ment? Aligha! Esze ágában sem volt feladni addigi életét, s csak hosszú könyörgés után látogatta meg olaszországi hadjáratán a férjét. Ám váratlan dolog történt a nem kívánt utazáson: ekkor érezhette meg és élvezhette ki először a hatalom és a hódolat ízét - hiszen egy hős feleségeként fogadták.

Josephine előrelátóan, okulva előző házassága történetéből felkészült arra is, ha megváltozna a Napóleon melletti pozíciója. Párizs közelében birtokot vásárolt magának Malmaisonban, a rajta álló kastélyt felújíttatta, kibővíttette, és gyönyörű kertet telepíttetett hozzá. Nemcsak a szerelem templomát építtette itt meg, ahol szeretőit fogadhatta, hanem szalonjában élénk kulturális élet folyt. Mindennapos vendégek voltak a kor elismert művészei, festők, írók, zenészek.

És nagyon jól tette, hogy felkészült a legrosszabbra: Napóleon császárrá és Josephine császárnévé koronázása után hat évvel gyermektelensége okán (még ha nehéz szívvel is) Napóleon elvált tőle. Josephine-nek ezután megmaradt Malmaison világa, kastéllyal, műkincsekkel, csodálatos kertjével és persze szeretőivel.

A "kis ültetvényes lány" szűk 15 év alatt 300 festményt halmozott fel, és meglepően jó ízléssel bírt. Ennek köszönhetően kastélya az európai nemesség zarándokhelyévé vált - és ez hatalmas elégtételt jelentett az asszonynak, aki egész életében arra törekedett, hogy másoknak tetsszen. Ötvenegy éves korában tüdőgyulladásban halt meg, gyűjteménye, mint a gyűjtemények többsége, nem maradt egyben.

Nyitókép: Wikipédia