Megszámoltad már, hogy hányszor nyúlsz egy nap a mobilod után? Nekem akkor szokott legjobban feltűnni ez a telefonnézési kényszer, mikor nincs nálam: mert töltőn van, vagy otthon felejtettem. Hát még, ha le kellett adni a szervizbe!
Ilyenkor úrrá lesz rajtam a feszültség, a hiányérzet. Meztelennek érzem magam. A legkeményebb, amikor már fantomrezgéseket is produkálok: úgy érzem, mintha csörögne a készülék a nadrágzsebemben, miközben a táskámban van...
Nem vagyok sem technika-, sem fejlődésellenes. Tisztában vagyok vele, hogy mennyi haszna van egy ilyen kütyünek és mennyi jót hoz az életembe, de a "mellékhatásai" mégis elég ijesztőek!
Igazságot tenni semmiképp sem szeretnék, főként mert úgy gondolom: mindenkinek a saját egyensúlyát kell megtalálnia. De érdemes végigvenni, hogy mit hozhat az életembe ez a mini számítógép, és az állandó online jelenlét.
Az utazásaim során tapasztalom meg leginkább a viszonyom a telefonhoz – más kultúrák, más életmódok tükrében még jobban ráláthatok magamra.
Amerika megijesztett
Olyan fiatalokkal dolgoztam ott együtt, akik az életüket a közösségépítésre tették fel: kertészkedős és zenei programokat szerveznek, közösségépítő képzéseket indítanak. Ha van valaki, aki érti ott a személyes kapcsolatok fontosságát, ők azok. Mégis azt láttam: még enni sem állnak fel a laptop mellől. Ha pedig mégis sikerült összerántanom a csapatot egy közös ebédre, beszélgetés helyett a telefonjukon böngésztek.
Az egyetlen helyzet, amikor a kedvenc barátnőmmel minőségi beszélgetéseket tudtam folytatni, az volt, mikor autót vezetett: egyszerre nem lehetett a készüléket és az utat is figyelni.
Elborzasztott, mert tudom: mi is erre tartunk
Még afrikai barátaimnál is ezt tapasztaltam: már annyira figyelemzavarossá tette őket a technika, hogy néhányan képtelenné váltak az 5 percnél hosszabb beszélgetésekre. Már nyúltak a telefon után, mert eszükbe jutott, hogy valakit fel kellett hívniuk, vagy pittyegett a chat. De még olyan is volt, hogy a lelkizés közepette megnyitott egy filmet a laptopon. Hangsúlyozom: mindezt Afrikában!
Ugyanakkor imádom a telefonom
- Imádom, hogy ott van a zsebemben a világ összes tudása. Ha egy beszélgetésben felmerül egy kérdés („Kik is voltak azok a tatárok?" vagy „Vajon hogy terem a lencse?") nemcsak tippelgetünk és próbálunk elméleteket gyártani, hanem tényleg okosabbak is lehetünk!
- Imádom, hogy tudom: mikor jön a busz, és nem tévedek el. A street view még azt is megmutatja, hogy néz ki az épület, amit keresek!
- Mindig nálam van a naptáram, sőt a kollégámé és a páromé is. Könnyebb így időpontot egyeztetni.
- Ha utazási élményekről kezdek mesélni egy sör mellett, mindig kéznél van a fotóalbumom. És a fényképezőgép is...
- A világ bármelyik pontját fel tudom hívni ingyen, ha van internetünk.
Történt aztán, hogy elmentem világot látni egy olyan helyre, ahol nem volt egyértelmű az internet jelenléte. Komolyan, nem volt wi-fi sem!
Hirtelen egy csomó applikációt nem tudtam használni, és ekkor tűnt fel: amikor nincs dolgom, mindig a telefon után nyúlok. Csakhogy már nem volt Facebook, nem volt Messenger, nem volt velem egy online magazin sem. Mit tudok így csinálni egy unalmas estén? A sudoku hamar unalmassá vált. Már előre legyártottam 3 bejegyzést az utazó blogomban – félő volt, hogy ennyit sosem fognak elolvasni... Így hát lefeküdtem aludni. Igen! Jó nagyokat aludtam. Kipihentem magam – minden nap! Nehéz elképzelni, ugye?
Majd bekövetkezett az újabb sokk: ellopták a mobilom, méghozzá pont egy öt órás buszút előtt. Öt órás! Mégis mit lehet csinálni öt órán keresztül?
Se könyv, se film, se játék nem volt nálam. Nem nagy csoda, de nekem kicsit mégis az volt: 5 órán keresztül néztem a tájat és beszélgettem. Amikor pedig megérkeztem, ugyanezt tettem, és arra jöttem rá, hogy ez a lopás az égiek ajándéka volt.
Megadta nekem azt, hogy tényleg jelen tudjak lenni abban az egzotikus országban, ahova talán soha többet nem jutok el. Sokat tudtam beszélgetni azokkal a barátokkal, akiket talán soha nem látok újra. És kikapcsolódtam, pihentem, megnyugtattam az állandó rohanás és információtenger által szétzilált agyamat. Kipróbáltam, hogy milyen az, amikor egyszerre csak egy dologra kell gondolnom. Igazi terápia volt.
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
