Az én csuklótörésem és műtétem kellett hozzá, hogy hosszú évek után új akadállyal nézzen szembe a kapcsolatunk.
Ez pedig a főzés volt, amiben nekem 10, a férjemnek 0 év tapasztalata volt. Elsőre úgy gondoltuk, könnyű lesz: majd ő lesz a kéz, én az agy. Hát, nem így történt...
A kezdet nem volt túl könnyű, mivel a férjem és én teljesen különböző stílusú emberek vagyunk, ám mindketten elég makacsok. Ő a precizitás mintaképe, a jól megfontolt döntések nagymestere.
Akinél a "Vágd fel a krumplit kb 2,5 cm-es kockákra!" mondat azt jelenti, hogy tényleg minden egyes krumpli 2,5 cm-es kockára lesz vágva. Én pedig eléggé ösztönös, "Sózd meg a krumplit, úgy érzésre!" típusú ember vagyok.
Így az első pár alkalom a konyhában eléggé parázs hangulatúra sikeredett.
Amikor pedig megjelent egy sima csirkepörkölt főzése előtt szakácskönyvvel a kezében, legszívesebben hozzávágtam volna! De nem volt választásunk, az én kezem gipszben volt, enni pedig kellett. 8 hétig nem akartam szendvicsen élni, és házhoz rendelni sem igazán akaródzott, úgyhogy nem volt más lehetőség.
Ott állt egymással szemben a két teljesen különböző személyiség. 12 évig pont emiatt működött a kapcsolatunk. De most valamiért csődöt mondott a jól bevált dinamika, és napok óta veszekedtünk. Átmentünk már több rázós helyzeten is, de ez teljesen új volt. Eddig általában rajtunk kívülálló problémát kellett megoldanunk, de most mi magunk voltunk a probléma.
Annyira pedig nem vicces egy 20 cm-es daraboló késsel a kezünkben veszekedni a kedves párunkkal.
Rá kellett jönnöm, hogy a legnagyobb gond a türelem. Vagyis inkább annak a hiánya. Én akkor már jó pár éve főztem, így nem okozott gondot otthonosan mozogni a konyhában, a férjemnek viszont ez egy egészen új terület volt. Így alapból hendikeppel indult, plusz a saját stílusában kezdett hozzá a dolgokhoz - ami még nehezített a helyzeten.
Így beláttam: sokkal türelmesebbnek kell lennem vele, mint voltam, hiszen senki nem úgy születik, hogy tud főzni. A stílusa pedig ő maga. Ezért vagyok vele, ezért szeretem.
8 hét alatt én megtanultam türelmesebbnek lenni. A férjem pedig belátta, hogy az ösztönös dolgok is működnek, nem kell minden alkalommal a Horváth Rozi szakácskönyv után nyúlni! Sőt, egy idő után elkezdtük élvezni a dolgot: kialakult a konyhai rutinunk, és a házasságunk is túlélte ezt a pár hetet.
Azóta sok idő eltelt, a csuklóm már régen meggyógyult, de együtt főzni még mindig szeretünk. És igen, a közösen készített ételnek tényleg jobb íze van!
Jónás Zsófi
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.