"Az én gyerekem márpedig kólát iszik, nem vizet!"

Közhírré tétetik! Kóstolni kéretik!

Az iskolában helyben főzött, ízes ebédet kaptak a gyerekek. A tízórai és az uzsonna után pedig ő is megnyalta mind a tíz ujját. Mert hol van olyan máshol, hogy ropogós, savanyú káposztával és zöldségekkel telepakolt hatalmas hamburgereket és ketchupos, mustáros hotdogot kapjanak a diákok délutánonként?

Mert ők azt nem szeretik! Ugyanúgy, ahogy a főzelékeket, a töltött paprikát és a májgaluska levest sem. Az otthonról hozott csoki és a cukorka azonban már ott olvadozott a szájukban. Na, a tanító néni sem volt rest, és az ebédlőben kidoboltatta: nem kötelező ám megenni az ételt, de megkóstolni igen! Volt is erre szájhúzgálás és nyafogás!

Márpedig csokiban ne legyen hiány!

Másnap pedig küldöttség érkezett. A notórius csokit csomagoló szülők jöttek dérrel-dúrral, és "petíciót" adtak át. Miszerint ne kényszerítsék az ő gyermekeikre ezeket a "törvényeket"!

Szomjan halhat-e a gyerek a csap mellett?

Egy másik osztályban oktató tanító néni sem járt jobban, aki a cukros üdítőknek üzent hadat. Kérte a szülőket: ne hozzanak a gyerekek ilyeneket az iskolába! S bár azt hitte, egyetértenek majd vele, az egyik anyuka kétségbeesetten kérdezte meg:

A pedagógus értetlenül nézett rá, hiszen a mosdóban volt csap, ahol bármikor megtölthették a gyerekek a kulacsukat. Kiderült azonban, hogy a kislány idáig kizárólag üdítőkkel csillapította szomját, és kétséges, hogy a vizet elfogadja-e majd.

Ki lesz a győztes?

• Vajon sikerült-e ennek a tanítónak csatát nyernie a szülőkkel szemben, vagy a gyermek "győzött"?
• És nyerhet-e egyáltalán ezzel a diák, amikor önmagának árt az esetleges győzelemmel?
• És mi jön a főzelék és a sült comb után?
• Mi kerül a pfujolók útjába?
• Marad-e még valami a rántott husin és a sült krumplin, valamint a gyorsétkezdék kínálatán túl, amit szívesen elfogyasztanak majd?

  

Te is követed a pfujolókat?

Lásd, Herczeg Zsuzsa és a grízes tészta esete: Második osztályos lehettem, és imádtam a grízes tésztát jó kis baracklekvárral. Azóta sem ettem olyat, mint akkoriban a menzán. És mégis, amikor a konyhás néni hatalmas bödönével körbejárt, hogy kiossza a számomra ünnepi lakomát, a legkedvesebb barátnőm csak ennyit mondott: keveset kérek. És én már szajkóztam is utána a mondatot. Pedig hogy imádtam ezt az ételt! Emlékeztek? Még fodros szélű laskatésztával adták, és a teteje olyan volt, mintha behavazódott volna a porcukortól. És én egy erős személyiségű gyereknek számítottam!

A gyermek nélküli pedagógus nem pedagógus?

A szomorú az, hogy a szülők nem csak ezen a téren, de sok esetben a tanítás vagy nevelés terén sem tisztelik és ismerik el a pedagógus jó szándékát, szakértelmét. Mert ha pl. az "ártatlan" gyermeket megbünteted, jönnek ám a kritikák!

És ezzel a bírálattal egy harminc éve a pályán levő pedagógust illettek, aki már legalább ezer gyermeket készített fel a felsőbb tagozatra és az életre. Ráadásul ez csak egy a rengeteg, pedagógusokat leminősítő megnyilvánulás közül.

Mert csak egymással összefogva nevelhetünk minden téren egészséges és sikeres felnőtteket. Hisz mindannyian jót akarunk nekik. Szeretjük őket, csak nem biztos, hogy jól.

Nyitókép: iStockphoto