Fogyókúra tévhitek modell kézből - avagy mit NE csinálj!

Először is kezdjük azzal, hogy nem vagyok se dietetikus, se bőrgyógyász, se személyi edző. Ugyanolyan nő vagyok mint Te, és fiatalabb koromban ugyanúgy bedőltem az összes hülyeségnek, amit olvastam a neten. Megvettem a drága lemosókat, meg kipróbáltam az összes borzalmas diétát. Ezek az én tapasztalataim, amit főként az alatt az öt és fél év alatt szereztem, mialatt még modellként jártam a világot és amiket azóta is hasznosítok, hogy megvalósítottam az álmaimat - mert mostmár abból élhetek, amit a legjobban szeretek: az írásból.

Először is szeretném tisztázni, miért írom ezt a cikket.

Mert iszonyúan hálás lettem volna, ha ezeket valaki elmondja nekem!

Mondjuk úgy tíz évvel ezelőtt...

Tegnap a konditeremben beszélgettem három lánnyal. Szépek voltak, fiatalok, csinosak, diót lehetett volna törni a fenekükön, mégsem voltak elégedettek magukkal.

Egyszerűen nem bírok lefogyni, három hétig bírom a diétát, aztán újra zabálni kezdek és visszahízom az egészet.

Kerestem rajtuk a felesleget, de nagyítóval sem találtam, így nem egészen értettem mit "híztak vissza", de emlékszem, hogy én sem voltam mindig teljesen elégedett magammal. Hiába dicsérgettek az ismerőseim, meg anyukám, meg a pasim, meg izé, érted. Persze tudom, hogy mindenen lehet még formálni, javítani, feszesíteni, szépíteni és a fő, hogy az ember magának tetsszen. Éppen ezért összeírtam nektek néhány dolgot ami már régóta kikívánkozik belőlem.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/demaerre

Ne koplalj!

Először is, felejtsd el azokat a diétákat, amik alatt éhes vagy és majd meghalsz egy szelet zserbóért. Ha koplalsz, éhes leszel és ha éhes vagy, enni fogsz! Hidd el nekem, én végigcsináltam, amikor néhány centi számított ahhoz, hogy bekerülhessek az áhított külföldi ügynökséghez.

Ittam a vízhajtó teákat, salátákon éltem meg ilyen "diétáscukormentes" borzalmakon. Néhány hétig (maximum egy hónapig) bírtam. Valamennyit tényleg fogytam is, de edzeni már semmi erőm nem volt, tönkrement a bőröm, beesett a szemem. Egy szóval borzalmasan néztem ki.

És persze amint hazaértem (néha már a reptéren) benyomtam egy (frászt, minimum négy) fánkot és hetekig le sem álltam a zabálással. Nem leszek álszent, nem híztam vissza őrülten sokat, szerencsés alkat vagyok, de nem tett jót a koplalás, a súlyváltozás miatt például megjelentek rajtam azok a fránya csíkok.

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Aliaksei Kaponia

Egészség mindenek felett

Ha jót akarsz magadnak, inkább egyél egészségesen, kiegyensúlyozottan, normális adagokat (ne hatalmasakat, amelyektől úgy érzed mindjárt kipukkadsz) és mozogj! Az edzést nem tudod pótolni semmivel. Tényleg.

Nem kell túlzásba vinni, de heti néhány Margitsziget-kör vagy egy órácska a konditeremben nem olyan vészes. Jelentem, én a világ leglustább embere, kipróbáltam és túléltem! Sőt mi több, egyre jobban érzem magam. Egyre egészségesebbnek, fittebbnek, feszesebbnek és boldogabbnak.

Találj valamilyen mozgásformát (aerobic, tánc, futás, tényleg bármi!) ,amit élvezel. Nálam a lovaglással kezdődött minden, és bár azt abbahagytam, megszerettem magát a mozgást. Azóta úsztam, kipróbáltam a Ballett Beautyful-t meg a fitness-boxot is, és sokkal jobb eredményeket értem el ezekkel, mint a vízhajtó teákkal meg a koplalással.

Szeresd a tested, bébi!

Tudom, hogy nagyon megy most ez a "szeresd a tested úgy, ahogy van" mozgalom, és szeresd is! Nézd meg jól a tükörben, mert ez az, ami a tiéd, ez az, ami mindig vissza fog rád nézni a kirakatok üvegeiből.

De kihozhatod belőle a legjobbat, és miért is ne tennéd?

Büszke leszel magadra, meglátod! 

Forrás: Getty Images/Brauns

Nem mind arany, ami kence...

Végül pedig itt van ez a nagy szépségápolási mítosz. Minden héten felbukkan a Facebook falamon valamelyik magazin posztja, amely azt ígéri, megmutatja a csodaszert, amitől egy csapásra bababőröd lesz. Esküdöznek rá, hogy ők kipróbálták, de persze arról egy szót sem szólnak, hogy az egész egy fizetett hirdetés.

Azért vannak termékek amelyek valóban megérik az árukat! Attól még, hogy reklámozzák, nem biztos hogy bizalmatlanul kell kezelned. De felesleges megvenned mindig a legújabb 10-20 ezer forintos krémet, mert nem fogsz semmi elképesztő változást tapasztalni.

Ha valamilyen bőrproblémával küzdesz, például pattanásos az arcod, fordulj bőrgyógyászhoz! (Nem kozmetikushoz, bőrgyógyászhoz!) Keresd meg azt, aki tényleg foglalkozik veled, aki elküld egy átfogó vizsgálatra, vérvételre meg hasonlókra, és találjátok meg a probléma okát.

Nálam például a mandulám volt a hunyó, amióta kivették gyakorlatilag nem használtam alapozót. Bizony, egy gócos mandula, a hormonjaid, vagy egy gyulladt bölcsességfog is okozhatja azokat a kellemetlen kis piros pöttyöket, és ha valami ilyesmi az oka, rákenheted az arcodra a világ legdrágább kozmetikumait, nem fognak használni.

Forrás: Getty Images/AJ Wattamaniuk

És még valami: a titok a türelem.

Ne várd, hogy ha csinálsz esténként pár felülést, akkor egy hét után kockás hasad lesz. Adj neki időt. Mindennek. És közben élvezd. Légy büszke magadra, hogy belevágtál, hogy alakulnak a dolgok, hogy teszel érte. És persze néha azért jutalmazd meg magad valami apró finomsággal.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?