Egyrészt mivel annak, aki nem éli át, megfoghatatlan, másrészt, mert jönnek a szokásos sztereotípiák, hogy biztosan "nem normális" az illető. Holott csak épp foglyul ejtette egy olyan állapot, aminek nincsenek mindig testi tünetei, így a beteg nem látszik betegnek.
Ha valaki rászánja magát és mégis beszél róla, általában úgy adja elő az esetet, mintha egy ismerősének az ismerősével történt volna. Természetesen, nem vele! Dehogynem...
Előrebocsátanám, hogy nem vagyok se pszichiáter, se pszichológus, viszont a saját bőrömön tapasztaltam meg a folyamatot, és sokat tanultam belőle.
Mint a lelki betegségek általában, ez is hosszú évek kitartó és "eredményes munkájának" köszönhető. Lássuk csak, mi is kell egy "jó kis" pánikbetegséghez.
Az összetevők (esetemben):
Nálam tehát főként ezek a dolgok halmozódtak, majd különböző események: egészen konkrétan egy félresikerült kapcsolat, ami ledózerolta a maradék önbizalmamat, plusz egy agyrázkódással végződő ájulás láncolataként egy szép (dehogy szép!) februári napon az ügyeleten találtam magam.
Valószínűleg visszajött a refluxa, de lehet, hogy allergia, meg hát nem kellene idegeskedni."
Oké. Kalcium injekció beszúr, balra el. Hazaérve mély álomba zuhantam, elfelejtve mindent.
Másnap este szintet léptem: a gégészeti ügyeleten kötöttem ki, ahol a kedves gégész kellemes francia akcentussal és álmos szemekkel közölte, hogy nem lát semmit, de szerinte a stressz okozza. Nyugodjak meg. Oké, köszi.
A barátnőm, aki bevitt, adott egy fél nyugtatót, ami megtette a magáét, másnap teljesen kipihenve ébredtem fel - a világ szép volt és jó. Ekkor már egy hónapja voltam otthon agyrázkódással és szédüléssel, így hétfőn visszamentem a háziorvoshoz, hogy bizony bővült a lista.
Mire odaértem, nemcsak szédelegtem, de az egész gerincem szurkált és fájt. A doktornő megvizsgált és közölte, hogy annyira kötött a hátam és görcsben vannak az izmaim, hogy legszívesebben felírna nyugtatót.
Mondtam, van otthon növényi alapú, majd veszek be abból. Nem akartam gyógyszerfüggő lenni.
Eltelt egy újabb hét, a szédülésem nem múlt el, viszont egyre intenzívebb lett az állandó torokkaparás, amihez még csatlakozott a nyelési nehézség is. Hétvégén már a kórházi ügyelet volt soron, mivel iszonyúan fájt a hasam és nem tudtam nyelni. Persze nem találtak semmit.
A test furcsa dolgokat produkál, ha a lélek bedobja a törülközőt.
Másnap estére megint előjöttek a torokpanaszok, így sírva hívtam fel egy pszichiáter ismerősünket, hogy fejtse már meg, mi történik velem. Jött a mellbevágó válasz:
Pánikja van!
A következő hétvégén még egyszer megjártam a kórházi ügyeletet, ami után furcsamód mindig megkönnyebbültem. Mint megtudtam, ez a pánikroham tünete:
Muszáj valamit cselekedni, valami kapaszkodót keresni, hogy kifussa magát.
A pszichiáterhez nagy reményekkel indultam, hogy most aztán varázsütésre megoldódnak a problémáim, hiszen szakorvos. Egy kis kérdezősködés után felírt nyugtatót és antidepresszánst, én meg beletörődtem a sorsomba.
Közben visszatértem a munka frontjára, ahol az első napok nagyon nehezek voltak: délelőtt és délután is 2-2 rohammal megspékelve teltek a munkaórák.
De úgy döntöttem, hogyha bele is pusztulok, de kirángatom magam ebből a helyzetből. Én nem leszek "ketteske" egy kórházi szobában!
A főnökömmel megbeszéltem, hogy mi a helyzet, és kértem, értse meg: ha jön egy roham, akkor nekem le kell mennem sétálni, hogy kimozogjam magamból. Szerencsére ő és a kollégáim is nagyon segítőkészen álltak a dologhoz.
Csendes stressz
Először is meg kell értened, hogy a stressz sokszor nem olyan, mint a reklámokban vagy az amerikai filmekben, hogy egyszer csak bekattansz, dobálod a papírokat vagy kivörösödött fejjel kiabálsz. Persze van ilyen is. De van a csendes stressz, ami észrevétlenül munkálkodik a tudatalattiban, és sokkal nagyobb pusztítást végez. Nekem többek között a munkám is okozta ezt az állapotot. Így egy munkahelyváltás kellett ahhoz, hogy enyhüljenek a tünetek.
Ne félj a gyógyszerektől!
Ha okosan adagolják a gyógyszereket, nem kell attól félni, hogy hozzászokik az ember. Idővel pedig csökkenteni lehet az adagot.
Alternatív módszerek
Érdemes a gyógyszerek mellé alternatív gyógymódokat is keresni. Nekem ilyen az akupunktúra és a pszichoterápia. Ez utóbbi szintén egy félelmetes szó lehet. Bár egyszerűen megfogalmazva olyan, mint amikor egy barátoddal beszélgetsz, de a szakember úgy tudja irányítani a beszélgetést, hogy oldja a kialakult állapotot.
Kommunikáció
Figyelem, itt jön az egyik legfontosabb tanulság: beszélni, beszélni, beszélni. Segítséget kérni, elmondani, hogy mi van. És ne érdekeljen, mi a másik véleménye! Vagy segít vagy nem - az ő dolga, de neked beszélned kell!
Mozgás!!!
Végül pedig, amit receptre kellene felírni, az a sétálás vagy futás. Mindennap. Muszáj. Kevés ennél jobb feszültségoldó van.
Jelenleg próbálok a fentiek szerint élni, és nem stresszelni olyan dolgokon, amire úgysincs befolyásom.
Próbálok kicsit önző lenni és amit csak lehet, megtenni magamért. És igyekszem rendezni a kapcsolataimat, legyen szó barátról, rokonról, kollégáról.
Továbbra is nyíltan beszélek a pánikbetegségemről bárkivel, aki kérdezi, és nem vagyok hajlandó szégyellni magam ezért. Te se tedd!
Takács Alexa
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.