Odavagyok a karácsonyi vásárokért!

A szeretet ünnepe az adventtel és a vásárok forralt bor illatú, csilingelő kacagásával veszi kezdetét. Ezek a forgatagok óhatatlanul is megszépítik, sőt egyenesen élettel telivé varázsolják a legkisebb településeket is. Kicsik és nagyok, rokonok és barátok, helyiek és turisták egyaránt látogatják.

A mai rohanó, pénzközpontú, felszínes kapcsolatokon alapuló világunkban igazi felüdülést jelent a vásárok hamisíthatatlan hangulata.

Az édes, gondtalan gyermekkort idéző, hideg, téli esték forró csokis lehelete. A nagy baráti beszélgetések színtere. Amikor estéről estére kilépünk a napi mókuskerékből, félredobjuk a megannyi teendőt és hagyjuk, hogy helyükre kerüljenek a dolgok. Rohamtempóban felejthetjük el a vállunkat nyomasztó problémák tömkelegét, és játszi könnyedséggel csusszanhatunk vissza a fiatalság könnyed lufijába.

Világot megváltó beszélgetéseket folytathatunk a jeges szélben toporogva.

Kicsit megáll az idő, kicsit átszíneződik a környezet, átalakulnak a súlypontok. Megízleljük és meglátjuk, hogy kinek számítunk, és ki az, aki számít nekünk. Nem azért, mert kell vagy muszáj, esetleg, mert illik, meg amúgy is családtag. Nem. Pusztán azért, mert jó vele lenni. Jó ott lenni, jó jelen lenni.

Mert emberek vagyunk, nehézségekkel és tragédiákkal a hátunk mögött. Mert bár nem beszélünk róla, tudjuk, hogy bármikor fenekestől felfordulhat az életünk. Nem tudhatjuk, lesz-e holnap, következő advent, karácsonyi vásár, ahol együtt iszogathatjuk a vizezett, bőséggel cukrozott forralt bort.

Az adventi vásárok kiváló színterei a pillanat megélésének. Kínálkozó lehetőségei a felejthetetlen családi, baráti beszélgetéseknek. A rég elfeledett kapcsolatok felélesztésnek.

De, ha kedvünk szottyan hozzá, akkor csak vesszük a vastag kabátot, a meleg sapit, sálat, kesztyűt, és átsétálunk rajta. Közben meg-megállunk, beszívjuk a fahéjas, szegfűszeges édes illatokat.

Nem kérünk vagy követelünk.

A karácsony a téli hónapok megkoronázása. Feltéve, ha hagyjuk. Ha képesek vagyunk kirángatni magunkat a kötelességek végtelen halmazából. Ha szembe merünk menni az árral és lerázni magunkról azt, ami nem tartozik hozzánk. Ha időt szánunk arra, ami valóban érték, és elhagyjuk az értéktelent.

Elég csak egy mély sóhaj, hogy távozzon a fáradt gőz, és a tüdő megteljen éltető oxigénnel, és újra erő csörgedezzen az ereinkben. A karácsonyi vásárok a maguk pompájában ragyognak szerte a nagy világban. Legyen az kicsi vagy nagy. Fehér vagy éppen szürke. A körülményeket nem szabhatjuk meg, de élhetünk a környezet adta lehetőségekkel.

Nyitókép: iStockphoto