Ne hagyd, hogy a főnököd tönkretegye az életed!

Ne rágd magad. Ne forgolódj álmatlanul, éjszakákon át, azzal gyötörve magadat, hogy alkalmatlan vagy. Mert hát igen. Akár a kollégák, akár a nagyfőnök erősít meg minket abban, hogy jó vagyunk, könnyen az önbizalmunk bájhatja, ha a kisfőnök piszkálódik. Mert ő - a tulajdonossal, vagy a vezérigazgatóval szemben - közvetlen hatással bír mindennapjaikra-, és kollégáinkkal ellentétben, a ranglétrán is feljebb áll .

Miért kellene benned keresni a hibát? A főnök nem ember? Dehogynem. Pont ezért vannak érzései, és van aki szimpatikus neki, van aki pedig a legkevésbé sem. Ez a világ legtermészetesebb dolga, így vagyunk bekötve.

Elsősorban magánál.

Valamiért születésünktől kezdve azt szívjuk magunkba, hogy az óvónéni tökéletes, a tanárnak mindig igaza van, az orvos mindenható. Tisztelet a kivételnek, és meghajlás azon szülőknek, aki segítenek gyereküknek kitörni az írott és íratlan szabályok vaskos rácsai közül. Csak sajnos ők vannak kisebbségben. Látványos a párhuzam aközött, hogy a tanárnőnek mindig igaza volt és, hogy főnökünk visszajelzésétől tesszük függővé önbecsülésünket.

Ne értsetek félre, nem minden főnök rossz főnök, de sajnos köztük élnek a különös gonoszsággal megáldott zsarnokok. Önjelölt Napóleonok, akik közös jellemzője, hogy valami nagyon durván félrement a fogantatásukkor. És mind közül a legrosszabb fajta, a sunyi alattomos, aki nem nevezi nevén a dolgokat, de mindig van egy apró-cseprő ellenvetése.

Nem nagy dolog, nem is egetrengető, a lényeg, hogy Te igazán megfelelőt soha nem tudsz alkotni. Már, hogy is tudhatnál? Hiszen az az Ő reszortja, meg esetleg néhanapján a kis kedvenceié.

A munkahelyünk a megélhetésünk forrása. Ezért nem olyan egyszerű felállni az íróasztaltól és rávágni az ajtót a főnökre. Nem lehet csak úgy hipp-hopp kiugrani, hogy aztán jól hoppon maradjunk, és szépen lassan felkopjon az állunk. Az egzisztenciális félelem az élet egyik, ha nem a legnagyobb kihívása. Ez azonban egy többtényezős probléma.

De mi a többi tényező?

Hát ott az örök klasszikus: az egészséged. Untig ismered a lelki okok testi következményeit, de egy gyomorfekély távoli lehetősége, vagy - ne adj isten - egy végbélráké, nem túl kézzelfogható, ugye?

És az, hogy a mindennapos egrecíroztatás következtében egyre görnyedtebb és ingerlékenyebb vagy? Majd kimerült leszel és szinte magadra se ismersz. Nem tudod, hogy hol az a régi jó fej srác vagy csaj? Aztán már egyre kevesebbet jársz el a barátaiddal, és ha ki is mozdulsz, nem érzed jól magad és korán lelépsz. Az a helyzet, hogy ha van is párkapcsolatod, már régóta csak távolodtok. Ha nincs, akkor pedig bizton állíthatom nem is lesz.

Nyitókép: iStockphoto