magazin szépségápolás advent adventi kalendárium arcápolás adventi naptár szépségnaptár kalendárium kozmetikai termék ajándékötlet
Gyerekkoromban imádtam az adventi kalendáriumokat. Persze akkoriban még alig lehetett kapni őket és mondhatni, mind egy kaptafára készült: a számozott papírablakok mögött apró, különféle alakú csokik rejtőztek. Ízre mind egyforma volt, alakra azonban akadt köztük szánkó, hóember, sapka, kesztyű, Mikulás és karácsony napján általában egy fenyőfát rejtett az utolsó ablakocska. Én pedig boldogan fedeztem fel minden nap egy új, aprócska csodát, mert a gyermeki lélek már csak ilyen.

Az apró meglepetéseket azonban nem csak a gyerekek szeretik, hanem mi, felnőtt nők is – sőt biztos vagyok benne, hogy a felnőtt férfiak sincsenek ezzel másképp. Mi is imádjuk a várakozást, a figyelmességeket és igen, nem csak a kicsik szeretnek naponta ablakocskákat nyitogatni, hogy meglessék, milyen ajándék lapul mögöttük.

Szerencsére ma már nem csupán a gyerkőcökre gondolnak advent idején, de bizony akad olyan kalendárium is, amely kifejezetten nekünk nőknek szól.

Ezekből szeretnék most megmutatni nektek négyet.

BABOR

A BABOR Adventi Ampulla Naptárral évek óta szemezek, s bár a család összes tagjának be szoktam szerezni egy-egy ünnepi naptárat (még a férjemnek is söröset!), valahogy odáig sosem jutottam el, hogy magamnak is vegyek egy nekem tetszőt. Idén azonban másképp alakult a helyzet, mert a BABOR meglepett az idei kalendáriummal, amelynek nagyon örültem, hiszen kifejezetten vágytam rá, arról nem is beszélve, hogy

melyik nő ne lenne boldog, ha egész decemberben – pontosabban karácsonyig – minden nap egy újabb szépségelixírrel teli ampullát nyithatna fel?

A BABOR kalendáriumával kapcsolatban egyébként az első szavak, amelyek az eszembe jutottak: elegáns, exkluzív, luxus. Ez valószínűleg a fekete-arany csomagolásnak köszönhető, ám a külcsín mellett a belbecs is ráerősített erre az érzésre, hiszen minden ablak egy-egy ampullát rejt, amelyek egymásra épülve, egymás hatását erősítve végül egy komplex kúrát alkotnak. Tehát

a BABOR nem sok kis ajándékkal lepi meg a hölgyeket, hanem egy jól megtervezett szépségprogrammal,

amelynek a végén ragyogó, feszes, élettel teli arcbőrt kapunk – pont karácsony napjára.

Forrás: She.hu

A számozott ablakok mentén haladva a kúra egy intenzív hidratálással indul, amelyért a hialuronsavat és plankton algát tartalmazó elixírek felelnek. Ezt követik a Stress Controll ampullák, amelyeknek már a nevét is imádom, mert szerintem mostanában mindenkire ráfér egy kis stresszkontroll. Ha pedig felszámoltuk a stressz nyomait, akkor jöhet egy kis ragyogást fokozó ampulla, feszesítés, kontúrozás, lifting – ide mindegyikkel! – és persze nem maradhat ki az éjszakai regenerálás sem, hiszen jól tudjuk, hogy a bőrünk alvás közben képes igazán megújulni. A damaszkuszi rózsa, fehér alba rózsa, black baccara rózsa kivonatot tartalmazó elixírekre pedig tényleg nincs más szó, mint az, hogy luxus.
Nekem nagyon tetszett a BABOR kalendáriuma, mert nem csupán izgalmas ampullák rejtőztek az ablakocskák mögött, de egy remekül felépített bőrápolási koncepció is.

L'Occitane

A L'Occitane kalendáriumát jártamban-keltemben láttam az üzlet kirakatainak polcain. Nagyon megtetszett már így távolról is, mert igazán vidám, karácsonyi hangulattal rendelkezett, ám ennek a márkának a termékeit nem igazán használtam még, ezért csak messziről szemeztem az adventi naptárral. Idén azonban úgy alakult, hogy ezt a kalendáriumot is kipróbálhattam és így megismerkedhettem a L'Occitane legkedveltebb készítményeivel.

Ez a naptár nem egy átfogó szépségprogramot kínált, hanem

a huszonnégy ablakocska mögött huszonnégy miniatűr termék rejtőzött,

ami azt jelenti, hogy az advent minden napjára juthat valami új és izgalmas ajándék nekünk felnőtteknek is.
Ahhoz, hogy őszinte véleményt írhassak ebben a cikkben, én bizony nem nyitogathattam napról napra az ablakokat, hanem egyszerre bontottam fel minden, hogy beszámolhassak a naptár tartalmáról és a tapasztalataimról.

Forrás: She.hu

De mit is rejtett a L'Occitane adventi kalendáriuma? Nos, az ablakok mögött akadt tusfürdő, szappan, testápoló, hidratáló krém, sampon, hajmaszk, kézkrém, lábkrém, ajakbalzsam, testápoló és a kedvencem, az éjszakai szérum. Először kicsit tartottam az erős illatú krémektől és tusfürdőktől, mivel hajlamos vagyok az ekcémára, de például

a shea vajas kézápoló balzsam egyszerűen csodákat tett a hidegtől és fertőtlenítőktől kiszáradt kezemmel,

míg a rózsás kézkrém az érzékeimet varázsolta el teljesen. Az ajakbalzsamot szintén csak ajánlani tudom, az Immortelle szérum hatását pedig már alig várom, hogy hosszabb távon is megtapasztaljam.

Lush

A Lush kétféle adventi kalendáriummal készült az idén: egy tizenkét és egy huszonnégy terméket tartalmazó dobozkával, igaz valódi kalendáriumnak csak ez utóbbit tekinthetjük. A Lush azért kedvenc márka sokaknál, mert a készítményei kézzel készülnek és amellett, hogy előnyben részesítik az organikus összetevőket, számos termékük vegán is, akárcsak az idei kalendáriumban található darabok. Bár a Lush kalendáriumát idén nem tudtam kipróbálni, a leírásban láttam, hogy az adventi naptár tartalmazott többféle fürdőbombát - többek között vajasat és mentásat -, tusfürdőket, testradírokat, testápolókat, ajakradírt, sampont, szappant, habfürdőket és egy parfümöt is.

Forrás: lush.com

Nuxe

A Nuxe adventi naptárára az interneten keresgélve leltem rá és azonnal megtetszett. Idén sajnos róla is lemaradtam, de jövőre igyekszem majd ezt a kalendáriumot is kipróbálni. A márka azért nagyon szimpatikus a számomra, mert a készítményei nem tartalmaznak ásványi olajat, szintetikus színezékeket, parabéneket, ráadásul 80%-ban természetes alapanyagokból készülnek. Szóval igazi natúrkozmetikumok. Az idei kalendáriumban a leírás szerint találhatunk tusfürdőket, testápolókat, parfümöket, ajakápolót, sminklemosót, körömápolót, arckrémet, parfümöket és számos maszkot is – például tisztítót, hámlasztót és méregtelenítőt.

Forrás: nuxemagyarorszag.hu

Te ismered az adventi szépségkalendáriumokat?

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.