depresszió magazin terápia pszichológus szorongás pszichiáter
A terápia szó hallatán sokan megrettennek, de a lelked gyógyítása épp olyan, mint a szervezetedé. Van, hogy gyógyszer kell, de van, amikor elég csupán valamiféle terápia ahhoz, hogy jobban légy.

A koronavírus-járvány első hullámakor is sokan tapasztalhatták magukon a depresszió és a szorongás jeleit, ám a mostani helyzetben erre fokozottan lehet számítani. Köszönhető ez a borongós, hideg időnek, a vírustól való félelemnek, a szeretteinkért, barátainkért, saját magunkért való aggódásnak és a személyes szociális kapcsolódások ritkulásának, hiányának. Ilyenkor azok is labilisabbá válhatnak mentálisan, akikre ez egyébként nem volt jellemző, a kissé szorongóbbak pedig még mélyebbre eshetnek állapotukban.

A pszichológus és a pszichiáter sem ördögtől való, ám sokan vannak, akiknek nincs lehetőségük – akár anyagi értelemben – igénybe venni a szakemberek segítségét, vagy épp úgy érzik, állapotuk nem olyan „súlyos", hogy ezt igényelje. Hidd el, a lelki egészségednél kevesebb fontosabb dolog van az életedben, hiszen ez határoz meg mindent körülötted.

A következőkben olyan önterápiás technikákkal foglak megismertetni, amik alapját a pszichológusok által, a terápiák során alkalmazott módszerek adják.

Fess, rajzolj!

A művészetterápia otthoni verziója során szükséged lesz némi nyugalomra. A legjobb, ha semmiféle külső inger sem zavar, és befelé tudsz figyelni. Nézz magadba és vesd papírra a benned rejlő negatív érzéseket. Engedd át magad az alkotás szabadságának! Nem az a cél, hogy műalkotások szülessenek, tehát nem kell törekednek a tökéletességre. Épp ezért nem is feltétele a rajztudás vagy tehetség. A színek együttese, a formai világ, a lapon vagy vásznon való elhelyezés számít. No meg persze az, hogy közben megszabadulj tőlük. Érezd, ahogy kiszakítod magadból a rossz gondolatokat, emlékeket, amik átkerülve a papírra, többé nem lehetnek rád hatással.

Forrás: Shutterstock

Írj, írj és írj!

Hasonló elven működik, mint a grafikus megjelenítés, csak itt szavakat használsz. Sokaknak ez könnyebben megy, mivel jobban megfoghatóak a gondolatok. Írd le azokat, amik zavarnak, amiktől félsz, aggódsz, minden negatív érzés, emlék, szituáció kerüljön papírra, és épp, ahogy a rajzolásnál, itt is tedd úgy, hogy közben kihúzod magadból ezeket. Vannak, akik ezután elégetik, összetépik, vagy épp beteszik egy lezárható mappába, dobozba őket.

Ennek az önterápiás módszernek a másik fajtájában épp az ellenkezőjét kell tenni. Írd le a jó tapasztalataidat, azt, ami örömet okoz az életedben, vagy ami boldoggá tenne – persze ne rugaszkodj el a realitástól. Utána az így szavakkal, mondatokkal, történetekkel teleírt lapot tedd olyan helyre, ahol gyakran rá tudsz pillantani, újra tudod olvasni.

Ne feledd, hogy bárki kerülhet olyan mentális állapotba, ami szakember segítségét igényli. Ha segítséget kérsz, az nem a gyengeség jele, épp ellenkezőleg!

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.