támadás Greta May önvédelem bűnöző áldozat
A viktimológia a kriminalisztika egyik ága, és az áldozattá válás folyamatával foglalkozik. Nem azt mondom, hogy mindenkinek szakvizsgát kellene tenni belőle, a szakembereknek azonban van néhány konkrét tanácsa, amit érdemes figyelembe venni. Sőt, az lenne a legjobb, ha ezeket megtanítanánk a gyermekeinknek is!

Az elkövetők ugyanis legtöbbször tudatos mérlegelést követően választanak áldozatot. És komoly bajt előzhetünk meg, ha a gesztusainkkal nem játszunk a kezükre...

Figyelem!
Az áldozattá válás mindig az elkövető hibája és sosem az áldozaté. Ám a potenciális áldozatok viktimológiai tanácsok segítségével megpróbálhatják elkerülni, hogy nekik kelljen szenvedniük attól, ami nem az ő hibájukból történne meg velük.

1. Látszódjon, hogy figyelsz a környezetedre!

Egyre több járókelőre jellemző, hogy elmélyülve nyomogatja a telefonját menet közben. Ez egy zsúfolt utcán sem tanácsos, ha azonban néptelen helyen jársz, esetleg egy elhagyatott buszmegállóban várakozol, még kevésbé javasolt. Ugyanis, aki prédára vadászik, szívesen játssza ki a váratlanság kártyáját.

Ne Facebookozz, ne írj SMS-t ilyenkor! Még ha fáradt is vagy, ne bambulj a semmibe kifejezéstelen tekintettel! Tűnj ébernek! Figyelmes pillantással jelezd, hogy érzékeled, mi történik körülötted! Az érkező vagy a közelben álló személyek ebből látják, hogy számolsz a jelenlétükkel. Máris csökkentetted az esélyét annak, hogy áldozattá válj.

2. Ne tűnj gyengének!

A bűnözők gyávák: nem a kihívásokra hajtanak, hanem inkább a könnyen elérhető "győzelemre". Azt szemelik ki, akiről feltételezhető, hogy valamilyen oknál fogva kevésbé képes ellenállni, mint a többiek. A kriminológiai kutatások szerint a járásból, a mozdulatokból és a tekintetből sugárzó magabiztosság mértéke nagyban befolyásolja a tettes választását. Vagyis kisebb eséllyel támad meg egy céltudatos, határozottan mozgó nőt.

Viszont az kifejezetten motiválhatja, ha a tartásodból, az arckifejezésedből félelem, bizonytalanság sugárzik. Bármennyire is aggódsz legbelül - ha mondjuk egy szűk, kihalt utcán egy gyanús küllemű alak jön veled szembe -, ne látszódjon rajtad! Dinamikusan haladj, és ne süsd le mereven a tekinteted!

Forrás: Shutterstock

3. Kerüld a közelséget!

A szemmel láthatóan bódult személyeket tanácsos sokkal távolabbról kikerülni, mint egy átlagos járókelőt. Hiszen az egyre elterjedtebb kábítószer-fogyasztás hatására sokszor maga az elkövető sem tudja megmondani, hogy voltaképp miért is tette, amit tett. A hallucinációiknak köszönhetően váratlan és logikátlan dolgokra képesek.

Az a legjobb, ha ilyen alak láttán átmész az út másik oldalára. Ha erre nincs mód, próbálj meg minél nagyobb távolságot tartani! Semmiképp se lépj be vele együtt egy lépcsőházba, liftbe vagy egyéb zárt helyre!

Önvédelem nőknek: ez a minimum, amit tudnod kell!http://www.she.hu/nofilter/20161017-noi-onvedelem-veszely-elovigyazatossag-tippek.html

+1 Hallgass a megérzéseidre!

Ha bármikor úgy érzed, hogy egy helyzet aggodalomra ad okot, ne törődj azzal, hogy ki mit gondol! Ugyanis az áldozatok beszámolója szerint sokan vannak, akik a támadást megelőző percekben pontosan érezték, hogy ki kellett volna szállniuk az adott szituációból. Azonban elnyomták magukban a belső vészjelzést, amikor mondjuk, el akarták őket csalni valahová egy hamis történettel, vagy rávenni, hogy beüljenek egy autóba. Nevetséges feltételezésnek érezték a belső vészcsengőt, de a történtek - utólag - sajnos sokszor az első, ösztönös reakciókat igazolták.

Voltál már olyan helyzetben, ami után úgy érezted, hogy éppen csak "megúsztad" a bajt? Ha igen, már tudod, miért komoly igazság a "jobb félni, mint megijedni" elve...

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.