sport edzés egészség konditerem tévhitek
Konditerembe járni szuper. Az egy dolog, hogy egy húzós nap után levezetheted a stresszt, de az egészségednek, a külsődnek, sőt a boldogsághormon termelésednek is jót tesz.

Mégis sokan továbbra is ódzkodnak tőle, mert téves berögződések alapján ítélik meg ezt a sportot. Szerencsére a fitnesz modelleknek köszönhetően már az a makacs tévhit is megdőlni látszik, hogy a súlyzós edzésektől férfias külsőnk lesz. Így egyre több nő veszi rá magát az edzésre. De még mindig rengeteg a félreértés, ami a súlyzós edzéseket illeti.

1. "A súlyzós edzésektől túl férfias leszek, ezért nem merek konditerembe járni."

Eleinte én is azt hittem, hogy túl férfias leszek, ha kondiba járok. Aztán jobban belefolytam ebbe a témába, és rájöttem, hogy ez mennyire nem igaz! Sőt! Először is: izmot építeni kutya nehéz. Akkor is, ha normál testalkatod van, akkor is, ha telt vagy, és akkor is, ha vékony vagy. Ugyanis a női szervezet hormonálisan teljesen különbözik a férfiakétól.

Forrás: iStockphoto/Bojan89

Míg a férfi szervezet - a tesztoszteronnak köszönhetően - edzés és megfelelő táplálkozás mellett izmot kezd el felhalmozni, addig a női szervezet az ösztrogénnek köszönhetően zsírt és vizet raktároz el izomépülés helyett. És ez a korral egyre csak fokozódik.

De nem lehetetlen küldetés izmosodni, csak nagy tévedés, hogy ez olyan egyszerű! Még férfiaknak sem olyan könnyű nagy izomtömeget felhalmozni, nekünk, nőknek pedig sokkal nehezebb. Szóval az edzés csak előnyünkre válik: kerek popsink, formás karjaink és szép combjaink lesznek tőle. Ráadásul, ha túlsúlyos valaki, és úgy kezd el fogyni, hogy mellette súlyzós edzéseket csinál, egyáltalán nem, vagy kevésbé fog lógni a bőre fogyás után.

2. "Nem merek nagy súlyokkal edzeni."

Az izomépítéshez nem elég csupán nagy súlyokkal edzeni, hanem figyelni kell a táplálkozásra is. És bizony a táplálékkiegészítőkön is múlik, hogy mennyire indul el az izmosodás. Arról nem is beszélve, hogy a menstruációs ciklus következtében folyamatos hormonális változásnak vagyunk kitéve, emiatt pedig inkább annak nagyobb az esélye, hogy izmot vesztünk. Ezért nagyobb súlyokkal elsősorban szinten tartani tudjuk a felépített izomtömegünket a hormonális hatásokkal szemben.

3. "Egyedül is el tudom kezdeni az edzéseket, olyan egyszerűnek tűnik."

Pedig nem az! Évek kellenek ahhoz, hogy sok gyakorlatot megtanulj helyesen kivitelezni és alkalmazni, így legalább egy tapasztaltabb megbízható barát vagy versenyző jelenléte elengedhetetlen. De a legjobb, ha személyi edző segítségét kéred.

Forrás: iStockphoto/Lucky Bussines/Mojzes Igor

4. "Minek személyi edző? Csak felesleges pénzkidobás."

Ez sem igaz. Az első egy évben mindenképpen fontos egy szakértő jelenléte, ugyanis a nem helyesen alkalmazott gyakorlatok elég komoly gondokat tudnak okozni: izombecsípődéseket, ízületi fájdalmakat, gerincproblémákat, sérveket.

5. "Sosem fogok úgy kinézni, mint egy fitnesz modell."

Nem is kell úgy kinézni, mint egy fitnesz modell, habár, ha szeretnél, ez sem lehetetlen! Minden fejben dől el! A neten egyre több előtte-utána kép jön velünk szembe, és legtöbbje valódi. A megfelelő táplálkozás és edzésterv mellett ez lehetséges. Bár nehogy azt higgyétek, hogy egy fitnesz modell úgy néz ki a mindennapokban, mint a fotókon! A megörökített pillanatot többnyire kemény versenydiéta előzi meg.

Horváth Andrea

Nem én vagyok "gyúrós köcsög", hanem te vagy gyökérhttp://www.she.hu/tippek-trukkok-tanacsok/20170524-konditerem-edzes-gyuras-cikizes-kigunyolas-segitsegnyujtas-fejlodes.htmlEdzés-undor - Avagy az egészségtelenség kultuszahttp://www.she.hu/herself/20161024-edzes-gyuras-fitnesz-arany-kozeput-egeszsegtelen-eletmod-edzoterem.html

Nyitókép: Horváth Andrea saját képe

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.