vasalás stílustipp alapdarab utálat Somogyvári Edit
Amikor odafent sorban álltunk az erényeinkért és az erősségeinkért, én sajnos nem kaptam meg a vasalás kártyáját. Ezért valahogy az életem során sehogy sem tudtam megkedvelni ezt a házimunkának tartott időtöltést.

De szerencsére így sem kell úgy kinéznem, mintha a kutya szájából téptek volna ki. - Csak okosan kell ruhát választani. :) Pedig édesanyám és nagymamám - szerintem teljesen eredménytelenül - komoly energiákat öltek ebbe a tevékenységbe. Véleményem szerint viszont értelmetlen dolog vasalással tölteni hosszú órákat. Hiszen utána benyomorítom a ruhát a szekrénybe, ahonnan majd újra gyűrötten fogom elővenni néhány nappal később.

Éppen ezért, én tudatosan kerestem azokat a ruhadarabokat, amiket a reggeli rohanásban csak kikapok a szekrényből, és már siethetek is bokros teendőim után. És ha te sem szeretsz vasalni, akkor adok néhány divattippet, amit beépíthetsz a ruhatárba.

Pliszírozott ruha/szoknya/blúz

Na, ez az a ruhadarab, amit egyszer valaki nagyon szépen "kivasalt". Ezért neked már nemhogy nem kell, nem is szabad vasalnod, hiszen a hő hatására tönkremegy a pliszírozás, és ezáltal a ruha formája is. Ráadásul ez mostanában nagyon trendi - mindamellett, hogy nőies és rafinált is.

Forrás: Shutterstock

Kötött pulóverek

A téli mindennapok egyik alapdarabja, mert kényelmes, meleg, és mindenféle stílusban fellelhető. Ha esetleg mégis szeretnéd egy picit üzletiesebbé tenni az outfitet, akkor sem kell feltétlen az ingvasalással bajlódni. Én inkább a most divatos gallérokat javaslom helyette, amiket a pulóver fölé tudsz kötni. És felvéve pont olyan a hatása, mintha lenne alatta egy blúz.

Forrás: Getty Images/2017 Christian Vierig

Pamutdzsörzé

Ennek van 100% pamut és kevertszálas változata (60% PE, 30% pamut, 10% elasztán) is. A kevertszálas azért jó választás, mert egyáltalán nem kell vasalni, mégis kényelmes viselet. De miket készítenek belőle? Pólót, cicanadrágot, ruhát, és főként az olyan üzletekben találkozhatsz vele, ahol fehérneműt is árusítanak. Érdemes megnézni a címkén lévő anyagösszetételt, mielőtt megveszel valamit.

Forrás: Shutterstock

Csipkeblúz/ruha

Ha a 2018-as év trendjeit nézzük, akkor a csipke továbbra is a divat szerves részét fogja képezni - így nem utolsósorban, a vasalót is a szekrényben hagyhatjuk. Persze az arányok fontosak: nem kell egy komplett csipkecsodában meghódítani az office összes pasiját - mondjuk, ha ez a cél, akkor hajrá -, de egy blúz vagy top a blézer alatt igazán romantikus hatást tud kelteni.

Forrás: Shutterstock

Farmer

Nem kell részleteznem, hogy miért ez a jolly joker. - Legyen szó nadrágról, ingről vagy ruháról. Hiszen ezzel az anyaggal van a legjobb dolgunk, mind mosás, mind vasalás szempontjából. Ráadásul sosem megy ki a divatból.

Forrás: Shutterstock

+1 tipp

Ha esetleg mégsem tudod elkerülni a fehér ing reggeli vasalását - mondjuk, egy komoly meeting előtt -, akkor két dolgot tehetsz. Vagy nekiállsz a munkának (na, ez a nehezebb), vagy pillákat rebegtetsz, és bedobod a bociszemeket is annak reményében, hogy életed párjának meglágyul a szíve, és megcsinálja helyetted. Én a másodikat választanám! ;)

Kellemes készülődést, Hölgyeim!

Somogyvári Edit, Stylist - az Editing.Your.Style bloggere

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.